Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Hargitai Ildikó: Fája az ember...

 

System: értelmezhetetlen adás

a ptkx 0 11 rendszer törmelékeiből 0.72,

megfejtés folyamatban

Part 1.

 

Titkos jegyzet, magam se tudom, miért

 

Az ő nyelvükön, az ő jelrendszerükben írok, amit tegnap óta más senki nem ismer, és nem is fog, hacsak nem tölt velük eónokat, ami a történtek ismeretében nem lehetséges. Ez annyit tesz, hogy ha megtalálod, nekiveselkedsz, megfejted valahogy írásom jelentését, szavakon túl, számodra értelmezhető értelem híján mit sem találsz.

Szomorú. S hogy annak érzem, hogy egyáltalán érzek… de csak sorban!

 

Két, három eónnal ezelőtt kezdődött, ha egyáltalán kezdetről lehet beszélni. A mi kultúránk nem ismeri a kezdet fogalmát, (a kultúra fogalmát sem) sem a napokat, szavakat, s még mennyi mindent! Misztikus térben létezünk, zavaró körülmények kizárva. (kizártság is kizárva) Először is nincs test, tehát nincsenek szükségletek. A szellem fenntartásához elegendő e tágas tér, s önvalónk. Nevünk sincsen, ami megkülönböztetne, hiszen nem különbözünk, nincs hozzánk tartozó egónk. Nincs időjárás, tehát nincsenek kihívások. Minek is fogalmazom ezt, ha senki meg nem fejtheti értelmét? Minek a jegyzet, ha titkos? (Minálunk titkok sincsenek.) Magamnak nincs szüksége rá, hisz szellememben tárolódik a kezdetektől mindez, amíg bele nem engedem a feledés egyre tágasabb terébe. Neked írok! Neked, még ha kezedbe nem is adnám, mert annyiféle vagy, amennyiféleképp leírni képtelen vagyok, a saját módodon, értenéd, nem azon, amit nekem jelent.

 

Tehetek mindent múlt időbe.

 

Hittük, hogy mindenhatók vagyunk, mivel soha, senki nem cáfolta meg, hiszen kérdésként fel sem merült. Hittük, hogy mindenről tudomásunk van. Ugyanezen logika szerint. Örök változásban éltünk, melynek tökéletes rendje kizárt minden valódi változást, ám egy meg nem határozható pillanatban, soha ki nem derített okból misztikus terünkben tőlünk tökéletesen idegen anyag keletkezett. Porszem. Por. Szem. Anyag, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Tartottunk tőle, hogy ez a változás valódi változást hozhat, felboríthatja rendünket, ezért megpróbálkoztunk elpusztítani. Pusztítás. Még valami új. Rögtön a félelem (fél elem) után.

Körbevettük, de az anyag tökéletesen idegen módon reagált szellemi energiáinkra. Ha egyáltalán arra, ha egyáltalán reagált. Megfogalmaztuk, körülírtuk, kielemeztük. Mindez semmilyen hatással nem bírt rá.

Hogy szellemi energiáink, vagy saját robbanásig fokozódott tehetetlensége mozdította meg, hogy forgásra, növekedésre mi indította, arra annyiféle elmélet született, hogy misztikus terünk dagadni kezdett. Mitől? Miért? Meddig? Hogyan? Kérdések hullámzottak addig határtalan nyugalomban pihenő terünkben felgyorsítva mozgását, felforrósítva, rezgéseit. Ahogy forgott az anyag, hogy tökéletesen megfigyelhessük, s ezzel bezárjuk végre, körülötte, vele forgott misztikus terünk. Szerettük volna hinni, hogy mi vagyunk hatással rá. Szerettük volna.

Kontroll. Új eszköz, amire soha szükségünk nem volt. Kontroll ezzel próbálkoztunk az ismeretlen helyzetben, mert elveszni látszott minden. Ahogy el is veszett. Már az első pillanatban, amikor még csak megismerni akartuk.

Félelem. (fél elem) Szándék. Megismerni. Akarni. Kielemezni. Leírni. Hatással lenni. Bezárni. Elpusztítani. Kontroll.

Következmény.

Bármi aktivitásra van válasz. Ezt később ők le is írták. De ne siessek!

 

Mire felfigyeltünk rá, már nem szabadulhattunk. Hogy hogyan tapadt a szellem az anyagban, hogy a kérdések, melyek bennünk teremtek reagálva az addig ismeretlenre, vagy dagadásunk, az elméletek megsűrűsödése miatt, a felforrósodás, vagy a vele-mozgás? Hogy szándék tette? Az anyag tapasztott magához, vagy a szellem ragaszkodott? Soha ki nem derült. Ma már nincs is, akit érdekelne. (Rajtuk kívül, akiktől a ma, az idő fogalma, s maga az idő származik. Csupa nem létező dologból gyúrt magának valóságot az anyag! Milyen csodálatos! Idő. Teremtés. Valóság. Szavak.

Tehát az anyag, amint forog, növekszik, változik, s a beléje tapadt szellem, ahogy körbeöleli, új teret hoz létre, már nem misztikus, nagyon is valóságos teret. E tér talán éppen szellemünktől termékenyül, terem. Hely van benne. Hely, mennyi mindennek! A megtermékenyült anyag duzzad, lüktet, hullámzik, új anyagot szül, s megint, megint, megállíthatatlanul, legalábbis akkor úgy tűnt, semmi nem lesz képes megállítani. A szellem, az egész misztikus tér beleépült az anyagba elválaszthatatlanul, miközben folyamatosan szabadulni akart, s színekben, bíborban, violában, azúrban fejezte ki magát. Az anyag érzékelni vágyott! Vágy. Válaszként létrejött valami, ami látta. Lát. Láthatta e más módon felfoghatatlan új valóságot, a test. A test érzékelte a hőt, tapintotta az anyagot, látta a színeket, és gyönyörködött. Gyönyör. Vágyott újra látni, amit elfordított tőle a mozgás, vágyott érezni, ezért elindult, hogy megkeresse. Helyzet. Irány. Vágy, Akarat. Mozgásban az anyag, mozgásban a test.

Hosszú, nagyon hosszú időn át, amely idő természetesen számunka egyáltalán nem létezett, csak figyeltük az anyag változását. Erősebb volt megfejtésre, megismerésre irányuló szándékunk a szabadulásénál. Tökéletes figyelmünk az anyag mélyére hatolt, és nem kereste többé a kiutat.

Az anyag, maga a befogadás. Érzékel, még többet akar, tökéletességre törekszik. Befogadja környezetét, megtöltekezik vele. Feltárja magát az őt kutató szellemnek, egyesül vele, teljes lesz vele. Beteljesül.

A forgás, a súrlódás, hőmérsékletváltozást hoz létre, melyre az anyag ismét reagál. Az egyenletes forgás magához vonz, nem ereszt. Az anyag differenciálódik, a testek változnak, különböznek. Különböznek. Méretük, formájuk, összetételük, érzékenységük foka szerint más-más módon, más erővel reagálnak a külső hatásokra. Reakcióik összességéből minden mástól különböző személyiség alakul ki. Személyiség. Vágy és beteljesülés születik vele.

Valaha, a misztikus térben, mi nem váltunk szét. Nem is különböztünk. Minden, egy volt. Egység. Aztán megjelent az anyag, és a félelem a változástól. Fél elem.

A személyiség, megfigyelve, befogadva a tőle külön mozgó más testeket, más személyiségeket, megkülönböztette tőlük önmagát. Elnevezte önmagát, ezzel létrejött az ego.

A testet fenn kell tartani. Kell. Meg kell védeni. Az ego megfigyelte, mire van szükség, és ellátta vele a testet. Csodáltam ezt a folyamatot.

Csodáltam. Misztikus terünkben minden egy volt, ezért nem volt ott semmi. És én most csodáltam valamit. Én. Személyiségnek nevezhetem vajon magam? Egóm nem alakult ki, szükségleteimet nem ismerem fel, de megfigyelőből csodálóvá váltam, kívülről belülre kerültem, érzelmileg nyilvánulok meg. Ha valamit csodálok, az ellenpont is megjelenik.

Beletapadtunk az anyagba, és ez ránk is hatott. Mert a hatás kölcsönös. Éreztem. Test nélkül, anyagi összetevő nélkül a hőmérséklet változásai, és egyéb szükségletek nem kényszerítettek az ego kialakítására, nem is különböztem, de megfigyelőből résztvevőjévé váltam ez új térnek, a valóságnak. Testvérévé az embernek. Test. Vér.

A változás folyamatos, mégis másféle, mint a misztikus térben. A változás itt valódi, drasztikus. Az anyag csodálatosan egységes. Testek porladnak földdé, mely fákat nevel, fák lesznek tűzzé, védelmet adó térré az ember körül, az ego szüntelenül épít, kigondol, tervez, megvalósít, aztán belesimul a passzivitásba, hagyja, hogy nála gyengébbek táplálkozzanak az addig féltve óvott testből. Önzetlenség.

Hát így történik ez. Ami rombol, pusztít, az épít, teremt a másik oldalon. Ha védelmez valamit, elpusztít valami mást. Ez a törvény. És mindenkire sor kerül. Nem felejt….

 

 

 

System: értelmezhetetlen adás

a ptkx 0 11 rendszer törmelékeiből 0.72,

megfejtés folyamatban

Jegyzet: érthetetlen okból ugyanazon pontról,

ugyanazon időben érkezett üzenet

két tökéletesen különböző kódrendszerben.

Part 2.

 

 

Az utolsó naprendszeremet használtan vettem, valami ócskásnál. Olyan poros, mocskos volt, hogy hetekig csak a tisztításával vacakoltam. Még kölyökkoromban volt nagy divat a naprendszer, az isiben tanultuk, vizsgáztunk is belőle, hogy kell összerakni, működtetni, szarakodni vele. Aztán összejött pár baleset, és betiltották az egész szart. Nem is láttam azóta, hogy az utolsót beadtam a megsemmisítőbe, most meg itt az enyém, tökéletes, hibátlanul működik, meg minden, csak aztán beütött ez a szar. Én nem tudom, mi a fasz, mindent úgy csináltam, ahogy kell, semmit se hagytam ki, és imádtam figyelni, hogy milyen elképesztően gyönyörű!

 

Haver! Rohadt nagy szarban vagyok asszem… Ahogy most kinéz, a múltkori olajlesiklás volt az utolsó balhém, amit valaha elvittem szárazon, mert erre tutira rábaszok. Olyan a világon nincs, hogy ebből kimásszak valahogy! Világ életembe egoista voltam, nem is tagadtam sohase, most meg megint pofátlan is kell legyek! Haver! Egy büdös szót se mernék leírni, ha nem tudnám, hogy csak mi ketten ismerjük ezt a nyavalyás nyelvet. Baszki! Beletelik nekik egy kis időbe, mire megfejtik, ha az összes rohadt progijukat ráállítják is! Addigra meg már le se kell húzniuk magukat! Mi meg, ha segítesz, baszod, a tökélyben lebeghetünk!

Plííz! Ne hagyj cserbe faszi! Oké? A lényeg, hogy rögvest ott leszek a hajón. Ha segítesz, megúszhatjuk, Ha nem, pucolj, ahogy csak bírsz! Vissza se köpj!

Csá!

  
  

Megjelent: 2015-02-02 17:00:00

 

Hargitai Ildikó (Budapest, 1966) író, színésznő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.