Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Szilágyi József: Az éjféli tetszhalott

 

Szenteste. Éjfélhez közelít a mutató a Télvíziváros összes toronyóráján. Kandeláberekre aggatott jégvirágfüzérek között piheg az egész város, az égbolt szikrázó csillagai alatt körtáncot járnak az angyalok. Az ökumenikus temetőkert egyik exkluzív sírboltjában kábán eszmélődik Á. Lazúr, a közép-belvidéki Használt Adok-Veszek koronázatlan királya.

„Mi ez a farkasordító hideg és síri sötétség? Uram, atyám, befalaztak! Egy ládában vagyok? Miért nincs rajtam pizsama? Hiszen ez az ünneplő öltönyöm, és a gyász-dísznyakkendőm, amit Rózsa, az elvált hatodik feleségem igazgatott a szalonban az elhunyt hetedik feleségem, Jázmin koporsójánál, miután az inzulint beadta magának. Mi történhetett ez után? Nem emlékszem… És ez a rücskös vallatóeszköz a fejem alatt? Jázmin ékkövekkel díszített párnája? Az ő koporsójába szántam, az ő feje alá. Az összes feleségem ilyen párnával volt felravatalozva, kivéve, Rózsa, a hatodik, aki még időben meglépett. Vagyoni követelés nélkül… Ez volt a mázlija… Bammeg! Nem a nyakkendőtű szúrása volt! Rózsa végig fecskendővel a kezében sustorgott Jázmin koporsója körül. És álnokul sajnálkozott, hogy pont Karácsonykor kell eltemetnem a legújabb exemet. A válásunk óta gyűlöl. És retteg. És egyébként mindig hajnalban inzulinozza magát, rögtön ébredés után.…”

– Segítség! Elkábítottak! Élve eltemettek! Segítséééééééég!

„Ez lesz az, itt, a Kékszakállú szobor mellett”, lamentált a kissé pityókos L. Jáccint a fényűző XII. parcella síremlékei között, hálófelszerelésével a hóna alatt. „Imádom a frissen díszített családi sírokat. Nincs földhányás, csak a zárókövet mozdították el. Nincs hó, nincs jég, csak illatos koszorúk egy méter vastagon. Ügyesen alávackolom a derékaljamat, s jobban szigetel, mint az ásványgyapot. Természetes szellőzés. A demizson nettül megáll a tükörsima fedlapon. Alulról melengeti az épphogy hűvösre tett pancser bomláshője: természetes padlófűtés, forralt bor… Frissen kukázott ünnepi vacsoramaradék biohűtéssel, rágcsálók elleni természetes védelemmel a sírkő tetején. Meghitt családi fészek. Biokunyhó! Szenteltvízzel frissen purgálva: kombinált oltalom. Fejedelmi kényelem szentestére, és még az éjféli mise is tisztán idehallik, felekezeti sztereóban, kórus a reformátusból, orgonaszó a katolikusból. Igazi áldott Karácsony. Élni tudni kell… Csak jószerencse, semmi más!”

Hirtelen tágra nyílt szemmel fordult az ülepe alatti betontömb felé. – Mi ez az óbégatás? Hé, maga félnótás odalent, zavarja az áhítatomat! Segítség? Mi az ördög gondja van ott a mélyben, amikor az egész világ ünnepel? Élve eltemették? Strucc…? Necc…? Megismételné? Nem tetszett meghalni? Hogy ön nem tetszhalott? Merénylet? A felesége temette el önt a felesége temetésén a felesége helyett? Uram, itt valami logikai bukfenc mutatkozik, hacsak nem a reductio ad absurdum módszerre apellál… Az én könyörületességemre apellál? Abszurdum…

„Nincs itt semmi bukfenc! A hatodik feleségem fondorlata következtében a hetedik feleségem helyett én kerültem az előző öt feleségem mellé. De hogy itt is egy ilyen totojázó alakot kelljen kifognom! Mindenhol ilyenekkel vagyok körülvéve, mindent nekem kell intéznem. Innen mégsem reppenhetek elő, mint egy szupermen. A leszögelt koporsótetőt még csak lerugdosom, de hogy félretoljam a tonnás fedlapot…”

– Igyekezzen, jó ember hívjon segítséget, már így is tönkretették a karácsonyom. Jázmin temetése lett volna a hab a tortán, a karácsonyi ajándékom… (Hol lehet most Jázmin, a fagyasztóládában?)

– Megbocsásson, de az ön párkapcsolataiban valami nagyon bűzlik. A gránitba vésett neveket olvasva – Á.-né. Ibolya, Nárcisz, Boglárka, Aranyeső, Kamilla Officinalis – már azt is érteni vélem, hogy kerül ide a Kékszakállú szobra.

– Ön nem ért semmit! – hangzik a kő alól. – Mind a trezorom kulcsára pályáztak. S egy igazi üzletférfi sohasem tárja fel a legmélyebb kódjait.

– Kihasználta, aztán eldobta őket, mint hervadt virágokat, nemdebár? Szintúgy, mint a volt feleségem, a mélyfagyasztott állateledel ágazat rettegett jégkirálynője tette velem – Jáccinttal. Így kerültem az élelmiszeripari kutatóból az utcára, per pilla, sírkövön éjszakázni a temetőbe. Persze ez még mindig jobb, mint a sírkő alatt, és az én hóbortos fejem is tudja, hogy még egy éj odalent, és ön mirelitté válik. Talán köthetnénk egy üzletet…

– Szívemből beszél! Egy csinos garzont ajánlok önnek, csak hívjon segítséget, és nem kell többé sem sírkő felett, sem alatt hálnia…

– Az „alatt”-ra ne vegyen mérget… Hm, ön a feleségeit eltemette vagy betegen elüldözte. Betonbiztos fedezetre van szükségem, indulok egy közfeljegyzőért a huszonnégy órás instant jogszolgálati szervizbe, ott hiteles okiratba foglalják az ajánlatát. Akkor viszont legalább két garzont kell kilátásba helyeznie. Egyet nekem, egyet a jogszolgának…

Az ünnep meghittsége könnyeddé tette a két embertárs alkudozását, matutinumra minden részletben megállapodtak, Lazúr még csak félig fagyott meg, Jáccint, alapelvének megfelelően – mindig mámorosan, sohasem részegen – még nyalinthatott egy utolsó kortyolt a demizsonból, mielőtt nekivágott, hogy élete nagy sanszát torkon ragadja. A jégvirágok csilingeltek, lengedeztek városszerte, s az angyalok tovább ropták bájos táncukat.

Ám ahogy L. Jáccint nekiindult, a temetőkapuban az égre nézett, s megállott. „Azért az mégsem járja, hogy csak úgy két garzon árával megússza ez az alávaló, hat és fél feleséget hűvösre tevő, gyönge virágot csizmával tipró briganti! Egy garzon viszont mégis csak fedél lenne a fejem felett… Sorsára hagyjam, vagy hozzam a csereügyleti tanút?” Szakállát turkálta, meghányta-vetette a kórus zúgását, orgonák búgását, harangkondulást, jégvirágokat, s akkor kitömött mackónadrágja zsebébe túrt, fémpénzt húzott elő és a hunyorgó csillagok felé pöccintette:

– Eh, döntsenek az égiek…

  
  

Megjelent: 2015-11-22 17:00:00

 

Szilágyi József (1958)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.