VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Jahoda Sándor: Kollekció
A Belvárosi pláza a szokásos, hétköznap-késődélutáni arcát mutatta. A vad műfényben-műcsillogásban ide-oda nyüzsgő ember-masszára, a magasból (hogy pontosan honnan, az rejtély) hangos és monoton gép-zene zuhogott alá – mintegy élénkség-fokozásképp. Zajlott hát az élet, híztak-dagadoztak a márkajeles nejlonzacskók. Ebben a szilaj hömpölygésben kezdeményezett beszélgetést, egyik a másikkal. – „Megbocsásson, hogy megszólítom kegyedet, de…” – „Tegeződjünk, szerintem, itt úgyis mindenki mindenkivel tegeződik.” – „Ó, persze, bocsáss meg…” – „Ha még egyszer bocsánatot kérsz, bizonyisten, soha nem bocsátok meg.” – „Jó, igazad van. De engem csak néhány perce állítottak ki, ide, a kirakatba, és gondoltam…” – „Te új vagy?” – „Ahogy vesszük. Tegnap szállítottak ide, és reggel már ki is lettem állítva. Gyorsan megy ez. Tegnap még a raktárban – ma meg már itt, melletted.” – „Hanyas vagy?” – „Az A/27-es.” – „Én meg az A/2-es vagyok, „régi motoros”. Olyan sok csiri-csálé kollekciót aggattak már rám, hogy, minden szerénység nélkül állíthatom: aki csak rám néz, az magát a legújabb Trendet láthatja rajtam. Minden időben.” – „Nem semmi. Tapasztalhattál már ezt-azt.” – „Mit tagadjam… de várj! te is mindjárt tapasztalhatsz. Közelítenek…” – „Kik?” – „Csitt! Figyelj.” A ruházati bolt kirakata elé ekkor, egy 5-6 fős, 18-19 év körül lány-csapat érkezett, önfeledten kacarászva, fecserészve. – Odasüssetek, csajok! – szólt az egyik, ujjal mutogatva a merev pózba dermedt „férfi”-ra – Ez tegnap még itt sem volt, mindjárt megpukkadok! Hahaha! – Hihihi! – nevettek vele a társnői. Majd, miután kellően kikacagták magukat, egy másik lány fintorogva megjegyezte: – Ha az én pasim ilyeneket venne fel, hát én nem is tudom… – Figyuuuusz! Ha a te pasid nem venne fel ilyeneket, totál lúzer lenne, és akkor jobb, ha dobod is. – Lehet benne valami…– vidámodott fel az imént még fintorgó hölgyemény – Na, csajszik! Most megyünk rögtön a mekibe, ahogy megdumcsiztuk, vagy igen? De az egyik még így szólt a mellette állóhoz: – Mi még maradunk egy picit. És maradtak. A többiek meg egymásba karolva, kacaj-gyöngyöket szórva szerteszét, ellejtettek. A másik még odaszólt az elhaladóknak: – Mindjárt megyünk mi is! – Oksika! – szóltak azok vissza, kórusban, és derűsen, lendületesen mentek tovább. – Nézd ezt a „pasit”… vagy mit – mondta az egyik ottmaradó a másiknak –, ha nekem ilyen pasim lenne, hát én nem is tudom… – Nem rossz, nem rossz, tényleg. – Csakhogy, nincs. Már két hónapja, mióta elhagyott… Nem kellek senkinek! Nem vagyok elég jó… – Ugyan! Jól nézel ki, tök okos vagy, érzékeny, meg minden, majd csak találsz valakit, de nyitottnak kell lenni, lényeg, hogy ne depizz. – Köszönöm. De most nézd meg, milyen jó alakja van! Nagyon dögös… Ha egyszer, egyszer egy… – Képzeld, ha ezt hallaná… – Tetszene neki. – Azt hiszem, te is tetszenél… – Hülye vagy! – Gyere már! Lehet, hogy éppen ma találkozol a Nagy Ő-vel! – Jó. Menjünk a többiek után – szólt még a facér leány, és elmenőben még hátrakukkantott a kirakatbéli „pasira”. Amint ezek a szép lányok eltűntek a távolban, újra megszólt az egyik: – „Láttad ezt?” – „Láttam. Ez egy, ez egy… hogy is mondjam, minősíthetetlen viselkedés volt. És hallottad mit mondott? Hát ez így megy itt?” – „Nap, mint nap. De meg lehet szokni. Illetve: meg kell szokni. Mese nincs.” – „Mellesleg, majdnem mindegyiken ugyanolyan ruha volt, mint Rajtad. De én úgy látom, a Te alkatodat nézve, hogy… nos, Hozzád jobban passzol. Mármint, a hajad színe is…” – „Köszi, ez jól esett, de… természetesen rajtam paróka van. És neked nyilván az ilyen nők tetszenek, mint az, aki úgy nézett rád.” – „Nincs okod féltékenykedni, és hidd el, nekem fel sem tűnt, hogy parókát hordasz…” – „Csak udvarolni akarsz, te, te ’kujon’! Amúgy meg, azt gondolom, hogy egy magamfajta próba-bábú is lehet csinos…” – „Az nem kifejezés! De mondd: miért hiszik azt az emberek, hogy nekünk nem lehetnek érzéseink? Úgy bánnak velünk, tisztára úgy, mintha…” – „Ne dühöngj. Próbálj az ő fejükkel gondolkodni. Te mit csinálnál az ő helyükben? Erre gondolj elsősorban. „ – „De akkor is: szerinted nem vérlázító ez a bánásmód? És még csak tiltakozni sem tudsz ellene, nemhogy perre menni. Hát milyen világ ez?” – „Ilyen. De te nagyon ’zöldfülű ’ vagy. És ezt nem sértő szándékkal mondom. Nemrég gyártottak, ugye?” – „Izé… néhány napja. Ám, amit itt, bent, a raktárban tapasztaltam tegnap, ahogy bántak velem, ahogy ide-oda dobáltak, mint valami élettelen holmit, meg, ahogy élcelődtek rajtam, öltöztetés közben, az, meg kell, hogy mondjam…” – „Az semmi. Nekem, mikor én is a raktárban voltam, még régebben, a melleimet fogdosták, meg a fenekemet simogatták, és olyan, de olyan trágár hangnemben szól…” – „Ez embertelen! Azt hiszem, nekünk nagyon össze kell tartanunk, hisz rájuk úgysem számíthatunk.” – „Egyetértek veled… de pszt! Jönnek…”
Megjelent: 2015-11-25 17:00:00
|
