Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Farkas Molnár Péter: Bakonyi sikongatós

 

 

A múlt század hetvenes éveinek elején, konkrétan 1972.-ben szólított a haza. Behívtak katonának.

Katonaidőm egy részét Pápán töltöttem. Ott volt abban az időben Közép-Európa legnagyobb katonai repülőtere. Amint az katonáéknál lenni szokott, időről időre kivittek bennünket a szabad levegőre, esőbe, hóba, sárba, télen és nyáron egyaránt. Ezt katonáéknál, fene tudja miért, gyakorlatnak nevezik. Minket például Kenyeribe hurcoltak igen sűrű rendszerességgel. Ha száraz idő volt, a vörös por belepte mindenünket, ruhát, fegyvert napokig tisztogathattunk egy ilyen kivonulás után. Ha esett… na, arról inkább semmit.

Megérkeztünk a Kenyeri nevű falucska melletti óriási fennsíkra, a fészkes Bakony legközepére. Ekkor következett a táborverés. Megvolt annak a maga szabálya. Melyik sátrat hová, milyen sorrendben. Amikor a sátorveréssel elkészültünk, kezdetét vette a táborkörlet kialakítása. Ez annyit jelent, hogy minden egyes nyavalyás fűszálat egy irányba kellett igazítanunk, a gödröket feltöltenünk, a buckákat elgyalulnunk, szóval csupa értelmetlen, haszontalan foglalatosság, de a katonákat dolgoztatni kell, mert ha nem dolgoznak, azonnal nőkön és italozáson törik a fejüket. Hát mi dolgoztunk. És közben nőkön és italozáson törtük a fejünket. Abban a lelkesítő tudatban, hogy legjobb esetben másnap reggel bonthatjuk le az egészet, az összes hóbelevancot csomagolhatjuk össze, és hányhatjuk teherautókra, aztán mehetünk vissza Pápára. Mit mondjak, élveztük nagyon.

Este, holtfáradtan rágtuk a kesernyés, laktanyai pékek által sütött kenyeret, (vö.: komiszkenyér, brúgó, döfi) hozzá hidegre dermedt főtt kolbász dukált, meg tábori tea. Az annyiban különbözik minden más teától, hogy intenzíven zsírízű, mert gulyáságyúban főzik, általában abban, amelyben előtte sárgaborsólevest készített a szakács.

A tápláló és ízletes vacsora után a világ elcsendesedett, a fáradt harcosok nyugodni tértek. Megtették, amit a haza megkövetelt. Néhány halk sóhaj, az ember ilyenkor hazagondol, aztán erős horkolás és férfias lábszag rezgett csak az éji csöndben.

Egészen addig, amíg valami pokoli sikoltás ki nem verte szemünkből az álmot. Hátborzongató volt. Mintha a sátán kutyáját nyúzná valami misztikus, ezer karmú szörnyeteg. A sikító hang gurgulázott, vonyítássá erősödve visszhangzott keresztül a táboron. A rémséges hatást csak fokozta, hogy a Bakony vad bércei visszhangozva verték vissza a földöntúli, kísérteties, elátkozott lelkek zokogására hajazó hangokat. Felugrottam, és kifelé a sátorból…

A hold sápadt fényénél elképesztő kép tárult szemem elé. A sátrak kékes sugárzással megvilágított négyszögében egy borzas fejű alak állott, fejét a fekete égbolt felé emelte, és miközben lábai körül túlvilági párák tekeregtek, csak sikoltott és vonyított keservesen. Közelebb lépve láttam, hogy szeretett tiszthelyettesünket, Tokaji őrmestert gyűrte le az éji őrület. Amikor meglátott, abbahagyta földöntúli dalát, és eképpen szólott:

– Ne tátsa itt a száját, nagydarab! Tűz van az őr-sátorban!

Időközben odaérkező rettenthetetlen bajtársaimmal az őrszakasz sátrához futottunk. Kiderült, hogy egy kevés parázs szóródott a fűtés céljára szolgáló dobkályhából a körötte tenyésző száraz fűre, amely ettől lángra kapott. A füstszagra felriadó alvók néhány erőteljes bakancsrúgással megfékezték a szörnyű katasztrófát.

Visszaballagtam hát Tokaji őrmesterhez, és érdeklődtem, milyen indíttatásból látta jónak koloratúr szopránban felverni az alvó honvédeket, valamint a Bakony hegység vadállományának jelentős részét. Megvetően végigmért, aztán foghegyről odabökte:

– Na gyüjjék, maga nagyokos!

Most némi táborleírás következik. A tábor közepén volt található egy körülbelül kettő méter magasságban derékba fűrészelt akáctörzs. Erre vastag dróttal egy ötven centis vasúti síndarabot és egy kalapácsot rögzítettek ügyes kezű harcosok.

Mellette, csinos nejlonzacskóba csomagolva, ott függött az úgynevezett Táborrend. Amely, a nevében foglaltaknak megfelelően, a tábori élet szabályait volt hivatva rögzíteni. Ennek a Táborrendnek egy pontjára bökött a derék őrmester.

– Olvassa, vitézem!

Olvastam: TŰZJELZÉS SINKONGATÁSSAL. Vagyis, hogy tűz esetén az odakészített síndarabot kell kongatni, a mellé rendelt kalapáccsal. Csakhogy ennek hibátlan elolvasása meghaladta a derék hadfi képességeit.

Ő tehát a tüzet sikongatással jelezte…

  
  

Megjelent: 2014-05-29 15:09:02

 

Farkas Molnár Péter (1952-2020) író, novellista, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja 

2014-től haláláig a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.