Keresés a honlapon:

Döme Barbara: Vendégség

 

Tele van repedésekkel az asztal, beleseprem a családi titkokat. Letakarom vadonatúj, hófehér abrosszal. Hajtások törik meg a tökéletességet. Végig futnak az elejétől a végéig, néha ki is térnek.

Családi ezüst vagy IKEA? Egyik sok, a másik kevés. Lábammal, idegesen kopogom a kérdést a parkettán. Szalag és műanyag, az eredeti fa rég kikopott, megsüllyedt, kidobtuk. A mostani modern és olcsó, de jól néz ki. Még ereket és göcsörtöket is nyomott rá a nagy gép a gyárban.

Tavaly voltam Erdélyben. Vágták a fát az erdőben, illatos fenyők dőltek jobbra, balra. Asztal készül belőle vagy koporsó. Néztem múltkor egy hirdetést. A neten. Fenyő koporsó, cseresznyefa színűre festve. Így olcsóbb, csak nyolcvanezer forint. Tartozékok: teljes kárpitozás, párna, takaró, fogantyúk, lezárócsavarok. De van laminált is, fenyőre festve. Az csak hatvanezer. Mindenki választhat, csupán az elhunyt nem, ha csak nem volt annyira előrelátó, hogy végrendelkezett a színről, az anyagról és a fazonról.

Megtörlöm az evőeszközöket. Koszos a konyharuha, az előbb esett le a földre, aztán meg átgyalogolt rajta a kutya, ahogy bejött a kertből. Senki sem lát, jó lesz ez, leráztam róla a piszkot. Lusta vagyok kimenni a konyhába tisztáért, meg egyébként is ott ül a gyerek, aki folyton nyaggat, hogy csináljak neki bundáskenyeret. Olajszagú lesz a hajam, reggel mostam meg. Marad a földről felvett rongy.

Elfelejtettem szalvétát venni. Fene essen bele! Megoldom! Papír kéztörlő harmonikára hajtva, tányér széle alá jól bedugva.

A kutya megint itt lábatlankodik. Megnyalja a kezemet. Most újra meg kellene mosni, mert még a poharakat nem tettem az asztalra. Ha nem szappanozom, majd mehet mindenki az László-kórházba, mint tavaly, amikor hazajöttünk Indiából. Az olcsóbb védőoltást kértük. Azt mondták, hasonló, mint a másik, csak párezerrel kevesebb. A megtakarításból kijött egy vacsora Delhiben. Ízlett. A Lászlóban kórházi koszt volt, meg bélfertőtlenítés. Túléltük, csak kicsit lefogytunk.

Z-nek ma van a születésnapja. Egész héten hajtottam, semmit nem vettem neki. A torta bolti, de tettem rá házi készítésű díszítést. Így olyan, mint ha. A tökéletlensége talán elég meggyőző lesz, hogy én sütöttem. Kicsit lenyomkodtam az egyik oldalát, így még meg is dőlt. A sütőm hátsó része másként süt, mint az eleje, mindig megsüpped benne a tészta. Na, ez a torta így jó lesz, kipipálom. Mint a fenyő koporsó cseresznyére festve.

Még kellene valami ajándék. A többiek biztosan adnak neki. Mi lenne, ha becsomagolnám a tavaly K-tól kapott könyvet? Basszus, dedikálva van, nekem. Kinyitom, végül is elég rondán ír ez a K, alig lehet olvasni a kézírását. Ha a saját nevemet kicsit megkozmetikázom, még jó is lehet ez a dolog. A t-ből kell z-t csinálnom, a többi betű szinte kivehetetlen, ugyan úgy lehet Z neve is, mint az enyém. Ezt is megoldottam. Lehúzom az egyik karácsonyi ajándékról a díszcsomagolást, ebbe éppen illik a könyv. Feldobom egy másik csomagról leoperált masnival és ráírom: „Csak neked, szeretettel! Mert megérdemled!”

Pirosra lakkozom a körmöm, megtöröm a szürke foltokból összetákolt hétköznapok rendjét. Tüdőmig hatol az aceton szag. Tetszik, ahogy a vörös lakkon megcsillan a fény. Öregíti bőrömet a szemfesték. A vendégek miatt kisminkelem magam. Elvárják a húst, pedig csak tofut eszem. Azt mondják, sajnálnak, hogy miattuk meg kellett fognom a véres húst, de aztán csak tépik és rágják a fogaikkal.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-10-19 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.