Keresés a honlapon:

Mirtse Zsuzsa: Hazudtam gyönyörű önmagam

 

(részlet a LOVAGKÓR – Játék nemekkel és igenekkel című kötetből)

 

 

Magába zár mindent és mindenkit. Bermuda-háromszög. Elnyeli, amit belédobsz, információ belőle ki nem jön. Nyugodtan mondd el neki bármely titkodat, jó helyen van nála. Sosem fog kiadni, szétmesélni. Meghallgat, és benne tényleg megbízhatsz, jó, ha tudod. Nem fogod visszahallani a történeteidet. Nem érdeklik annyira az emberek, te sem érdekled, ne félj. Ez sokak számára bátorító. Dobálják bele a titkokat, a titkaikat, és ő szépen valamennyit elnyeli. Esetleg csatos lakktáskába zárja, behajigálja a szekrény mögé, rátolja a bútorokat, rajta alszik, betámasztja velük az ablakot. Néha visszaváltja, vagy ha mégsem, (szelektív) hulladékgyűjtőbe teszi, esetleg elégeti az összeset.

Mégis, inkább folyó. Szeretnek a partján állni az emberek. Arcukat mossák benne, és szépek lesznek tőle. Bőven van belőle, jut is, marad is, sokan használják, állítólag éltet. Néha meg elárasztja a földeket, ilyenkor nagy kárt okoz maga mögött, visítva menekülnek előle ugyanazok, akik eddig benne mosakodtak meg.

Aztán persze lehet, hogy tévedtem, mert sem háromszög, sem folyó, hanem angyal, vagy valami efféle szárnyas lény. Legalábbis annak akar látszani, mindent megtesz, hogy annak látszódjék: réztrombitát fúj, porcukorral szórja meg a háztetőket, kiegyenesíti a mesekönyvben a kéményeket, parabolaantennákat hangol vihar ellen, nem túlzás ez?, kérdem, de nem ér rá, nem válaszol. Mindent tud – egyedül ereje nincs. Nem bírja tartani az eget.

Jól ismerem, de mégsem.

Egészen kicsi korom óta kutatok minden kabátjában, zsebében, táskájában: hátha egyszer találok valamit, amitől közelebb jutok hozzá. Szeretek a naplójában is kutatni. Persze, egyetlen szava sem igaz. Bármit mond, tudom, hogy az ellenkezőjére gondol. És megint az ellenkezőjét írja le. Így áll legközelebb a valósághoz.

Emlékszem, mindig szerettem rakodni benne. Agyában kicsi fiókokat lehet kihúzogatni. A fiókokon apró címkék: délelőtti hangulat, érzékenység, megértés (ez a fiók üresen tátong), hiány (ez elég nagy fiók volt, ennek megfelelően a címkéjét is igen nagy, kacskaringós betűkkel írták tele), vágyak (szép, fehérre festett fiók), és még ki tudja hány, külön nyíló-záródó kis rekesz. Ezekben rejtegeti magát.

Gyakran nyomaszt a jelenléte. Ilyenkor elhatározom, hogy megszabadulok tőle. Első lépésként eltüntetem a naplóját. Elásom, kitépem a lapokat, véglegesen megsemmisítem, majd amikor ezzel végzek, eljutok a rá emlékeztető tárgyak módszeres kiirtásáig is. Nem akarok belelátni, nem akarom, hogy bármi emlékeztessen rá. Napló nincs, tárgyak sincsenek, semmi sincs tehát. Megszűnnek az utolsó bizonyítékok is arról, hogy létezett. Most már csak ő jön, ezek után nem nagy ügy. Elteszem láb alól. Letörlöm a föld felszínéről. Kihalást okozok benne, másvilágra küldöm. Persze, ez csak vicc, nem tudom legyőzni, sosem tudok győzni ellene. Pedig sok minden zavar benne. Nem állhatom például, hogy önző. Céltalanul, ám módfelett. Azt mondja, most még csak elfogadni tud, de azt legalább nagyon. Ahogy mondja, több lesz tőle.

Addig is, kiabálja, amíg még kapok, kapok, kapok, kapok, kapok, kapok – létezem. (Néha értem, mire gondol.)

Magába zár mindent és mindenkit. Megbízhatónak tűnik. De lehet, hogy csak feledékeny. Már másnap elfelejti az életedet. Aztán van, hogy nagyvonalú, és még három napig is emlékszik rád. Szép a szeme, azt mondják. Beszéltető.

Ez a férfi én vagyok.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-10-12 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.