Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Berecz Ágnes Gabriella: Nyolc tűvel

 

Szilágyi Ákos nem járt Bácsalmáson. Te sem, igaz? Nos, egyik sem tragédia, azonban mindketten fájlalhatjátok. Ugyanis áll még Nagymami háza. Neked mindenképp meg kéne nézned!

Nagymami a hatvanas években ott élt még, abban a tornácos, takaros kis házban, ahol minden csillogott a tisztaságtól és minden mozdulatnak rendje volt. Ez a rend részben a környék leggazdagabb sváb gyertyaöntő mesterének házából eredt, ahol Nagymami nevelkedett, s ahol a legnagyobb bűnök közé tartozott a pazarlás, másrészt ez a rend az elszegényedett, de kutyabőrrel bíró dzsentri hatalmas kúriájából is eredt, ahová 1915-ben férjhez adták, s ahol rangot kapott a pénzéért cserébe. Emez a virtus rendje volt, a büszkeségé, de a fegyelemé is, mivel a házassághoz Nagymami főjegyzőné titulust is kapott, ami akkoriban komoly kötelezettségekkel járt.

A hatvanas években már rég nem volt se föld, se rang, se vagyon. S miközben Szilágyi Ákos a saját családjában és a Radnóti Gimnáziumban vihariramban gyarapította szellemi vagyonát, Nagymami kicsinyke özvegyi nyugdíjának beosztásához ugyancsak kellett minden rend. Ezen persze nem kellett sokat gondolkodni, csak mindent úgy tenni, ahogyan azt nemzedékeken át tanították. Rendje volt a konyhában a nyersanyag felhasználásnak, a szekrényekben a ruháknak, a kertben a virágoknak, de még a híres eperdzsemjéről is tudni lehetett, hogy szigorúan kétkilónként kellett megfőzni. Igen, úgy kellett, mert úgy tanították.

Szilágyi Ákos verseket írt és roppant kíváncsi volt a világra. A barátaival nem csak a pesti irodalmi életbe akartak belelátni, hanem azt is tudni szerették volna, hogy ki, mikor hazudik nekik, és miért? Érteni akarták, mi is történt 56-ban, mikor ők épphogy kikerültek az óvodából, és érteni akarták, hogy miről beszél a Szabad Európa rádió.

Szilágyi Ákos körül túl sok volt a pusmogás. Túl sok volt a kétféle beszéd. Túl sok volt a kétféle értékrend, amitől az ő korosztálya számára egyáltalán nem volt rend. Akkor még nem vetődött fel az a kérdés, később teremtenek-e újféle rendet, ami mentén az ő gyermekeik majd eligazodhatnak.

A farmernadrág újdonság volt, mikor Szilágyi Ákos egyetemre járt. De nem csak ez volt újdonság, hanem a beatzene is és a fiúk hosszú haja is. Sokan hitték akkoriban, hogy ezek csak divatos dolgok, s majd elmúlnak, mint ahogy a divat felett általában eljár az idő. Senki nem jósolta volna meg, hogy a farmernadrág sok-sok évtizeden át épp olyan természetes népviselet lesz, amilyen természetes volt Nagymamin a kékfestő kötény.

Szilágyi Ákos jól emlékszik az első farmerjére. Nagy dolog volt akkoriban hozzájutni. Boltban nem volt kapható, csak a feketepiacon lehetett venni, ott is aranyárban. A szerencsésebbek disszidens rokonok által küldött csomagokból jutottak hozzá, s a szájtáti szomszédok álmélkodhattak rajta, mint azokon az idegen feliratú papírzacskókon, amikben állítólag olyan por van, amiből levest lehet főzni. Bizony, Szilágyi Ákos egyetemista korában az akkor még irigység tárgyát képező leveskockát sem ismerte. Már akkoriban is mást jelentett számára az érték szó. Mit ismert hát? Elsősorban a Bölcsészkart és az Eötvös klubot. Orosz szakra járt. Sokan ugratták emiatt, hisz akkoriban nem volt sikk oroszul tudni, vagy kíváncsinak lenni a Szovjetunió népeire, a történelmükre, a kultúrájukra. Természetes is, hiszen akkortájt az emberek szeme elől még a legnagyobb orosz irodalmi műveket is az életüket közvetlenül érintő, megszállás nevű szemellenző takarta. Talán olvasniuk kellett volna Galgóczy Árpád intelmeit, miszerint „Egyetlen nép szellemiségét, lelkiségét, művészetét sem szabad azonosítani az őt megnyomorító és elaljasító politikai rendszerrel.”

Nagymami például mindent utált, ami az oroszokkal kapcsolatos volt, bár nem tudott róluk egyebet, mint hogy itt vannak. Becsületére legyen mondva, épp ezért nemigen nyilatkozott a témában. Nekik tulajdonította, hogy minden vagyona elveszett és az ítélete csak súlyosbodott a bácsalmási plébános véleménye nyomán, de nem szidta őket. Nagymami nem volt elégedetlenkedő fajta. Persze az, hogy elment volna dolgozni, ő, az egykori nagyságos főjegyzőné, szóba sem jöhetett, azt viszont nem érezte rangon alulinak, hogy a kézimunkáit eladja. Nyolc vékony kis kötőtűvel apró bébi-cipőcskéket kötött. Szinte ékszer volt egy-egy darab, ami kikerült a kezei közül, nem csak azért, mert annyira aprólékos volt, hanem képes volt bármeddig visszabontani, ha nem lett tökéletes. Ugyanilyen igényességgel készültek a hímzései is, melyeket a helyi trafikos titokban közvetített igényes budapesti vevőinek. Nagymaminak az oroszokat, illetve egyéb kellemetlenségeket nem volt nehéz kizárni a tudatából. Nem csak azért, mert Galgóczy nevét hírből sem ismerte, hanem mert hímzés közben a Szabó családot hallgatta, s mikor szokott, elegáns, szürke ruhájában kivonult a bácsalmási piacra, ott minden árus még mindig ugyanolyan tisztelettel beszélt vele, mintha az idő kereke harminc évvel korábban megállt volna.

Eközben Szilágyi Ákos irodalmat, nyelvészetet, filozófiát tanult. A barátaival a Jelenlét c. egyetemi lapba cikkeket, verseket válogatott, s nagy lelkesedéssel művészetről, esztétikáról vitatkozott. Vitatkozni a kultúráról, a társadalomról akkoriban sem volt nehéz. Az ő korosztályuknak is egyszerűen csak el kellett vetni minden konvenciót, amit a szüleik tanítottak. Az ő lázadásuk azonban eltért az általános generációs nézeteltérésektől. Nem csak külsőségekkel szembeni lázadás volt ez, aminek a farmer viselése és a hosszú haj volt a célja, valamint nem csak annak a kardinális kérdésnek az eldöntése, hogy az Illés, vagy az Omega jobb zenekar-e, ha így lett volna, ha csak ennyit tettek volna le az asztalra, nem neveznénk őket Nagy Generációnak. A konvenciók elvetése sok egyéb dologra is vonatkozott.

Ők voltak az első olyan nemzedék, akik hazugságban nőttek fel. Kénytelenek voltak megtanulni, hogy amit otthon hallottak, arról az iskolában nem beszélhettek, s hogy az újságban leírt szónak csak a mögöttes tartalmát kell olvasni. Volt mi ellen lázadni, de egyúttal saját kifejezőeszközök létrehozására is rákényszerültek. Divat volt verset írni, és nem csak a beat-zene gyakran lírai értékű dalszövegei miatt. Divat volt gondolkodni is. A televízió és a rádió széles körű elterjedésével gyorsabban terjedtek az igenek és a nemek, hamarabb lepleződtek le a látszatok és az álságok. Ráadásul itt, a keleti blokkban magának a hazugság szónak a kiejtése is virágnyelvet igényelt.

Szilágyi Ákosék a látásmódjukkal, az új szemléletükkel gyakran nem kis meghökkenést keltve, a maguk által létrehozott virágnyelven, az új eszköztáraikkal szellemileg egyszerűen lerohanták a közéletet és hangos szóval helyet követeltek maguknak a kulturális életben is, annak ellenére, hogy jó párszor beverték a fejüket.

Szilágyi Ákos úgy döntött, bent marad az egyetemen tanítani, de a tanulást egyetlen percre sem hagyta abba, és egyre többen gondolták róla, hogy nagy tudóssá fog válni.

Mikor 77-ben az első verseskötete megjelent, még csak szűk, irodalmi körökben ismerték a nevét, de ezen belül senki sem vitatta, hogy a dicsérő kritikai szavak ezúttal nem túlzottak. Láttak már korábban is vidám, jó kedélyű, vagy pikáns verseket, mégis felkapták fejüket erre az új, szellemes, ironikus hangra.

Nagymami nem értette a humort. Mást se nagyon. Mikor felköltözött Pestre, hogy némi rokoni gondoskodás közelében éljen, csak ámult, hogy hová került. A zöldségesnél kért két sárgarépát meg egy fehéret, mire az eladó srác azt kérdezte, „mi van mamikám, lagzi lesz?”. Nagymami ettől csúnyán kiborult. Ki látott már ekkora tiszteletlenséget? Különben is hogy néznek ki? Hosszú haj, szakáll, és a 2-es villamoson a saját szemével látta, hogy szemérmetlenül, mindenki szeme láttára csókolóznak! Napokig sírdogált. Többé, ha nem volt muszáj, ki sem lépett picike, Honvéd utcai lakásából. Televízióról hallani sem akart, tovább kötögette nyolc tűvel a tökéletes parányi cipellőket, hímezgette a gyönyörű buzsáki, kalocsai párnákat és közben erősen csóválta a fejét. Milyenek ezek a mai fiatalok?! Milyen lett a világ?! Nem tetszett neki Szilágyi Ákos.

A nagyhatalmú kultúrpolitikának más miatt nem tetszett. A nyolcvanas évek elején a Fiatal Írók József Attila Körében látszólag csak irodalmi, kulturális műhelymunka zajlott, de mindenki tudta, hogy eközben a politikai és társadalomkritikai virágnyelv itt tökélyre fejlődött. Szilágyi Ákos nem csak Szolzsenyicinnek és Tarkovszkijnak, de ennek is nagy szakértőjévé vált, azonban az irodalmi élet skatulyáit, a fiatal írókat elrekesztő, bürokratikus működést oly nyíltan kritizálta, hogy a Kör működését 1981-ben fel is függesztették.

Ekkor már munkáival is bizonyította, hogy a tudás, a műveltség nem életkori privilégium.

Sok dolog érdekelte. A következő évtizedek során az ortodox ikonoktól kezdve a sztálinizmus történetén, az ókorig visszanyúló esztétikai problémákon át Weöres Sándor költészetének alapos elemzéséig mindenfélével foglalkozott. Amint azt több interjúban is elmondta, nem valamiféle külső elvárás hatására kutatta ezeket a területeket, hanem a személyiségének belső igényeit elégítette ki. Az olvasóközönsége és a diákjai azonban nagy élvezetüket lelték ebben az egzisztenciális kíváncsiságban, és nagy örömmel vették kézbe nem csak a verseit, hanem tanulmányköteteit is.

Nem. Nagymami nem. Utolsó egy-két évében is csak a rózsafűzért vette kézbe, vagy a fakanalat, amivel a Honvéd utcai garzon két négyzetméteres konyhájában is az eperdzsemet kevergette.

Gyerekvers, felnőttvers, hol a határ? Miért kéne határ?! Gyerek-gondolat van, felnőtt-gondolat van?! Gondolat van! És a gondolatnak fonákja van. Ezekhez kifejezésmód van, szókészlet van, ritmus van. Szilágyi Ákos, aki kölyökkorától fogva érdeklődik a bölcselet és a filozófia iránt, már rég tudja, hogy a filozófia a nyelv játéka is egyben, mely elválaszthatatlan a költészettől. A költészet pedig elválaszthatatlan a dallamtól. Így válik énekelhetővé a bölcselet.

És ugyanígy válik énekelhetővé a mindennapi életünk, az okosság, a butaság és nem utolsó sorban az emberi hülyeség. Ötvözd ezeket jó sok humorral, iróniával, olvasd fennhangon, igen, ez összetéveszthetetlenül Szilágyi Ákos vers.

A pénzről és a politikáról Nagymami németül beszélt a gyerek előtt, hogy az ne értse. Dr. Szilágyi Ákos, egyetemi docens mindenről szabatosan, magyarul beszél, hogy a gyerek is értse. (Az ínyenceknek szittyául is.) Talán ne időzzünk azon a kérdésen, mihez tud kezdeni azokkal az ifjakkal, akiknek lassan könnyebb kifejezni magukat angolul, mint magyarul, de azt mondja, a fiatalok általában úgy hatnak rá a vitalitásukkal, mint valami szellemi katalizátor. Ő pedig az esztétika fogalmain és a líraelméleten felül, sok egyéb mellett, nevetni is tanítja őket.

Pódiumon áll Szilágyi Ákos. Áll, magasan, talpig feketében, papos-tanáros feketében, a háta mögött összefogott kézzel és beszél. Az előadásának az a címe: „Szabad-e nevetni a Kárpátok alatt?”. A versről beszél. A magyar vers múltjáról és jelenéről. A bújáról, a drámaiságáról, aztán az örömeiről, a szellemességéről. Nagy elődöket idéz, beszél a vers közéletformáló szerepéről, a történelmi hatásairól. Egyre lendületesebben pereg az előadás, fehér kezei szinte világítanak sötét ruhája előterében, amint gesztikulál. Nem tér ki rá, hogy mit vár a jövőtől, mit gondol a globalizációról, a megszűnő országhatárokról, s hogy mit jelent majd húsz év múlva magyarnak lenni, magyarul beszélni, magyar verset írni. Aggodalmairól sokat írt már. „A haza léte, vagy nemléte forog kockán.” A jelenlévők mind tudják, hogy a nyelv tartja meg a nemzetet. Mind tudják? A nyelvet, a közösséget a humor, az abszurd, a groteszk eszközeivel is meg lehet tartani. Csak néha villan meg a szemüvege, amint szétnéz a teremben. Mosolygó arcokat lát. Nevetnek? Nem. Figyelnek és nagyon tetszik nekik, amit hallanak. „Jézus nem nevetett. A nevetés nem isteni tulajdonság. A nevetés az emberé. Pontosabban: az embereké. Mert a nevetés társas tevékenység. Az elszigetelt emberek, ha egymás közelében vannak is, élőhalottakból álló tömeg.” Elbűvöli a közönségét, és síri csend van, mikor kijelenti: „Az író, a költő felelős a nemzet mentális egészségéért.”

Szilágyi Ákos egész költészete erről a mondatról, erről a felelősségvállalásról szól. Ez az ő hitvallása, a vallása, amit gyakorol.

Gyakran kérdezik őt társadalmi, közéleti kérdésekről, a lapok sokat adnak a véleményére.

No, nyilván nem a nagymamik természetrajzáról kérdezik, bár kétségtelen, hogy őket is jól ismeri. Dehogyis gúnyolná ki őket! Talán a rózsafüzérük ritmusára finom, kuncogó, empatikus kis dalt írna róluk, amitől az olvasónak, a hallgatónak eper-édessé válna a szájíze. Mosoly lenne az a vers, játék. Mert ő minden versében játszik a hangokkal, játszik a szavakkal, pörgeti, pattogtatja a rózsafüzérszemeket és a lábával veri hozzá a ritmust. Más ritmust az iróniához, mást a felszabadult nevetéshez, mást a nyomorúság vinnyogásához, mást ahhoz, ha kínunkban, vagy önmagunkon röhögünk. Szerencsére szívesen olvas fel, vagy énekel. Így közvetlenül mutatja meg verseinek a dallamait. Sokan hang-verseknek, hangzó verseknek nevezik ezeket, mert fennhangon még sokkal jobban érvényesülnek, mint magunkban olvasva.

Nagymami nem nevetett és nem énekelt. Az unokái közül csak azt tűrte meg, aki csendben megült mellette a kissámlin, amíg kötögette nyolc tűvel a tökéletes kiscipőket. Ő így volt elégedett.

 

S hogy mi köze van mindehhez Szilágyi Ákosnak? Látszólag nem sok. Azért mégis nézzük meg! Nem, Szilágyi Ákos tényleg nem járt Bácsalmáson és az se valószínű, hogy valaha is befőzött volna kétkilónként eperdzsemet.

Azt vedd észre, túl azon, hogy Nagymami hímzett abroszainak és Szilágyi Ákos népdalainak azonosak a motívumai, közös a munkamódszerük is. A munkájuk iránti alaposság és precizitás egyforma! Szilágyi Ákos versei pontosan ugyanolyan nyolc tűvel készülnek, mint a babacipők. Azonos a tisztességük!

Azután megfigyelhető még egy közös vonásuk. Egyikük sem gondolta soha, hogy nem lehet ebben az országban élni. Mint ahogy gondolod te. Te, aki a friss diplomáddal, nyelvvizsgáddal kivándorolni készülsz a nagy Európába, és aki s saját anyagi boldogulásodon kívül az égvilágon semmiért sem kívánsz felelősséget vállalni.

Előbb talán nézz körül Bácsalmáson, számold meg a tűidet és olvasd Szilágyi Ákost! Talán rá fogsz jönni, hogy nem csak szabad, de lehet is nevetni a Kárpátok alatt.

  
  

Megjelent: 2015-07-13 16:00:00

 

Berecz Ágnes Gabriella (Budapest, 1958) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.