Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
Sze jún. 28, 2017 @18:00 -
Ajánlom a könyvedet
P jún. 30, 2017 @19:00 -
Jazzköltészet júniusban

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

Helyzetjelentés

 

Írország. Vonattal robogok Dublin felé. Ígéretek… A sziklákkal tarkított mező, a szürke, boltíves ég, a méregzöld fű visszavezet gyermekkorom világába. Koboldok földje ez.

A vonat robog. Ír földön vagyok, fülemben brit rock… Most érzem igazán, hogy fájdalmasan magyar vagyok. És nincs hazám. Idegen ország, új élet ígérete, és a sejtekben felsejlő honvágy. Gondolataim szülőföldemen járnak… Viharsarok…

Csapda   

 

 

    - Mit akarsz? - horkant fel, amikor feltekintve meglátta Greget az íróasztala előtt.

    A fiú zavarba jött Steve szokatlan hangjától. Köhécselni kezdett.

    - Veled akarnak beszélni - mentegetőzött.

    - Kicsodák?

    - Nem tudom. Két elefántbébi.

    - Rázd le őket.

    - Próbáltam, de csak az üzletvezetővel hajlandók tárgyalni. Ráadásul név szerint téged kerestek.

    - A frász essen beléjük! - dohogott Steve, s kelletlenül felállt íróasztala mögül.

    Pont most!

    Megígérte Erikának, ma korábban hazamegy, ha törik, ha szakad. Noha nem értette, felesége miért ragaszkodik ahhoz, hogy ő is elmenjen az óvodába. A gyereket nélküle is fel tudják venni. Erika mégis kötötte az ebet a karóhoz. Legalább a beíratásnál legyél ott!

Kilenc dekk

 

 

 

 

/Szőke Imrének – ő tudja, miért/

 

 

 

A füstszagról jutott eszembe. Már megint hetek óta nem voltam kint, csak az erkélyen. Képzeletben persze nagy mellénnyel a Duna-parton sétálok a víz felé, vagy üldögélek egy padon olvasgatva, vagy csak úgy nézem, ahogy jönnek-mennek az emberek. De még sosem néztem. Nyugodtan nem. Esetleg félrehúzódva, izzadt tenyérrel, remegő kézzel szorongatva az öngyújtómat, remélve, hogy nem tojok be, mire hazaérek valahonnan, ahova muszájból mentem. Szidtam magam, mert megint csak elképzelek, és nem merek. Dereng valami, amit a pszichológusom az immaginációról szövegelt, de mit sem ért vele.        

 

Erika

Imádom az Erikát. Fiatalkorom nagy szerelme volt. Anyunak kellett valami a munkájához, de akkor még nem terjedtek el ennyire sem a számítógépek, sem a nyomtatók; ezért vett egy Erika 50-es táskaírógépet.

Szerettem, ahogy kopácsol. Szerettem, hogy nem volt egyszerű lenyomni a gombokat; tényleg úgy éreztem, hogy minden leütött betűnek súlya van. Imádtam a trükköket, amiket alkalmaztak vele, például az ezret mint számot nem számjegyekkel gépelték le, hanem egy kis L betűt, ami mögött kis O karakterek sorakoztak. Sosem értettem, hogy miért nem a nagy O-t használták; valamiért ez volt a szokás. Mindig is tiszteltem a szokásokat. Imádtam azt is, ahogy a sor végén megszólalt a csengő; mintha a szöveg leírásának a titkolt, valódi célja az lett volna, hogy a csengő végre elhangozzék.

 

Költsetek fel, ha ébren álmodom1

(forgács)

Bal zsebembe szabályos négyzetre hajtogatva bedugok egy ötszázast, a jobb zsebembe egy ezrest. Az ötszázasból metrójegyet veszek. Csak egyet, mert visszafelé rollerrel jövök. És villamossal, mert a villamoson lehet bliccelni, a metrón nem. Az ezresből ebben a szép, tavaszi napsütésben megajándékozom magam egy medállal, ami égig érő fát szimbolizál és a város másik végén árulja egy mozgássérült kézműves. Mert megérdemlem! Ez elég ritkán fordul elő. Vagyis az, hogy költök magamra; be kell osztani, ami van.

Szerinted lehetséges az, hogy nem sokkal ebéd után, egy madár repüljön át a csukott ablakon?


Annak a kis jószágnak meg sem kottyan a kemény ablaküveg, hanem, mintha csak valami vékonyka párafátyol lenne, ki-be repdes rajta, majd mikor megelégeli a mutatványt, leszáll az asztalra közvetlenül a telefon mellé és egyik, kinyújtott szárnyával leemeli a kagylót. Leemeli, azután óvatosan az asztal lapjára helyezi, felröppen a nyomógombokhoz és egyik számról a másikra ugorva, hívást kezdeményez. A döbbent ember, meg csak néz és kis idő múlva arra lesz figyelmes, hogy a kagylóból, valaki recsegő hangja, hallózik.

Akar beszélni róla?

 

 

 

    – Persze hogy akar, hiszen azért jött ide, igaz? De mondja, miért hiszi mindenki azt, hogy nekem kell megoldanom a nyavalyás kis problémáját? Végtére is minek néznek maguk engem? Na, jöjjön beljebb, jöjjön már, jöjjön, ne ácsorogjon ott az ajtóban, foglaljon helyet – folytatta békülékenyebb hangon Dr. Kahn, miközben határozott mozdulatokkal terelgette látogatóját a nappali irányába. – Ne oda, ha kérhetném, a fotel az én helyem, tudja, együtt öregedtünk meg. Oda üljön, arra a másik kerek székre. Elöljáróban azt azért szeretném elmondani, hogy nem vagyok vevő az „elvált szülők gyermeke”, vagy „a társadalom a felelős értem” dumákra. Én sem ezüstkanállal a számban születtem. A feleségéről pedig – már, ha van –, említést se tegyen. Én is voltam nős. Próbáljon meg előrukkolni valami hihető, életszerű történettel – mondta, miközben húsos, tömpe ujjaival állát masszírozgatta és divatos, vékony keretes szemüvege mögött mélyen ülő, csillogó gomb szemeit le sem vette páciensének zakójáról, melynek felső zsebéből egy spagetti darabka csüngött alá. – Most pedig kérem, lazuljon el egy kicsit, ne feszengjen, és főleg ne nagyon mocorogjon azon a zongoraszéken. Az egy igazi békebeli darab. Még a nagyanyámtól örököltem.

    – Drága doktor úr, én azt szeretném mondani, hogy…

A tökéletes férfi

A tökéletes férfi itt ül velem szemben. Ennek a férfinek félistenek a nemzői, ha ez lett a végeredmény. Az a fajta, aki csak nekem tetszik, de azért neki is van értő közönsége, nem csaphatom be magam. Csak abban bízhatok, hogy egyikkel sem fog találkozni. Swann érezhetett ilyet, amikor felfedezte Jetro főpap lányát Odett szépségében. Igen, tökéletesen értem Proustot, amikor Swann nőkhöz való viszonyát jellemzi. Az én szerelmem is ilyen. Hosszú, vörös haját felcsavarta a feje tetejére, de a nap folyamán a feszes lazaságból kioldódott néhány tincs, kibújtak a fogságból, hogy a leggyönyörűbb mértani formát vegyék fel, egy hosszúkás es kanyart. Ez a természetes görbület önmagáért létezik, azért, hogy betöltse a világegyetem réseit. Kék csíkos, hosszú ujjú pólót visel, őrület, ahogy rálóg a kézfejére, majdnem eltakarja az ujjait. Belefacsarodik a szívem, hogy a találkozásunk előtt valaki más már hozzáért. Vékony és izmos. A farmerjának is túl hosszú a szára, kirojtosodott, ahogyan a földet súrolja. Nem fél állandó kontaktusban lenni a kosszal, nem fél az élettől, nem fél a valóságtól. Milyen fehér a bőre, milyen kis szeplős. Nem üldözne mindig, hogy menjünk ki a strandra. Lerakta a hátizsákját maga mellé. Szeretném, ha tradicionális neve lenne, a leggyakoribbak közül valamelyik.

Az ebéd

 

Még meg sem melegedett alatta a széke, máris kirúgták. Főnöke adta át a felmondólevelet, és arról motyogott valamit, hogy soha nem hallgat a jó szóra, mindig a saját feje után megy, és ennek most vége. A kár, amit okozott igen jelentős. A vezetés nem is tehetett mást, ez a legkevesebb, ami ilyenkor kijár. A felesége szavai jutottak eszébe, aki tegnap este hasonló mondatokkal igyekezett tudomására hozni, hogy elege van, ki van rúgva. A válókeresetet már beadta, hamarosan értesítést kap, mikor lesz a tárgyalás. Maga sem tudta, miért, de nem érzett bosszúságot. Csak két dologgal nem volt szerencséje az életben, a munkahelyekkel, és a nőkkel. Irén eleinte elviselte a sorscsapásként megélt fordulatokat, de most úgy látszik elege lett. Nem tudta, mit tegyen. Hazamenni még nem akart, és nem volt kedvet a csavargáshoz sem. Annyiszor megfogadta, hogy meglátogatja a lányát, most még indoka is van rá, nem mintha különösebb ok kellett volna hozzá, de nem bírta Gábort, az új szeretőjét. Alkoholista, lerobbant alak volt, amikor két éve megismerte. Szerelem, mondta a lánya. Negyven évesen, három gyerekkel már nincs szerelem, csak örömtelenség, és felelősség.

Yesabel egy valóságos végtaghiány-váltó metamorfnak mutatkozik avagy nagy végtaghiány-váltó tor-túrája, (ugye a földre) mi inkább passiója. mint úrnői passziója ő néki

 

Bizony haladánk, haladánk nagyívben szeretett Földbolygóm felé, mert ugye ez a megmutatkozás, - tudják így neveztem el románom nagyobb tartalmi egységeit – mégis csak planétánkra való visszajutásunkról szól/ (ugye az enyém és regényalakiméról)/. Hogy hány parszekbe kerül ez az út s az hány emberi év, azt drága Yesabel tudná megmondani, ő ennek a témának nagy szakértője. A teljesség kedviért azért el kell, mondjam elnézve s átélve szegény drága Yesabel du Anaconde altengernagy, kvázi admirális, semi-ex-hercegné, grófkisasszony csillagidőben mérve sűrű alakcseréit, egy valóságos végtaghiány-váltó metamorf lött haza-űr-odüsszeiánk során, míg végül igazi formájára nem lele. A megszokott, ha szabad ilyet mondani, bal oldali, dupla: valamivel könyék egyben combközép fölötti amputáltságra. Mily nagy az ő küldetése. Mikor pedig Doxopolisz felé járánk, mert ez kábé fele út kék bolygónk felé, Ama Zóna-i indulásunktól, Brünhildámtól való elválásunktól számítván, beteljesült tükrében megjelenő grandjának, mint esméretes a hetedik vénnek, Ma.x Engel.nek egyben Abrakadabarsz fő-fővajákos főbűbájosnak drága bal tagjai meg nem levő részei visszatéréséről szóló ígérete. Csonka nő(m)/ újonnan teljes lőn/. (Bocs, bocs, bocs, közönség, a birtokos személyjel/ nem birtokolása ő néki,/ hanem azonosulás szépséges vélle/ és nagyrabecsülése/ ő néki/). Ilyen már megesett,/ márminthogy Yesabelemnek/ újra éppé alakula/ minden eltávolított balsó karja-lába-molekula/ ám amputációi olta,/ csak egyszer s nagyon revid időre,/ benn Doxopoliszban Szaffion trónörökösnél. Ó, dőre/ közönség figyelmezzünk, ha nem emlékeznénk, bocs, bocs nyájas publikumom. Doxopolisz a lebegő fényváros pedig a Szíriusz - 8,6 fényév Földünktől - és az Orion-csillagképbeli Rigel csillag között húzódik meg, - 772 fényév bolygónktól -, csak azér” közönség ez adatok, hogy némi sejtésök legyen, az időkrűl, távolságokrúl. Kellemes meglepetésünkre, hogy kicsit előre szaladjak, a földi létben is megtartotta újonnan visszanyert, originális négy végtagúságát, mármint ugye Yesabel du Anaconde, de hogy túlzottan ne szaladjak előre, ebben is lesz változás ezen a földön, innen nézvést azon a földön. De míg a Doxopolisz-i teljességig eljutánk le kellett zajlania a nagy végtaghiány-váltó tortúrának, ami főleg lelkileg viselé meg Yesabelemet.

Manhattan

 

Manhattan van. Annyira van! Manhattan a világ közepe! (bár úgy hírlik, hogy a földmagma a világ közepe). Itt élnek a szerencsések... meg a többiek. Képes város, működőképes emberekkel, a sziget őslakosai drága ruhákkal takarják el nemi szerveiket, történetek törtetnek csillogó célok felé, haladó haladékok, tehetséges gyalogosok. Itt minden teremtménynek közeli a képe, rajta kapkodás, sietős sietés, fontoskodás, kényszeredett vidámság által húzott árkok. Van ellátás, van biztonság, vannak térfigyelő kamerák, sok-sok. Felhőkarc. Felhőmarkolók, felhőhorzsolók, hosszúkás házikók ezek, égnek a láztól, akiket égnek emelnek az emeletek. Majdnem mindenkinek jut hely. Az épület végsebessége kifejezhetetlen, de mindig van hovább és tovább.

 

Emlékezetháló

Lebámult rá a Hold. Ott ült a lépcsőn bebugyolálva egy allegóriába. El tudja-e fogadni, amire nem mert gondolni? Beengedi-e vajon, magába, a megbonthatatlan organizmus? Ami a Másik. Tulajdonképpen egy szöveg molekula-rengetege. Emlékezetháló. Egy könyvbe zárt folyó. Gyengédség, puha tenger. Nem teljesen ébredt föl, amióta megkóstolta a szeretetet. Csak lejött a szobából sétálni, a kis utca megvárta. Nem ment arrébb a templom. A kovácsoltvas kapu szinte magától kinyílt. Akár egy hajó is kiköthetne itt. Annyi a sóhaj. S amikor ez eszébe jutott, úgy konkrétan, és kiszállt minden absztrakcióból, az Úr megérezte a kedves illatot. Átölelte. & meghintette a szomjas füvet a pára.

A dolgok uralnak minket

 

 

    A Gál házaspár sokáig zökkenőmentesen, botrányok és kilengések nélkül élte a pasaréti újgazdagok mintaszerű életét. A harmóniát elősegítette, hogy Gál Sándor annak idején felesége, Manyika családjának pénzéből indította el vállalkozását. Fura dolog a hála: Gál Sándort egy ideig lekötelezte Manyika szívélyessége. Ez a 10-15 évnyi hálaelőny aktívan hozzájárult a Gál-birodalom kiépítéséhez, a házaspár évekig tartó válóperes huzakodás és hajtépés helyett a vállalkozói rezidencia megalapozására és csinosítgatására fordította pénzét és energiáját. Az ügyvédek helyett az építési vállalkozók és a kényelmi szolgáltatásokat nyújtó üzletemberek jártak jól. A kétszintes házhoz nyírott füvű, rendezett kert tartozott, egy kis sziklás pihenővel. A korona ékköve azonban a legújabb technikai felfedezéseket alkalmazó, a területet impozánsan uraló úszómedence volt.

 

 

Szentségtörés

 

 

Billy kis híján keretéből szakította ki az ajtót, amint berontott az irodába. Nagy hévvel érkezett, alig tudta lefékezni magát főnöke íróasztala előtt. Légszomja volt és karjaival összevissza kalimpált az orra előtt, mint aki meghatározatlan irányba mutogatva akarja a szemben ülő figyelmét valami félelmetesen titokzatos dologra felhívni, miközben képtelen kinyögni akár egyetlen értelmes szót is, mintha egyszuszra kellene elmondani mindazt, ami kikívánkozik belőle, s amit szinte lehetetlenség higgadtan szavakba foglalni.

Kék tinta, néma tusa - versnovella

Bevezetés az asszociatív, automatikus írás kulisszatitkaiba

(Ferenczi Tóth Mártinak és Gellér Máriának szeretettel és köszönettel)

 

Befejezem az utolsó mondatot. Minden szerzői jogomról le kell mondanom, de ha a zsűri rábólint, a szövegeim szórólapként landolhatnak az utcán. Van-e ennél megszenteltebb felület? Átlagos olvasók szeme előtt lélekmentő szövegnek lenni volna jó, van-e ennél magasabb labda, van-e ennél nemesebb cél? Fogy az idő, belekezdek a második szövegbe, írok, mint aki letépte láncait. Ezzel most pénzt is kereshetnék, írással szerzett pénz… pénz, pénz, tiszta pénz, se fájdalom, se vér nem tapad hozzá, ez a pénz a szikraferkós szűzarany, ez viola, ez holdsugár!

 

Egy betegszállító naplójából

 

 

A harmincöt éves nőbeteg éjjel egy óra körül leállította kocsiját egy idegen ház előtt. Átmászott a kerítésen, megzörgette az ablakot. Az álmából felriasztott családdal közölte, nagyon elfáradt, szeretne végre lepihenni. Más korban szállást adnak neki, másnap reggel még élelemmel is ellátják az útra.

 

Most: mentőt hívtak hozzá.

Fáradtság

 

Fáradt vagyok. Ez nem az a vitaminhiányos restség, ez a mozdulni képtelen várakozás. Nincs erőm az ébredéshez. Álmaimat akarom élni, amelyek szertefoszlanak az ébredéssel. Hová vezet ez a tompa, érzéketlen ébrenlét, fájdalmakkal, és reménytelenséggel teli nappalaival? Hat és fél évtized nyomaszt dupla terheivel. Nem is sok, mondod, ma már százhúsz évig is el lehet élni. De nem nekem.

 

Amikor a burok felszakad

 

         

    Nem, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhetett vele. Simi, akit a barátai a rendíthetetlen nyugalom, a türelem megtestesítőjeként emlegettek, most ott állt magába roskadva, értetlen arccal, hátát a falnak vetve, majd lassan keresztülbotorkált a sötét szobán, és leroskadt a székbe. Óvatosan kitapogatta, odébb tolta a kihűlt csészékkel együtt az egész hetet, és miután némi szabad felületet talált, fejét az asztalra hajtotta, és mintha csak valami további csapástól tartana, karjait védekezően feje köré fonta. Míg homloka az abrosz mintázatával ismerkedett, nyugalmat erőltetve magára próbálta átgondolni az elmúlt hetek történéseit.    

Az öklelet avagy a hívségnek virtusa





Vótt es meg nem es, Canterbury érsekes városiban egy csapszék s abban egy iszákas katona, kinek a Kacska Angus nevet atták bicegi járása végett.

Eme derék fegyverforgató a macskáknak muzsikájával a főjében ébrett meg egy átaldorbézólt éj után. Tar koponyája fájdalmassan lapúlt. Seritaltól ragacsos tenyerit rőt szakállába törülte s közben fölfedezte a jobb markában az ökleletet. Az olly erőssen és pirossan égett, mint a Purgatóriumnak örökös tüze.

A REGÉCI KOVÁCS BECSÜLETE

 

A Rákócziak tudták, miért a hegygerincre emelik Regéc várát, a megközelíthetetlenségnek még a múlt század közepén, a padláslesöprésekről elhíresült években is hasznát látták hányatott sorsú lakosai.

Nyolc rendőr, két hivatalos személy és négy cigány ember menetelt a falucska felé a kora reggeli szürkületben, de közeledtüket már jó előre jelezték a lapuló falunak a lesen levő erdészek. Még csak Mogyoróska felől kanyarodtak a fölfelé kaptató útra, amikor az őrzők jelzésére a negyven-ötven család kézbe kapta az előkészített kis motyót, sietve bezárta a kamraajtókat, s loppal felhúzódott a rejtekadó erdőbe.

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.