Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
K aug. 22, 2017 @18:00 - 12:00AM
Ember Sári: Hosszúélet - Kiállítás

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

 

 

GORKIJ

(Kamaradráma)

 

 

Szereplők:

Lakó

Vendég

 

 

 

A leengedett függöny mögött a Feel So High című dal hallatszik. Másodpercek telnek, ajtó csapódik a helyére.

Lakó hangja: „Itt vagyunk… Jöjjön… Asztalnál vagyunk; foglaljon helyet…” (Bútor nyikkan) „Rendben…” (Távolodó halk léptek)

 

(Nyílik a függöny)

 

Vasúti kocsi belseje (vasúttársaságok nem használnak ilyet, leginkább sertésszállító eszközre hasonlít, de nincsenek billenthető vályúk, s a baloldal kivételével, ahol méteres, téglalap alakú ablakkivágás látható (léckeretes üveg fedi), rések nélküli; jó része kartonból, festett nikecellből készült). A színpadon teljes hosszában végigfektetett síneken áll; a kocsi ablakos elejét sötétség zárja (a darab végén ellenkező irányba húzzák), elülső oldala hiányzik, a nézőtér minden pontjáról jól belátható. (A tévében Des’Ree énekel)

Szemben az ajtó, attól kissé balra gyalulatlan íróasztal, tetején távirányító, személyi igazolvány, néhány napilap, váza száraz virággal, hamutál csonkig égett gyertyával, a piros viasz kifolyt a fára, mellette kávéscsésze, hántott tökmaggal teli, odébb hőtartó teáskancsó, alátétes ibrik, poros ragasztószalag, melyet a sarokhoz tapasztottak, átellenben zöld gombostű áll ki az asztallap oldalából, rojtos masni lóg róla, arasznyira mélyen metszett rovások; két alufólia henger közül az egyiket colt nyomja (a fegyvert úgy állították, hogy a székre telepedőnek a töltények csappantyúja látszik, markolatnál további két lőszer hever). Felső sarokhoz állogatva négy darab gyógyszeres üvegfiola, cukortartó, öblében óra. A bútor jobbfelén kialakított fiókos rész zárt, négy lábát három különféle fából eszkábálták (bal elsőt ék támogatja). A sánta lábat furnérkockán tartott spirituszmelegítő érinti, rajta lábas; mellette akkumulátor, kivezető pólusait két drót köti az asztal fölé kampózott, világító, csészeburájú villanykörtéhez (másik két szál a tévéhez csatlakozik). Túloldalon kisasztal (azon kancsó, tartóban szappan, műanyagpohárban fogkefe), felette terjedelmes tükör, közelében, az ajtót magába foglaló falon egy kisebbet is akasztottak (ezekben tükröződik majd a reflektor fénye), öntapadós kampón törülköző, alatta benzineskanna. Pöndörödő tapétacsíkhoz igazítva 4-es méretű rexasztal, eldőlt a gombája, a hat golyó szerteszóródott, a két dákó posztón fekszik. Szemközt ablak (éjszaka borul rá – fokozatosan hajnal old bele, majd űzi el a sötétet), viharvert olajradiátor, péklapátnyi, kismutató nélküli óra függ, a polc fél tucat folyóiratnak ad helyet, egy kupacban könyvek, ugyanott összecsavart szőnyeg, végénél feltekert hálózsák, szivacs. A tévé (tetején gombos, sötétlapú szerkentyű) kocsi közepére fókuszál. Hátul, kiszögezett lampionmaradványt érintő állóvázán plüss, cintányéros majom gubbaszt. A kocsi csaknem teljes szabad felületét könyvkivágások borítják.

A támlás széket középkorú férfi foglalja el; haja tarkóján lekerekített, szemöldök fölött egyenesre nyírt. Vajszínű nadrágot, barna félcipőt hord, világos kordingére sötét bőrmellényt húzott. Vakszemüveget visel, fehérbotja az asztalt támasztja. Nyugodt; arca zárkózott, előre néz.

Csaknem vele szemben (balra tolódva), rozoga hintaszékbe hasonló korú férfi süpped; egészen ősz, farmerbe és kék ingbe öltözött. Nyakában bőrzsineg csüng, amely rejtve, a szegycsontjánál tart valamit. Székét billentve tartja.

Az ősz hajú mosolyogva figyeli az asztalnál ülőt, majd hirtelen letoppan. Felveszi a távirányítót és lekapcsolja a tévét. Beáradnak a zajok (autópályán suhannak, időről-időre távoli csikorgással elegyült tompa búgás hallik, valahol messze kalapács vét ütemet, fémlemez bong, omlás robaja szaggat szivattyúberregésbe, monstrum kap gázfröccsöt; nekiveselkedő erőgép fel-felbömböl, ritkán láncfűrész is belesivít a hangáradatba. Nyolcpercenként kísérteties csend támad, előbb tétován, azután váratlan intenzitással tücsökciripelés erősödik). Lerakja a csatornaváltót, visszahuppan.

 

LAKÓ Ne haragudjon, kissé elbambultam. Zavarban vagyok. Ajtónyitáskor bekapcsol a zene. Bár Des’Ree nyitott gégefőben rezegtetett hangja nyüstöli az idegrendszeremet. Mintha valaki torkán lecsúszó falat felett próbálna elbeszélni. A zene már csak iparág, nem értenek a tiszta hangokhoz.

VENDÉG Miért nem vált zenét?

LAKÓ Nem telt le az ideje. Végül is szeretem. Des’Ree az utolsók egyike lehetett, aki még szívből készítette felvételeit, nem pénzért.

VENDÉG Baj van azokkal, akik megélhetésért alkotnak?

LAKÓ Rám nem bajt hoznak. Elképzelem, hogy mindenki hetente véghezvinne egy önzetlen cselekedetet.

VENDÉG Mi lenne akkor?

LAKÓ Megjósolhatatlan. Mondjuk, nem látnák magát egyedül kószálni az utcán.

VENDÉG Ebben téved. Ha észrevétlen maradnék, nem bukkannék elő senki gondolatában. Mit akar párosítani? Mindenki érdekekkel, kívánságokkal ütközik.

LAKÓ Részvétre gondoltam. Amit ugyanúgy lehet erősíteni, mint a testet.

VENDÉG Nem játszom. Nem mondok ellent, hogy valamivel megkontrázzon. Mások figyelme nélkül kell a nyugalom.

LAKÓ Máris ráduplázott.

VENDÉG Mit akar kiszedni belőlem? Sokszor kerültem a szeme elé, állítja; mi tette kíváncsivá? Sorsom? Nem láthat a fejembe.

LAKÓ Nemrég költözhetett a környékre, korábban nem figyeltem fel magára. Érdekelt az élete.

VENDÉG Talán perverzitás magánál.

LAKÓ Meg akartam ismerni. Visszautasíthatott volna. Örültem, hogy megbízik bennem, nem kellett nógatnom.

VENDÉG Mire vélte?

LAKÓ Egyedül él, nincs társasága; azt gondoltam, nem bánja, ha beszélgetünk.

VENDÉG Szokatlan helyen lakik; utolsó percekben letértünk az útról, nem találkoztunk senkivel. Talán magának van szüksége irgalomra.

LAKÓ Mindig érdekeltek az emberek.

VENDÉG Mit von le életükből?

LAKÓ Azt hiszi, társasági ember vagyok?

VENDÉG Nyilván nem. Különben nem szólított volna meg.

LAKÓ Egyszerűen élek; nem fojtottam el traumákat, nincs takargatnivalóm.

VENDÉG Megint melléfogott. Mindenki akar valamit.

LAKÓ Aki megpróbál szóba elegyedni valakivel, arról máris nemtelen szándék feltételezhető? Eljött velem; tehát nem tart hitványnak. (Körbetekint; tűnődő képet ölt, recitál:) „…a fekete füst szétfoszlik a levegőben, olaj és szénpor szaga terjeng, hallik a kikötői munka és a nagyváros sokhangú moraja.”

VENDÉG Filozofálásra számítottam, erre prózaverset citál.

LAKÓ Hangom lejtése megtévesztő. Ezek a sorok jutottak eszembe, amikor a kihalt környékről beszélt. Szavakat szedegetek. Pontosabban leíró mondatokat. Főként a természetfestés érdekel. De emberek frappáns jellemzéseit is eszembe vésem. Végig a falakra ilyen idézeteket tűztem. Már vagy másfélezer összegyűlhetett belőlük.

VENDÉG Idézzen valamit az emberről.

LAKÓ „Ezek annyira szegények voltak, hogy nem lehettek jók…”

VENDÉG Megjegyzi a szerzőiket?

LAKÓ Szinte mindegyike Gorkij. A legnagyobb varázsló. Bevezet a szavak birodalmába. Iszonyatos körülmények között nőtt fel, elképesztő szörnyűségeket tapasztalt. Fiatalon megpróbálta szíven lőni magát, s ha tudni akarja, milyen is az, olvassa el a Makar életét. A bajok okát abban látta, hogy nincs szabadsága az emberi szellem fejlődésének. Melegen ajánlja Európa pedagógusainak, verjék meg a gyermekeket a magántulajdon ösztönének megnyilvánulásáért is, s egyben tanítványaikat ébresszék tudatára annak, hogy joguk van megfenyíteni szüleiket, ha a pénz szeretetén kapják őket, vagy ha rossz útra tértek. A munkásosztályt uralkodó osztálynak hitte, élet előremozdítóinak tekintette tagjait; a művészeket nem termelőknek, majdhogynem élősködőknek tartotta. Elképesztő kinyilatkoztatásokat hordott kazalba, s mindeközben olyan magasra emelte az irodalmat, hogy műveiben néha már a spiritualitás is átszüremlik. Életrajzi trilógiájánál csak Jules Renard Naplóját és Tolsztoj Feltámadását tartom jobbnak. Hiába, ő és P. G. Wodehouse a valaha élt legnagyobb írók.

VENDÉG Nem próbálta utánozni? Belekóstolni az alkotásba? Milyen lehet Mozart d-moll vonósnégyesének oktávot lefelé ugró témáját papírra vetni? Nem akart egy pompás leírás szerzője lenni?

LAKÓ Sokat tart az alkotókról. Megelégszenek az irigységgel és a morzsáknál is kevesebbel. (A rexasztalhoz lép) Hallgassa: „Az ablaktáblák résein itt-ott még sárga fénycsík szűrődik ki az éjszaka kékjébe, és végignyújtózik a havon.”

VENDÉG Fellelkesedett. Vesszőparipáján lovagol.

LAKÓ Nem akarom untatni.

VENDÉG Csak folytassa. Kivágásai nem hiába díszelegnek a falon.

LAKÓ „Meglendíti az erdő zöld szárnyait, s előbukkan a mellén megbúvó kolostor.” Vagy itt van ez: „A fák mögül le-lenézek a völgyzugba: úgy hörög a gyár, mintha erős embert fojtogatnának.” És ehhez mit szól? „Szorosan ráborult a földre az éj és alszik; friss és sűrű, akár a vaj.” Figyeljen: „Nappal a föld teleitta magát napsugárral, és most mélyen alszik, füvek és virágok buja köntösébe öltözve, az erdők pedig némán szívják meleg, nedvdús emlőjét”. (Hangot vált) Nem tudom megkínálni semmivel.

VENDÉG Még nem válaszolt.

LAKÓ Akkor épp ideje. (Visszaereszkedik a székbe)

VENDÉG Mi köze a szavakhoz?

LAKÓ Nagyon kevés. Volt idő, amikor többet hittem. Kitartás, koncentrálás, tehetség – nem kell több.

VENDÉG Magából melyik hiányzott?

LAKÓ Az elhivatottság.

VENDÉG Ilyen egyszerűen ellentmondásba kerül?

LAKÓ Későn, harmincöt évesen jött az ösztönzés. Folyton motoszkált bennem, hogy legalább tizenöt év, amikor valamilyen szintre felkapaszkodok – utána már milyen érdemlegeset tudnék létrehozni?

VENDÉG Meddig jutott?

LAKÓ Egy regénytervig. Toldoztam-foldoztam, újra meg újra nekifogtam; addig nem is gondoltam komolynak, amíg Gorkij tollára méltó mondattal nem rukkolok elő.

VENDÉG Nem akadt ilyen?

LAKÓ Amikor első, néhány soros fogalmazásommal nem vallottam szégyent, mindegy volt. Kipukkadt a terv és már nem is sajnálom.

VENDÉG Mi volt a könyvének címe?

LAKÓ „A barátságos katona.”

VENDÉG Tessék, a címével elért valamit. Kíváncsi lennék a műre. Kuckója sarkát bárpultnak képzelem. Ha valaki lehangolt vagy megakad a társalgásban, odalép a falhoz és kiszolgálja magát egy mondattal. Felüdül.

LAKÓ Nem jutott eszembe. De így lehet. Egy-egy félórát naponta megállok itt.

VENDÉG Mit keres ilyen környéken? Kiérezni az enyészet szagát. Innen mindenki menekül.

LAKÓ Gyerekkoromban kohó működött itt. A műszaki út elejére néhány háromszintes panelházat húztak. Elsőben laktam anyámmal. Apámmal érkeztünk, művezetői állást ajánlottak neki. Nagy reményt fűzött hozzá, lépten-nyomon hangoztatta, hogy húsz ember fog dolgozni a keze alatt, ezután milyen remek lesz, leginkább neki, mert a folytonos hajolgatástól fáj már a háta. Végül csillés lett, kis motorvonaton hordta a fémhulladékot, aztán ezt sem bírta, áthelyezték portásnak, fele annyi bérért, akkor már ivott, s amikor meglépett, anyám örült, fogadkozott, hogy életünk hamarosan sínre kerül. Valami felzabálta jókedvét, utolsó két évében szólni sem lehetett hozzá. Néhány kölyökkel a hulladékhegyek között kalandoztunk, belógtunk a tiltott helyekre, élveztük, sohasem untuk a csatangolásokat. Anyám halálakor hamarosan kiebrudaltak a lakásból, felszámolásért kártérítés járt, minimális összeg, de legalább lélegzethez juttatott, végül gimnázium kollégiumában vészeltem át a szűkös időszakot. Egyetemre már ösztöndíjjal kerültem. Tíz év óta nincs gazdája a helynek. Az ipart legelőbb játszották át a gyarmatosítóknak, azok aztán a mezőgazdasággal együtt tönkresilányították, hogy elárasszák az országot szemetükkel. Ez itt egyike a gazdátlanul maradt ipari telepeknek. A kocsit az őrök pihenőnek használták; szolgálat előtt itt gyűltek össze, éjszaka is ide húzódtak. Raktárként bérlem az önkormányzattól, ami faramuci helyzet, mert legfeljebb névleg a hivatalé. Két rozsdás daru áll még, talán hogy jelt hagyjon a tájban. Semmi sem háborgat, csupán a patkányok neszeznek.

VENDÉG Szóval még sincs befuccsolt terv, nem adta fel. Éjjeli bagoly.

LAKÓ Közeli irtásra vadlest állítottak. Sok mindent ideborogattak; az udvar hulladékokkal teli, nyüzsögnek a patkányok. Néha felmászok a nagyobbik daru tetejére, elüldögélek a fülkében, párszor ott aludtam. Télen szeretem, benzinmelegítővel fűtöm. Fent mintha megállt volna az idő. Látom az egész várost. Északi fele olyan színesen csillog-villog, mint egy karácsonyfa. Aligha koránfekvő. Hogy érzi a napszakokat?

VENDÉG Könnyebb volna a bőrömön. Helyette a fülemmel érzékelem. A pontos időt is megmondom. Szeretek hajnali háromkor fent lenni. Éjfél felé mit keresett az utcán, miért nem idebent kuksolt? Megtalálta gyerekkorát.

LAKÓ Maga mit talált meg?

VENDÉG Nem hajkurászok semmit. Így aztán könnyen elmegyek minden mellett. Már az is elégedetté tesz, ha nem kérdezik meg, vaknak születtem-e.

LAKÓ Minek született?

VENDÉG Sosem találgattam. Megvilágosodom vagy megmaradok tudatlannak. Egyre kevesebb, amit érteni szeretnék. Néha minden egyszerűnek tűnik, egy irányba tart. Zavart okoz a várakozás. Olyankor bármilyen történet belém szőhet.

LAKÓ Milyen történet?

VENDÉG Akár a magáé is. Milyen nyomot hagyhat bennem? Ha nincs rejtett szándék, elme nem gyárt feltételezéseket, legbelül lesz egy pont, a megnyugvásé, megül rajta a figyelem. Megmarad kívülállónak, nálam azonos a befogadással. De lehet, hogy épp a szemlélődés tör át a védelmemen, facsar rajtam; kibillent aspektusból mindent torznak láthatok.

LAKÓ Nem lát tisztán?

VENDÉG A tudás néha összerázkódik, mint egy zacskó kavics. Honnan jövök, milyen jelzőfény felé tartok? – olykor káosz az egész. Mert mi marad meg bizonyosnak?

LAKÓ A zacskó kavics.

VENDÉG Ennél is rosszabb. Ha keresgélek, nyugtalanság fog el. Ami végül arra a felismerésre sarkall, hogy lemaradtam valamiről. A békétlenség garantált. Ilyenkor életre kelnek a kérdések. Válaszokkal nem jutna sehová. Ezt érzi, valahányszor hanyatt fekve a nyári csillagokra mereszti a szemét vagy a darura kepeckedik. A tekintet felolvad; minden egy pontba zuhan, amikor megáll az idő.

LAKÓ Mit talál olyan későn az utcán?

VENDÉG Lépteim neszét. Amint átvágok a téren, nem kell óvatoskodnom. Mostanság kevesen merik kint hagyni a kutyagumit. Előfordulhat, hogy a harang nem csendet tör, hanem még inkább elmélyít. Milyen gyakran szokott nevetni?

LAKÓ Néha, ha emlék csiklandoz.

VENDÉG Milyen régi?

LAKÓ Apámat vicces szokások noszogatták. Akkor nem értettem, és utáltam is a legtöbbet, azonban mostanában, ha felidéződnek, mulattatnak.

VENDÉG Mondjon egyet.

LAKÓ Esténként lavórban áztatta a lábát. Nagylábujjai összeértek a vízben; egész lábfejét megszórta hintóporral. Ha nem ügyelt rá, fején egykettőre megtelepedett a korpa. Hurkássá csomósodott pizsamaszárból kidagadt a csomagja, olyan volt, mint a galamb begye, vagy a hal úszóhólyagja; azt képzeltem, pukkanna, ha tű állna belé. Akkor cseppet sem volt nevetséges, de mára elszórakoztat a kép.

VENDÉG Csináltak valamit közösen?

LAKÓ Váratlan dolgokon derült. Csodálkoztam és bámultam, milyen fura, ahogy kirobban vaskos hangja. Olaj lett a tűzre elképedésem; néha azért hahotázott, hogy maradásra bírjon. Sosem volt ragadós vidámsága, mivel egyszer sem jókedv bizergálta. Párszor nevetése üvöltésnek tűnt, nyilván fájdalmát transzponálta, egyszer-másszor pedig úgy hatott, mintha bőgne. Egy alkalommal azon kaptam, hogy nedves az arca, fogadni mertem volna, hogy imént még az egereket itatta. Ha találkoznánk, megkérdezném, tényleg pityergett-e.

VENDÉG Egyszer sem kereste?

LAKÓ Meglógott szülő elszámolnivalót hagy maga után, sosem érdeklődést. Amikor harag gerjedt bennem, mert faképnél hagyott, megfékeztem az érzést, hamar megértettem, hogy méreggé válna. Tökéletlen lennék, ha még mindig azt hinném, hogy vádolhatom. Nevetése maradt meg belőle, meg ahogy mozgatta a szemöldökét. (Jobb felé indulva [felállítja a rex gombájág) eljut az ablakhoz; belemered a sötétbe) Hátul egy árva lámpa ég, nem tudni kinek a számláját duzzasztja. Fénykörében patkányárnyak keveregnek. (Megpördül) Tudta, hogy vidámparkot terveztek ide? (Vendég nem mozdít fején, arca merev, nem reagál. Lakó oldalt vizsgálódik) „…a vöröslő égbolton csókák raja röpdösött, mint szálló üszök a tűzvész fényében.” „Kissé dadog, mintha hiányjel vágná el a szavak első betűjét…”

VENDÉG Ez is Gorkij?

LAKÓ Már-már testamentum az itt maradóknak. Áldás van a dadogókon. A legtöbb folyton igyekszik, de milyen kevés az, aminek érdemes hangot adni. Mondjuk, ami kedves, igaz és fontos. Semmi se zavarja meg a csendességet.

VENDÉG Éljenek az otthonok levegőburájában tespedő emberek, és a néma, csak a légkondicionálók hangját lüktető iskolák.

LAKÓ Értette, mire gondolok, nem kell magyaráznom. Amíg nincs füle befelé, odahallik a léptek kopogása.

VENDÉG Tudja, csak kedveset, igazat és fontosat. Addig vándorolunk. Maga a csillagokig; én sokkal földhözragadtabb vagyok. Marad az utca, és elképzelem, hogy a korlátok nem bennem vannak.

LAKÓ (szembefordul) Meséljen a legjobb évéről.

VENDÉG Sokat tart az évekről. Mennyi illúziót fogadhat magába egy esztendő? Mi nyom a latba? A pénz? Ehhez méri a sikert? (Elevenebb lesz) Volt egy kölyök, tizenkettő-tizennégy éves. Sokat szívózott. Valahogy kiszagolta, hogy próbaidős vagyok. Engem utáltak, mondanom sem kell; nem álltam szóba senkivel, nem azért, mert pokolba kívántam a társaságot, hanem mert nem volt számukra mondanivalóm. Semmi. Zombik voltak, csak a gyomrukat töltötték, pletykáltak meg áskálódtak, a szokásos; bizbasz életük ugyanabban a nyomtávban döcögött. Aki eltér tőlük, kinézik, összefognak ellene, próbálják kifacsarni, s ha már nem tudják elpusztítani, legalább megleckéztetnék. A kis piszok kapiskálta, hogy nem mehetek ész nélkül a falnak, egy időre meg kell húznom magam. Hajléktalan szállók, lenyomorított emberekkel összezártan, erdőben tanyázás, zaklatások; csömöröm lett; mindent megtettem volna, nehogy visszacsússzak. Egyszerűen kifogyott belőlem a szusz, nem kaptam levegőt; arra vágytam, hogy láthatatlan legyek, bántás nélkül vackolódhassak be valahová, mint egy patkány. Maga az árnyékukat látja, és nem akarja lelődözni őket, de az emberek nem kímélnek. Elfuseráltságuk helyezi őket pozíciókba, természetes nyelvük az agresszió. A szutyok kitalált egy gúnynevet, végül már lesből is megdobált. Érti? Szedem a száraz dióágakat, egyszer csak oldalba kapok egy skulót. Nem egyet, nem kettőt. Ha csak rámordulok, lovat adok alá. Addigra elértem egy pontot, amikor… amikor már felveszem a kesztyűt. Akkor lestem meg őt, amikor azt hitte, ő settenik a nyomomban. Látni kellett volna. Kis rohadék a bukszus mögött nyújtogatta a nyakát. Lapáttal kólintottam hókon. (Két kézzel markolva a levegőt mutatja, hogy sújtott le) Így, simán. Megzendült a lapát. A suttyó a fejéhez kapott, megrogyott. (Lendít) Puff! Puff! Felfogta, hogy a kezemben van. Abajgott. S végre vérében eltűnt a szemöldöke. (Uralkodik a vonásain) Igen. Amikor kinyúlt, közöltem, mire számíthat, ha eljár a szája. Aztán otthagytam. Ha dajkáltam is olyan gondolatot, hogy gyökeret eresztek, elvethettem. Ismertem a fajtáját, az ilyen bosszúért liheg, néhány év, és azt hiszi, revánsot vehet, könnyen rosszul járhatok.

LAKÓ Mi lett vele?

VENDÉG Két hónap múlva kötélen lógott a vécében. Háromlábú zsámolyt rúgott ki maga alól; a fáskamrában tartottam, hogy eltüzeljem. Szeretem a rendet. Véremben van. Fogtam az ülőkét és visszavittem a tárlóba. Rég kitanultam, hogy működnek a dolgok. Pontosan felmértem, kik kerülnek posztokra, pedig nem vagyok dörzsölt, randalíroznak nálam sokkal fifikásabbak is. Ők azok, akik azt hiszik, mindent jobban tudnak, csőd az életük. Nem ütött szöget a fejekben, hogy köthette fel magát a kis nyavalyás. Nem számított. Senki volt a senkik szemében. Ezután tartottak tőlem; továbbra is lekezeltek, de már motoszkált bennük a félelem. Csíra volt csupán, azonban lelkükben riadót kongatott. Valami kiszivárgott; hirtelen gyanú zsigereikbe fészkelte magát.

LAKÓ Mennyi időt töltött ott?

VENDÉG Két évet sem. Felkapaszkodáshoz néha két évtized is kevés. De ki ennyire eltökélt?

LAKÓ Magának sikerült.

VENDÉG Kijött a lépés. A segítő szervezetek senkit sem engednek ki a szorításból. Hatékony rendszerek. Még annak is, aki a kerekek alá került, ritkán nyílik fel a szeme.

LAKÓ Nem az utcán él.

VENDÉG Váratlan rés nyílott. (Homlokát kopogtatja) Elengedhetetlen az éberség és tiszta tudat. Alkohol kiöli a reményt. Annak is befellegzett, aki könyörületben bízik, nem tart távolságot. Nem lehet másként. Hit szükséges, azonban a lelkierő csak folyamatos edzéssel nem fogyatkozik. Mondjon egy Gorkijt.

 

Lakó az állóvázához húzódik, (képzeletbeli kocsioldalon, publikummal szemben) szemelget.

 

LAKÓ „Fenyőágak fekete baldachinja borult az ég fölé, mozdulatlanul, mintha az ég sötétjéből faragták volna ki.” (Tengelyén fordul) Gorkij szerint Barnay, Monnet-Sully, Possard igaz művészek, sajnálatos, hogy helyükbe Fairbanksek, Harold Lloydok és egyéb csepűrágók lépnek, élükön az érzelgős, csüggesztően unalmas Chaplinnel. Nem kímélte önmagát sem. Az Éjjeli menedékhelyről azt állította, hogy elavult, talán már káros is. Szerinte Lenint, ezt a történelmi és mégis halhatatlan embert kell a modern dráma főhősévé tenni. Többi darabját is ostorozta. Mindegyik csupán szorosabban vagy lazábban összefüggő jelenetek sora, dorgálta magát, teljességgel hiányzik belőlük a téma következetes kibontása.

VENDÉG Mást gondol róluk.

LAKÓ A szerzőknek többnyire igazuk van, csupán követőik csökönyösek. Azt tartotta, a hatalom olyan, mint Kirké: állattá változtatja az embert. Régi katonai temető húzódik a szomszédságban. Emlékmű áll közepén: két figurának kapcsolódik a tekintete egy galambpár mögött. Talán kezet fognak, nem tudni, vállból letört a karjuk; idehúzódtunk, ha magányra vágytunk. Telihold világít, lámpa nélkül is odatalálnánk.

VENDÉG Invitál?

LAKÓ Környéken egyedül itt éltek tücskök. Gondolná? Füst és hamu szállt, miközben a lárma forrásánál háborítatlanul élőlények tanyáztak. Foltokban cickafark nőtt, galagonyalepkék meg boglárkák látogatták. Földre heveredtünk és bámultuk az eget. Alighanem innen ered a szokás, hogy valahányszor ablaknál időzök, mindig felfelé szalad a tekintetem.

VENDÉG Miért nem odahívott? Vagy maradhattunk volna a parkban. Kinyújtóztatnám a lábam. Hol alszik?

LAKÓ (pillantása rászegeződik) Tessék?

VENDÉG Nincs ágy.

LAKÓ Megélesedtek érzékei.

VENDÉG Oldalai mellett járta körül a kocsit. Ágyát aligha tenné középre.

LAKÓ Miért nem?

VENDÉG Mert nem hülye. Útban lenne.

LAKÓ Összegöngyölve tartok egy hálózsákot meg egy szivacsot. Télen az olajradiátor sugároz annyi meleget, hogy ne fagyjak meg.

VENDÉG Mit csinál, ha mindent lerombolnak?

LAKÓ Mintha sosem létezett volna. Emlékeim is vele szállnak. Ne feledje a temetőt. Azt nem egyszerű szétdúlni.

VENDÉG Csontokig öntenék betonnal. Milyen emléket hagy maga után?

LAKÓ Remélem semmilyet. Ha kórházban feküdnék, nem adhatnék telefonszámot, amit felhívhatnának halálomkor. Egyébként ki választana ilyen búvóhelyet? Úgy járok-kelek, mintha idegen bolygóról csöppentem volna az emberek közé.

VENDÉG Nem ússza meg. Megszólított, ezzel felelősséget vállalt. Ha haldoklik, nyugodtan adja meg a címem. Nem engedem, hogy medikusok vagdossák, mérget vehet rá.

LAKÓ Nevet kell bediktálnom.

VENDÉG Fogadok, címmel is megelégszenek.

LAKÓ Ne siessen előre.

VENDÉG Könnyen rám talált.

LAKÓ Esős időben csodálatosan csillog a macskaköves út. Nem lehet olyan óvatosan lépni, hogy ne hallaná a szobájából.

VENDÉG Tudtam érkezéséről. Mindenki ismer a környéken, mégis csak egy kis öreg köszön rám.

LAKÓ Kicsi?

VENDÉG Hangja és kopogós botja alapján nem lehet tagbaszakadt.

LAKÓ Függönye mögül átszűrődik a lámpafény.

VENDÉG Néha nem húzom el a sötétítőt. Kevésbé zárom ki a külvilágot, ha megfigyelnek. Szeméremérzetem nem satnyult el; meztelenül nem járkálok a szobában, nyilván nem mondok újat. Amúgy nem vagyok teljesen vak. Érzékelek homályon foltokat, de ehhez fény kell. Sok-sok fény. Ha nem is látom a napot, ugyanúgy jólesik, ha melegít.

 

Lakó elsétál, háttal az ablaknak támaszkodik.

 

LAKÓ Nem jön zavarba. Idegen helyen is könnyen navigál. Az asztal felé lépett, épp előtte állt meg. Nagyanyám cukorbetegségtől vesztette el a látását. Nem jelentettek számára kockázatot az akadályok. Azt mondta, veszély jelentkezésekor forróság támad a szeme mögött, máskor meg szellemkéz terelgeti. Nem beszélt a levegőbe. Szerettem, mert sosem táplált haragot.

VENDÉG Azt állította, hogy ide-oda vetődtek, most meg kiderül, hogy akadt valaki, aki összetartotta a családot.

LAKÓ Korán meghalt. Jelzáloghitelből fizette anyám műtétét. Anyám megörökölte a tartozást; el kellett adnia örökségét, hogy kimenekülhessen az adósságcsapdából. Mindent elszipkázott a bank. Kevesen voltak ilyen szerencsések, hogy földönfutóként szabadulhattak.

VENDÉG A szagot éreztem. (Matat az asztalon)

LAKÓ Hogy?

VENDÉG Amikor beléptem, megcsapott a töltött káposzta szaga. Itt erősebb volt. Gondoltam, hogy asztalon tartja.

LAKÓ Majdnem ott. De eltalálta. Az egyetlen, amit meg tudok enni hidegen is.

VENDÉG Senki más nem járna ide kutya nélkül.

LAKÓ Érzi a szagát? Illetve, hogy nincs.

VENDÉG Nem tenné földre az edényt.

LAKÓ Nem mondtam, hogy ott van.

VENDÉG Nem férne el. (Gurít az akadálytalan alufólia hengeren. A fegyver megállítja; kissé taszít rajta) Mire való különben?

LAKÓ Paradicsompalántákat ültettem az ablak alá, a gurigákkal fogom megtámogatni. Sok eső kell, amíg megadják magukat.

VENDÉG Bot nem lett volna életszerűbb?

LAKÓ Életszerűt mond a megszokottra. Akármivel felcserélhetem. Nem számít. Apámtól tanultam. Bármilyen kütyüt hasznosított. Gumitörpéket fűzött koszorúba, régi katonai plecsniket vagdalt össze, mindegy volt; pop-artot hozott létre, futurisztikus szerkezeteket konstruált, egyik űrharcosra hasonlított. Egyetlen egyszer kirándulni mentünk. Üres konzervdobozból vízemelő szerkezetet épített a patakban. Elképesztőnek tűnt, honnan varázsolt elő annyi fémdobozt hirtelen.

VENDÉG Honnét szerezte?

LAKÓ Alighanem kukákból kotorászta ki őket. Nem volt finnyás. Bátran megfogott és megszagolt mindent. Keze ritkán volt mozdulatlan, ujjaival dobolt, vagy piszmogott valamivel. Szeretett keneszelni, lágy, kocsonyásan remegő tárgyakra simítani.

VENDÉG Hány kocsonyásan remegő tárgy létezik tál kocsonyán kívül?

LAKÓ Zselés cukorkákat öntött. Különösen karácsonykor volt elemében. Ujjai kiélvezték az ünnepi készülődést. Savanykás ízű darabokat gyártott, leöntötte őket csokimázzal; nagyra volt velük, sokat elosztogatott. Színes papírosokat vagdosott, kicsipkézve, miniatűrré hajtogatva rákerültek a fára. Szenvedélyessége belém vésődött; fáradhatatlanul bütykölt. Valójában nem értettem buzgóságát. Semmi sem marad meg kreációiból, megesszük, bepiszkoljuk, hányódnak vagy elkerülnek a házból. Azt gondoltam: megszállottság tartós dolgokhoz illik. Ami veszendőbe megy, minek rá időt pazarolni?

VENDÉG Ha felbukkanna, mit mondana neki?

LAKÓ Találkozáskor megkuszálódna a múlt. Még kiderülne, hogy érzéseim közül nem azokat rostálta ki az idő, amiket eddig hittem. Tapasztalat semmit se érne; mélyebben láthatnék a lelkembe. Leültetném, mint magát, teával kínálnám, és várnám, hogy mondandójába fogjon. Önző gondolat suhanna át a fejemen: vajon sajnálkozását öntené szavakba, vagy magyarázattal szolgál, amit megpróbálnék megérteni? De lehet, hogy feloldás helyett elszorulna a szívem és sírás fojtogatna. Szöszmötöléssel fejezte ki magát, pepecselésével duruzsolt hozzánk. Anyámtól elidegenedett; nem világos, miért állt össze vele. Nyilván anyám erőltette. Végül nagyobb volt megkönnyebbülése, hogy kereket oldhatott, mint a lelkiismeret-furdalás, amiért faképnél hagyott.

VENDÉG Más nem értheti. Nem az otthonok kis aljasságai a hétköznapi valóság. Hogyisne. Család a húskampó, amire a férfi felakasztja magát. Romola sem fogta fel. Talán a neve vonzott hozzá. Megszelídíteni vágyott vagy inkább betörni; agresszióját bájologó széptevésekkel leplezte. Átláttam rajta. Elmeséltem viselt dolgaimat; tobzódtam a részletekben, nem érdekelt milyen mélyre süllyedek. Tolsztoj örökösének hittem magam; beszédem közben magam elé képzeltem az írót, amint kéjelegve olvassa naplóját későbbi feleségének – teljesen feltüzelt. Megköszönte őszinteségemet, majd figyelmeztetett, hogy nem lesz mindig így. Persze hazudott, nem akarta, hogy változzak. Dolga volt, az áldozat szerep, amit nekem kellett beteljesítenem. Erre készült, hogy találjon valakit, aki apját helyettesíti, aztán tőle is megkapja büntetését, mert rossz kislány volt. A végén persze diadalmaskodik, bosszút áll minden sérelmén. Amikor odakentem a falhoz, meg sem lepődött, inkább én csodálkoztam. Szeméből próbáltam olvasni, ám majdhogynem tökéletesen, mesterkéltség nélkül játszott. Ekkor a vázával adtam a fejének (mutatja); alig nyikkant, arca szenvedő lett, mártír, kirajzolódott rajta a megbocsátás. Miután hasba rúgtam már életemért küzdöttem. Úgy tűnt, hiába. Beláttam, bármit teszek, ő malmára hajtja a vizet, sokkal inkább magamnak ártok. Ahogy fetrengett, észrevettem mosolyát; tudatára ébredtem, ha az asztalt is ráborítom, teljes diadalt arat. Holtában is fölém kerekedne. Örökül hagyná a lelkiismeret-furdalást. Ördögi terve csaknem győzedelmeskedett: már-már kívántam a megsemmisülést, vegye át felettem az irányítást, akarata éljen tovább bennem. Sejtelmem sincs honnan merítettem bátorságot, egyszer csak képes voltam elszakadni tőle, és kirohantam a házból. Vonatra szálltam; felismertem, hogy a városban nem lennék biztonságban, bármikor elgyengülhetek, visszakéredzkednék, Romola megkegyelmezne, s többé nem volna erőm kitörni. Nem kapiskálná senki, amiről beszélt, örökké renegát marad. Most már örülök, hogy megállított; ritkák az ilyen találkozások, életünkben legfeljebb kettő fordul elő.

LAKÓ Miénket közéjük sorolja?

VENDÉG Feltétlen. Nem verődik vissza egyetlen gondolata sem, megfogannak, s ha majd napok múltán hozzátoldom a magamét, újabb ajtót nyit a létezésre. Ezután az erő, amely meghátrálásra késztetett, ritkábban hajlíthat meg. Valami mindig kész, hogy megkaparintson. Így látom. Győztesnek hitt állapot a csapda mélye. Sorsa rávilágít, hogyan kerüljem el: minél kevesebb tűnődéssel. Tanultam magától.

 

Lakó belezuttyan a hintaszékbe, kinyújtja bal lábát.

 

LAKÓ Végképp nem bízik a segítségben? Megkönnyíthetnék az életét.

VENDÉG Életem így is nagyon könnyű. Nem számítok semmire, s nem kell senkinek kezét piszkítania miattam. A postás markomba szurkolja az alamizsnát – nem ódzkodik tőle. A szervezet néhány adományozó pénzéből felezi a rezsiköltségem, lelkük rajta. Elapadhat a pénzforrás, nem érdekel. Ha egyszer üres marad a gyomrom, nem sápítozok. Annyira nem számít, ami az emberek között történik, hogy természetes és el is várom, hogy észrevétlenül múljak ki. Hasonlítunk. Méltóságom – ha végleg kigyomlálhatnám haragom – virágnak is hihetem.

LAKÓ Nővére van. Kaputelefonba Juditként mutatkozott be.

VENDÉG Névből szűrte le a rokonságot?

LAKÓ Felszegett állal és előredöntött törzzsel jár, ahogy maga. Ne csodálkozzék. Közel lakik. Ráadásul akkor indul el, amikor mások behúzódnak. Természetes, hogy kereszteződnek útjaink.

VENDÉG Újságokban sűrűn látta a fényképemet. Olyan helyszínekről olvasott, amiket ismert. Ez ütött szeget a fejébe. Egyébként féltestvérem. Apám első házasságát rendítette meg. Hamarosan onnan is lelécelt. Ezt csinálta egész életében. Odébbállt. Mindenhova üres kézzel érkezett, jól fizető állás ígéretével, enélkül nem lett volna esélyem megszületni. Nem lehetett büszke svádájára, legfeljebb fájdalmas tekintetében bízhatott. Úgy tetszett, figyel és befogadó, valójában unatkozott, semmi se csigázta fel. Egész életében vádolták; ha torkig lett, magpattant. Megértem. Folyton kapott a pofájába. Ilyen meg olyan. Ki nem lépett volna olajra helyében? Első lehetek, aki elnéző vele. Megbocsátanom sem kell, mert nincs mit. Slussz! Akkor szökött fejembe a vér, amikor újabb látogatásakor Judit feltette öregemről a régi lemezt: így meg úgy élt, jól kibabrált velem is. Ide hallgass!, ugrottam, mint paraszt a nyeregbe, nem lehet senkit egész életében feketíteni, ilyen nincs, a piszkolódó jobb, ha magába száll, mérget vennék rá, hogy szívesen pellengérez másokat. Nyekergett tovább; tévedésben élek, ő még találkozott apánkkal később is, hadoválta, rosszul állt a szénája – ezt örömmel konstatálta –, persze piculát nem változott, nyugtázta, ripők maradt. Sorolta, mi mindennek gondolja még, erre megtaszítottam, torkán nyekkent a szó; asztalon hevert esernyője, felkaptam. (Mutatja, ahogy üt, aztán beleásít, eltakarja a száját) Már ismer. Vannak békés emberek, akiknek mindig hitványság jut eszébe. Rossz csillagzat alatt születtek, vagy egyszerűen ilyen a karmájuk. Végül is ugyanaz. Ha megfigyeli, minden ugyanaz. Hasonló közöny és féltékenység lengi át a szíveket.

LAKÓ Szeret valamit?

VENDÉG Máris leszűrte, hogy valakit már nem is tudnék. Könnyen ítélkezik.

LAKÓ Könnyen gondol rosszat.

VENDÉG Minek bámulja a csillagokat, ha olyankor sem tartja kordában az elméjét? Ha az ég nem fogad be – gondolatok parádéznak. Az elme kóborolni szeret, képtelen megállni a pillanatnak. Ha a napból elcsípek merengés nélküli fél órát, aznap már semmi sem rendít meg. Magányosnak nem fűlik foga a csend kegyelméhez.

LAKÓ Sosem gyűjtött semmit.

VENDÉG Évekig virágokat gondoztam. Gondolná, hogy kertet formázva önmagunkat szedjük csokorba? Azáltal, hogy ültetésekkel hozzáteszünk földünkhöz, más elrendezést választunk, igazítunk érzéseinken. Ha hívatlanokat gyomoknak nevezi és elpusztítja, megmarad ösztönök szintjén. Nyakra-főre lapátoljuk az illúziót.

LAKÓ Antikváriumokban sok könyvet a beírásokért vásároltam. „Könczöl Ernő tanár úrnak, a dolgozók iskolájának hallgatóitól. Parád, 1961. május 29.”, „Endrődi Testvérek 1964. VIII. 15-én”, Roferi Zsigmondnak nevenapjára Gyöngyvértől szeretettel, Lengyel, 1951. tavaszán”.

VENDÉG Valamit hozzájuk képzelt?

LAKÓ Minek? Némelyik könyv nyolcvan-százhúsz évet lakott a polcon, átvett gazdájától valamit, most nálam pihen, tőlem is befogad egy részt, majd átkerül máshová, mielőtt végleg megsemmisül. Addig talán kétszer felújítják, másodjára kikopik belőle tulajdonosainak lenyomata. Egyszerű. A végén megadja magát a földnek. Talán a virágok is kapnak belőle. Sosem tudjuk meg. Ide süssön! (Felszökken, háta mögötti falon tallóz; megint csak a nézőkkel szemben, számukra láthatatlan oldalon) Megvan! Tessék. „…hájas hasa a térdére gyűrődik, unatkozó arcán rózsaszínű tűzfény futkos, szürke szeme, akár a bádog a csillogó lószerszámon…” Ragyogó leírás. És íme, hány tökéletesebb mondatot olvasott ennél? „A sötétség annak a mennyei tűzvésznek a korma, amelynek lángjaiban fekete porrá hamvad minden látható.”

VENDÉG Magától hallanék ilyet.

LAKÓ (megfordul) Bejegyzéssel a könyvek másfajta hangulatot árasztanak; illatot bocsátanak ki, némelyiké kellemetlen, tulajdonosuk sanyarú sorsárul árulkodik. Nem ragasztják át jellegzetességüket, a cigarettafüst szaga fél év alatt sem ivódik szomszédjába. Az emberek könnyen egymáshoz idomulnak. Tapasztalhatta. Rákos gyerekek osztályán találkozott szülőkkel, nyilván kategóriázta is őket, mint a virágait.

VENDÉG Virágaimat sosem rangsoroltam. Egyformák. Ahogy az emberek is. Ne áltassa magát. De hogy hol dolgoztam, nem onnét tudja, hogy a környéken szaglászott.

LAKÓ Megszellőztették az újságok. Megszaporodtak a halálos esetek.

VENDÉG Végső stádiumba jutott betegek osztályán valaki ép elmével előírhat halálozási limitet? Jobb, rosszabb periódusok ciklikusan váltakoznak.

LAKÓ Ellenőrzéskor a morfiummal nem tudtak elszámolni. Sok hiányzott. Elegendő mennyiség, hogy néhány hónap alatt szenvedőket segítsen a halálba. Felmondtak magának.

VENDÉG Megfigyelte már a gyanú természetét? Józan ész sem tartóztathatja. Gyilkosságért ártatlanul ült környezetében megmarad gyilkosnak. (Lerakja a szemüvegét) Ismeri, amikor elfogy maga körül a levegő? Megbélyegzők megvetésüket pulzálják? Emlékszem magára. Igazságot akar szolgáltatni? Vajon kiét? És mibe kerül ez magának? Tisztázta már, vagy moralizálni később is ráér.

 

Lakó megtekeredik, pásztázza a sorokat (rendkívül éles szeműnek kell lennie, hogy felismerje a betűket).

 

LAKÓ Gorkij egyik írása úgy kezdődik, hogy halva találnak valakit egy pocsolya mellett. Éhen veszett? Meggyilkolták? A szerző elmondja az esetről saját verzióját. Nevet ad a halottnak – Platon –, s arra a megállapításra jut, hogy minden csak azért létezik, hogy elbeszéljék. Képtelenség, hogy egy ember holtan heverjen odavetetten, s erről, róla, ne legyen mit elmondani. (Ránehezedik a székre) Nem habozott, hogy elkísérjen.

VENDÉG Hívott és jöttem. Elhiheti, máskor sem vagyok udvariatlan. Végül is összeesküvést gyanított. Saját szakállára kezdett nyomozni. Így van? Még heten hozzáférhettek a méregszekrényhez, de kapásból mindenkit felmentett. Arcukból olvasott? Hogy csinálta?

 

Lakó nyugodtan nézi.

 

VENDÉG Ahogy sejtettem. Kutakodott. Kibarchobázta. Vagy inkább jellemrajzot készített. Szimpla ügy. „Az emberek könnyen egymáshoz idomulnak.” Nem a lelki mását találta meg bennem? Esetleg az lappang magában, amit másokra kivetít. Találgatok. Ismeretlenek felbecsüléséhez a legegyszerűbb szűrőt használom: nem akarok tőlük semmit. Enélkül is kibogozható, mennyire hajlíthatók, milyen erősek bennük az érdekek.

LAKÓ Utána előveszi a kalapácsot. Kimér néhány ütést, és rendezte vele viszonyát örökre. Apjával, nővérével, mindenkivel, aki útjában volt.

VENDÉG Rendben, szavakkal rohamoz. Tisztakezű. Verbálisan odasóz. Látom már, hogy folyton felveszi a kesztyűt. Gondolataiban sem tűr ellentmondást. (A coltra pillant) Nyilván van engedélye a fegyverhez. Ez a két golyó mellette kétségtelenül nem vaktöltény. Rendőrségtől vonult nyugdíjba, jelenleg magánnyomozó, hasznos kapcsolatokkal. Én is tudok barchobázni. Ha talált, jelezze. Nem tisztességes nevetségességben hagyni. Ha véknyámat érték, nem játszom meg, hogy kutyabajom. Be van drótozva?

 

Lakó rezzenéstelen; vendég feltápászkodik, elsétál a rex mellett.

 

VENDÉG Kitanulta a szakmát. Ha be akart volna ugratni, másképp vezeti a beszélgetést. (Felírásokat olvasgat) „A sajnálkozás temetői érzés, halottakhoz illő, az élőknek azonban sérelmes és káros.” Tudja, miből van?

LAKÓ Matvej Kozsemjakin életéből. Az írásművészet mélybirodalma. ”Kozsemjakin leült és körültekintett. Mozdulatlanul néztek be az ablakon a szürke égbolton feketéllő, szinte sötétségből kikovácsol fák.” Mire jó a vakos hókuszpókusz? Nem üldözi senki.

VENDÉG Mondja, aki fél év óta körülöttem settenkedik. Nem talált semmit. Miért nem adja fel? Kétszer kutakodtak a szobámban; fogadok, ezért megütheti a bokáját. Persze jóakarói kirántják a pácból. Az igazságszolgáltatást is bűnözők irányítják, százmilliókat harácsolnak visszataszító ügyletekből. Nincs rosszul tőlük? Nem érzi, mennyire értelmetlen bűnt kajtatni, amikor a legnagyobb gengszterek érinthetetlenek? Bármit megúszhatnak. Nem sajnálta a flótásokat, akik éveket kaptak kevésért, közben azoknak írta jelentéseit, aki maffiahálózatot üzemeltettek? (Fáradtan) Illúzió ez is.

LAKÓ A keresztapák nem mindenhová tenyerelnek, közömbösek, ha miniszterként statisztikákat sem kell hamisítaniuk. Viszont mindig tenni lehet valamit másokért, aminek megnyugvás a jutalma. A megnyomorított törődést vár, kicsi meghallgatást. Nincs erre technika, tanulni sem lehet. Segélyszervezeteket tévesztett meg; sajnálnám, ha ezért bedarálnák, tényleg messze áll a valódi csirkefogóktól.

VENDÉG Látta a noteszt.

LAKÓ Mifélét?

VENDÉG Amibe feljegyzem tartozásaimat.

LAKÓ Hogy törleszthetné? Két éve nincs munkája.

VENDÉG Két helyen aprópénzért dolgozok.

LAKÓ Szennyvíztisztítóhoz közel átvedlik látóvá, füvet nyír, terepet rendez, a végén fehér botját kocogtatva hazabaktat. Bármikor lelepleződhet. Könnyen elővehetnék régi ügyeit. Miért éri meg magának?

VENDÉG (már a helyéről mondja) Ha lenne bármilyen ügyem, tényleg érdekelné?

LAKÓ Számlájára érkező pénzt adományként visszaküldi. Ugyanakkor feljegyzi az összeget a noteszébe. Adósságként tartja számon, nemde? Miből von mérleget? Hol tűnik át az összefüggés?

VENDÉG Hallott a gyűjtőről is? Emberét láthattam ott. Keze elárulta. Émelygett a bűztől.

LAKÓ Fél éve színét sem látták. Szerintük segítségre szorul, csak szégyell jelentkezni. Jóakarója Ágotaként mutatkozott be. Győzködött – ő tudja, miért –, ha ismerné a címét, felkeresnék. Magasztalta. Legjobb önkéntesüknek nevezte. Terepre nem járt, nem vitt teát, süteményt, senkit sem kapacitált melegre a fagy elől. Viszont lelki gondozásban felülmúlhatatlan volt. Legalábbis szerinte. Állítólag sok hajléktalan mai napig emlegeti, szeretnék magának kiönteni a szívüket.

VENDÉG Reménytelen.

LAKÓ Miért mondja?

VENDÉG Akit egyszer beszippant a szálló, nem vergődik zöld ágra. Először a felesége semmizi ki, aztán fizethet a porontyaiért, közben folyamatosan képébe vágják, hogy élhetetlen, azt kapta, amit érdemel. Legtöbbnek keresetéből annyira sem futja, hogy vacak garzont bérelhessen; előbb-utóbb inni kezdenek, begyorsulnak a lejtőn. Végül kölykei látni sem akarják már; volt asszonya elégedetten hall tönkremenéséről, majd haláláról. Legtöbbnek nyolc hónap alatt megroppan a szervezete. Elvétve akad, hogy egy rokon, esetleg munkába álló gyereke nem anyja mintáit követi, és befogadja. Addigra késő.

LAKÓ Megoldás külterületen leitatni, s fagyban sorsára hagyni.

VENDÉG Ezek szerint vonzza az állatkerti lét. Az érdeklődő szerep hátulütője, hogy figyelemre kárhoztat. A támogató abból lehet, aki képes közbevetés nélkül meghallgatni. Aki többre tartja magát bárkinél, jegyezze meg, nem segítőnek való. Szociális munkás némelyike vámpír, átszívja a bajbajutott maradék erejét. Nem fogok Ágota után keseregni.

LAKÓ Kettőt magával láttak utoljára, azután megfagyva találták őket közel a szeméttelephez. Pálinkától részegedtek le, nem hígítós kotyvaléktól.

VENDÉG Mit mondtak a veséjükről? És a szívük, tüdejük, májuk, mindenük nem regélt? Meg merték saccolni, hány évük maradt volna egyébként? Ha meleg vacokba fészkelődhetnek, ellátást kapnak, kis törődést, s felhagynak az önpusztítással, most mesét vázolok!, akkor is fáradékonyan, zörgő tüdővel vegetálnak tovább, tizenöt órát alszanak, ébrenlét óráiban a tévét bámulják.

LAKÓ A Halál angyala megszabadít a szenvedéstől. Ő az Igazi Gyógyító. Megpattant, amikor felforrósodott lába alatt a talaj. Nem maradt észrevétlen.

VENDÉG Vaktában lövöldöz. S nemcsak Ágotának van kedvező véleménye rólam, nyilván eljutott a fülébe. Halála előtt belebotlottam az egyik lecsúszottba. Andornak hívták. Rengeteg történetet tudott, legtöbbjét kitalálta. Kedvenc szavajárása volt, amikor hamukáiból konklúziókat csiholt, hogy „messzire vezet”. Hunyorgott hozzá, így biztatott mosolygásra. Valahányszor belemelegedett a szövegelésbe, „történet gerincé”-t emlegetett. Megfeketedtek körmei, akár a szén, hüvelykujja őzpatára emlékeztetett. Ott találkoztam vele, ahol megtalálták. Maga sem veti meg a kihalt helyeket. Összeszedtem az újságpapírokat, beburkoltam, nikecellt is kerítettem alá, kiválóan szigetel. Isten ujját láttam mindebben, mert rozzant bundát és rongyokat is találtam. Biztos voltam, hogy túléli. Éjszakáztam már fagyban; dideregtem álmomban, lélegzetem párája cseppekben folyt a nyakamba. Lehányhatta a takarókat. Így történhetett. Aki sipákolna, miért nem vittem fedél alá, nem tudnék megértetni vele semmit. Lehetetlen. Olykor a legnyilvánvalóbb sem jut el a tudatig. (Másodpercekig fürkészi a lakót) Miért várt eddig?

LAKÓ Sokáig harag fészkelt bennem. Nem akartam indulattal közelíteni.

VENDÉG Meleg évszakokban erővel bírná az utcát.

LAKÓ Olyan nincs, aki nem iszik?

VENDÉG Találkozhattam ilyennel is. Ő szent volt. Rótta a vidéket. Néha harminc kilométert is gyalogolt; kerülte a falvakat, ösvényeken járt. Méterekről megütött szeretete.

LAKÓ „Megütött szeretete”.  Beburkolt… átölelt… meglegyintett…

VENDÉG Hohó, író uram! Törlesztett iménti emlékeztetőmért. Abból a méregből maradt még. Kis kormos lepedék, lángra kap, mint a kéménykürtő. Nem akarom, hogy bármi elsikkadjon. Belefogott, fejezze is be. Nem tudom feleleveníteni a fiát, beszéljen róla. Ha megmondja, mivel ringatta álomba magát, képes leszek felidézni az arcát is. Valahányszor álmukban elfordulnak kedvencüktől, nem telik el tíz perc, már érte nyúlnak. Bábjaik feje többnyire orruk alá kerül. Lehet, még nem hamvadt el bennük a készség, hogy oltalmazzák vigyázóikat?

LAKÓ Elefánt. Pempi. Kitűzők voltak a hátán.

VENDÉG Sokat forgolódott; néha beszélt álmában. Kedvelték a nővérek. Többet a gyerekükért sem tehettek volna. Némelyik szülő az ágyra borulva aludt. Árvábbak voltak betegüknél. Ígérnek neki valamit, önmagukat hitegetik. Ha a kölyök bizalmába avat, szívesen mesél. Mit csinál olyankor is, amikor már nem lesz itt. Élő stabilizátorok. Néha elképesztő milyen magas szintről tud elromlani minden. A világ folyton mozgásban van, a dróton rángatottak megvadulnak a különbözőktől. Szavát adta gyerkőcének, hogy elmondja történetét.

LAKÓ Egy mesét. Olyan mondatokkal, amiket szívesen kiragasztanék a falra. (Kapcsolódik a pillantásuk) Nem teljesíthettem.

VENDÉG Falon van? (Pillanatnyi szünet) Elolvasná? Sokat kérek?

 

Lakó kihúzza a felső fiókot és előszed egy papírt.

 

VENDÉG Hallotta már valaki?

 

Lakó visszaül, nézi a lapot.

 

VENDÉG Régi szöveg? Emlékezne rá?

LAKÓ Komolyan hittem, hogy felolvashatom.

VENDÉG Attól fél, hogy fia nem értené?

LAKÓ Érdeklődéssel fogadná. Azt hiszem, semmit sem érdemlek. Önvádat is látott?

VENDÉG Hogyne. A szemekben. Persze maga nem fogja dédelgetni. Kezdje el.

LAKÓ (szárazon belefog) A terrakotta ég alatt megerősödött a szél, ezer torokkal süvöltött, a szurdokban törzsek fenték hangját, vonított, a lapály horpadásai fölött már csak zihált. A felhők szürkülő gomolyai szörnyeket szültek, buggyosabb csúcsaikkal a nap felé dagadoztak.

A hatarasznyi kóchajú figura fűzerdő aljából lépett elő, a kisfiú kezét fogta, nem engedte lazítani, csupán a cikóriás részen lassítottak. Előttük régi őrház, árva ablakokkal. A szél diófákat már félig kopasztotta, egyiken rozsdás hinta nyikkant. A báb az ülésre kapaszkodott, összekoppantak csengettyűs topánkái. A kisfiú már nem sírt, nézte a paprikajancsi szemét, aki a riadó ablakokra pillantva sokáig elmerengett. (Tekintetét továbbra is a papíron tartja)

VENDÉG Megengedi, hogy elhelyezzem a falára?

 

Lakó elfordul; a vendég kiveszi öléből a lapot, jobbra üres helyet keres a falon. Celluxot kotor elő a zsebéből, kihúzza a szalagot, elharapja a végét, és felragassza a papír bal sarkát, majd a másik végét is rögzíti.

 

VENDÉG Terrakotta ég. Nem az, ami felcsigázza egy gyerek érdeklődését. De rendben van. Nem vallott szégyent. Amit ígért, megcsinálta.

LAKÓ Néhány feszítő élményhez színeket kapcsoltunk. Nem határoztuk meg a színek jelentését, el kellett magyarázni. Ha iskolában megint kötekedtek vele, a tanár rossz napot fogott ki, pacát társított az esethez, utána megpróbálta kitalálni a másik motivációját. Végül eljutott a megállapításig, hogy valaki megszomorította a civódót, utána elképzelte, miként lehetne felvidítani. Ennél a pontnál megnövekedett tanácstalansága. A féltékenység ellen nehéz tenni, legjobb nyugalmat mutatni és nem mérgeskedni.

VENDÉG Mi történt az anyjával? (Lehorgonyozik az asztalhoz)

LAKÓ Egyike lehetett azoknak, akik a betegágyra dőlve aludtak. Mit tervez? Tudja már hol fog fellépni legközelebb?

VENDÉG Szereplésnek hiszi? Bármire is gondol.

LAKÓ Nem időz sokat.

VENDÉG A feladat hasonló, a hely változik. A környezet hamar elfásít, ahogy a praktikák többsége is; megújulni kell. Kezdeményezőkészséget letöri a megszokás. Legtöbb kitaszított nem csinál zűrt, ha enni kap; melegben tompábbak. Idővel a befogadók is az enerváltakból akarnak többet, elkényelmesednek, nyelvezetük hárítása épül. A renitensnek kívül tágasabb. Kellenek a birkák, akik egy órát is képesek zokszó nélkül ételért állni; rég nem társasági lények, békésen tűrik a fegyelmezést, teszik, amire utasítják őket. S hogy mégis élnek, az mutatja, hogy derűs időben átengedik magukat a napnak. Némelyiknek néha banánt vittem, narancsot, amit meghámoztam, hogy ne kelljen bajlódnia vele. S ahogy érte nyúlt – felkínált dolgoknak, nem lehet más a reakciója –, szemében kiült a meghökkenés. Kiderült, nem felejtette el a családját, fájdalmakat is rejteget, kőként ülnek a szívében. Ekkor ezek a gyötrelmek többé már nem csak az övé, hanem mindannyiunkké – így éreztem. Nincsenek elmondanivaló történetek. A csend lett beszédesebb.

LAKÓ Kifogyott volna a mondanivaló?

VENDÉG Befelé árad, harag mossa. Előbb-utóbb senki sem lesz bizalommal. Aki egyedül nőtt fel, azt hiszi, sok mindent veszített. Melyik könnyebb? Átadni a szeretetet, vagy pisztolyt rakni az asztalra? Öreg colt; és tényleg nem tréfál, látszanak a töltények. (Felveszi az egyik lőszert) Keresztet reszelt az ólomra. Aki ilyet csinál, nagyon elszánt. (Maga elé pottyantja)

LAKÓ Kölyökként töltényhüvelyt szedtem fel a vadlesek környékéről, gyufáról lekapart foszfort tettem bele, kétharmad részt magnéziumot, lekalapáltam a végét, s mehetett a tűzbe. Tábortűz parazsában krumplit sütöttem, hagymát, égetten szerettem, néha elcsaptam a gyomrom, azonban a forrásvíz segített. Folyton résen voltam, ne botoljak vadászokba. Mostanság könnyebb, terepjárókon járnak, messziről meghallani, de már a tíz centis hó letompítja a neszeket, meglephet egy négykerék-meghajtású járgány.

VENDÉG Innen hova mehetne? Harminc kilométeren át bitumen, utána legyalult mezők. Ideje felvennie nyúlcipót. A pisztolyt hagyja itt, előbb-utóbb használni akarná.

LAKÓ Egyik alkalommal, amikor száraz ágakat keresgéltem a tűzhöz, félig elégett, bekormozódott lapot találtam. Valamit felpiszkált bennem ez a sor: „…s íme, elhoztam megbántott szívem zokszavát.” Vajon kinek szólt? És miért mondhatta? Nevet is kibetűztem: Tyerszit, aki két sorral alább házáról adott hírt a Csupasár utcában. Nem hagyott nyugodni. Átkutattam a környéket, hátha több oldalt találok az irományból. Könyv lehetett, ehhez kétség sem fért, ráadásul ezt még nem silány papírra nyomták. Akkoriban új szokást vettem fel: őzcsapásokon barangoltam, s pihenőimen madárijesztőket építettem rejtett zugokban. Kellemes volt megfeledkezni róluk, majd valahol az egyikbe fél év után újra belebotlani. Némelyiket vihar pusztított el, egyikét-másikát vakarózó szarvas döntött meg. Később a szántók szélén is felállítottam néhányat, olykor pedig a vetéseket díszítettem velük, gazdáik nem bántották. Vödörkobakjukra pingáltam: S íme, elhoztam megbántott szívem zokszavát. Azt hittem, ezzel jelet hagyok a világban, esetleg feleletet kapok kérdésemre, ki a szerzője, honnan ered a szöveg. Játéknak indult, aztán egyszer csak sóvárgás éledt a szívemben. Érzett már hasonlót?

VENDÉG Tudja a választ.

LAKÓ Egyik reggel ráleltem a megoldásra: nem kell mást tennem, mint könyvek között kutakodnom. Ha kitartó leszek, előbb-utóbb ráakadok a válaszra. Könyvtárakból sorra kikölcsönöztem a keményfedelű könyveket, bizonyos voltam, hogy nem papírkötésben találom. Egyik könyvtárosnőtől, aki mindig mosollyal fogadott, megkérdeztem, hogy Tyerszit miféle név. Hangzása alapján oroszra tippelt. Amikor bevallottam, hogy könyvlapon fedeztem fel, orosz klasszikusokat ajánlott, s odavezetett polcaikhoz. A csaknem négyszáz kötetnek nem egészen másfél év alatt jutottam a végére. Századikban – egy Gorkij elbeszélésben – bukkantam a névre, s ettől fogva megkülönböztetett figyelemmel fordultam az író felé. Véremmé vált az olvasás, majdnem úgy szerettem már, mint vándorolni. Gorkij ugyanúgy részemmé lett; egy időben az is megfordult a fejemben, hogy megtanulok oroszul, hogy eredetiben olvassam műveit.

VENDÉG Miért nem tette?

LAKÓ Tettem mást. Azok sem kívántak kevesebb erőfeszítést.

VENDÉG Hány madárijesztőt készített?

LAKÓ Legalább százötvenet. Legtöbb ma is áll. Az erdőket folyamatosan pusztítják, ligetek maradtak a rengetegek helyén. Néhány év alatt a tönkhajtások dzsumbujjá változtatják a területet. Némely figurám a bokrosodástól megközelíthetetlen; méterekről észrevehetők, nem kőhajításnyi távolságból, ami megörvendeztetné a lelket.

VENDÉG Kár hogy abbahagyta.

LAKÓ Felfelé fordított tökfej az elzúgó helikoptereket bámulta. Ma már áttelepítették bázisukat. Egyszer alsó álkapocs nélküli emberi koponyát tűztem a botomra. Az állatok széthordták a maradványokat; fehér, ép fogazata alapján fiatal lehetett. Kölyök voltam, hónapokig nyomokat kerestem. (Állára simít) Kiszáradt a szám. (Kinéz az ablakon) Mindjárt szürkül. Fél óra és megelevenednek a madarak. Napközben néhány varjút látni, szürkületkor vörösbegyek, feketerigók is itt ugrálnak. Egyszer őszapót és csuszkát is megfigyeltem. Szerintem kíváncsiak. Titokzatos számukra a hely. Hangjuk egymást bátorítja. TEFU motorháztetőjébe barázdabillegető fészkelt. Ahányszor a rozsdafarkú recsegését hallom, újra felfedező leszek. Igaza van, már nem tart itt semmi.

VENDÉG A folyó mentén nekivágok. Ezt kérdezte. Mihez fogok? Mintha nem lenne bármi jó, ami közelebb visz Istenhez.

LAKÓ Vándorlás olyan?

VENDÉG Minden olyan. Próbálja meg behunyt szemmel. Walter Scott írt egy öregemberről, aki régi sírokat tisztogatott, farigcsálta a neveket. Fáradhatatlan volt. Alighanem neki nem jutott kő. Félévig egy kőfaragónak segédkeztem. Elboldogulnék. Ha engednék, szegényes portákon segítenék. Nem egyszerű. Nem hinnék, hogy ingyen ajánlkozom.

LAKÓ Miért biztos a jövőjében?

VENDÉG Semmi sem biztos. Önállóan árva gondolatom sem lehet.

LAKÓ Dróton rángatnák?

VENDÉG Meghajlok egy felső szellem akarata előtt. (Mutatja üres markát) Hordozzon csak a tenyerén, ő felelőssége, hogy minden a legjobban történjen velem. Sok töprengésben elbutulok.

LAKÓ Hogyan tovább?

VENDÉG Csónakkal utazom. Ponyva lesz rajta, príma hely. Éjszakánként derült időben beevezek a nádasba. Az ottani hangokat alig ismerem.

LAKÓ Gyanakvóan fogadják, piszkálni fogják.

VENDÉG Mit tehetnének? Egyszerű, amit megértetni akarok.

LAKÓ Mi az?

VENDÉG Vendég vagyok. A szavak egyszerűséget teremtenek. Aki jó szívvel utamra enged, egyszer még társamul szegődhet.

LAKÓ Értik majd bölcsességét?

VENDÉG Könnyebb eligazodni, ha nem kérdeznek.

LAKÓ Milyen álcát ölt?

VENDÉG Önmagam leszek. Ahogy mindig.

LAKÓ S itt-ott megpihen és sírköveket tisztít.

VENDÉG Kedvemre való munka. Végigkövethető a nyomom.

LAKÓ Először életében szakálla lesz.

VENDÉG Honnan tudja, hogy nem volt? (Néhány másodpercnyi csend) Hamarosan felkerekedek. Talán eljutok Manarolába, és ott fogok táncra perdülni.

LAKÓ Megtenné?

VENDÉG Ösztönözni sem kell. Holnaptól minden könnyebbnek tűnik.

LAKÓ Miért holnaptól?

VENDÉG Kisujjamból is kirázom a reménységet. Vártam, hogy elfogadni tudjak. Legalább békesség visz ki a városból. Békesség–kékség; feloldódást jelentenek. Az ég megadja a hátteret. Minden nap találkozást teremt, rácsodálkozás mindenképpen dukál. Később sem változom. Hosszú beszélgetés rávilágít a hiányokra. Maga is szedelődzködik, kihallani a hangjából.

LAKÓ Tíz éve még teherpályaudvar működött a közelben. A szerelvények hangjai összevegyültek az itteniekkel. Élveztem. Emelkedőn beláttam az egész környéket. Mintha az univerzum közepére csöppentem volna. Néhány kilométernyi privát világ. Tavaszi olvadáskor a töltés menti buzgárokból feltört a víz. Gumicsizmásan lépdeltem a tocsogókban, méteres szigetek között tükröződő arcom eget támasztotta. A csobbanás és gépek lármája fokozta az illúziót. Drogos kábulatához hasonlított, melyet váratlan zuhanásélmények tűzdeltek a bokorfűzek mögött. Ácskapcsokkal összetartott gerendákon hasaltam, mégis mintha testetlenül száguldoznék, vissza-visszalökődve a bőrömbe. Hasonló érzést az elfekvéstől zsibbadt testrész kelt. Mindenütt a tág tájakat kerestem; ma is kijutni akarok, sosem elvegyülni.

VENDÉG Megfigyelte? A kitörés mechanizmusa fordítottja a találkozások természetének. Leképezhetők, logikájuk is ezért van. Különböző érzéseket kavarnak, mégis a feloldás hasonló.

LAKÓ Bőrömön keresztül is tapasztalni akarok, levegőt, a napot; maga inkább a titokzatosságra rezonál. Többet ért a zenéből, poros zugban is ráakad a világára.

VENDÉG Hajléktalannak akkor van esélye a túlélésre, ha nem felejtett el játszani. Minden új embert élő sakkhoz invitáltam. Másfél év alatt ketten kérdezték, ki az igazi vezér, ki fog irányítani.

LAKÓ Összeállt a csapat?

VENDÉG Nyolc kötélnek állt, figurát is választott, ami igazán tanulságos. Hiányzó bábukat papíralakokkal helyettesíthettük volna. Közben ketten meghaltak, ennek ellenére majdnem létrejött egy parti. Szociális munkásnak nincs ott helye, ha nem játszana velük.

LAKÓ Maga lett volna az egyetlen.

VENDÉG Senki voltam a szemükben.

LAKÓ Kivéve Ágotát.

VENDÉG Kivéve Ágotát. Következő lecsúszottat látta bennem. Ha belém botlik a bűzös folyosón, amint ebédjegyre várakozok, mosolyogva köszön és megy a dolgára.

LAKÓ Nem érdekelte volna, mi történt?

VENDÉG Szabadulni akarnak, nem történetet hallani. Magát álmai óvták; benyomások már nem ronthatják.

LAKÓ A cirkuszokat szerettem. Legtöbbször csak a műsor második felét nézhettem végig, amikor nem kérték a jegyet. De néha elejére is belógtam. Egyszer tűznyelő is porondra lépett; ezután szurkoltam, hogy minden társulatban szerepeljen. Fellépett helyette tányérpörgető, késdobáló, egyszer pedig egy kékhajú bohóc léggömbökre lövöldözött seprűnyéllel. Tetszettek. Csatlakozni akartam hozzájuk. Elképzeltem, hogy invitálnak, majd kitanítanak mókamesternek vagy beavatnak az eltűntetés titkába. Utóbbira vágytam a legjobban. (A rexasztalhoz sétál, felállítja az eldőlt gombát, piros és fehér golyót egy vonalba igazítja, s lök az egyik dákóval) Csatlakozhat, ha akar.

VENDÉG Gyakran fogad vendégeket?

LAKÓ A másik botra gondol? Felkészülök minden eshetőségre.

VENDÉG Mégsem tudott megkínálni.

LAKÓ Pocsék vendéglátó vagyok. Kétséges, jó vagyok-e valamiben. (Újra gurít)

VENDÉG Olyat írt, amit már felolvashatott.

LAKÓ Nem szoktam olvasókhoz. Megtisztelő, ha tetszett.

VENDÉG Mi benne a megtisztelő?

LAKÓ Elégedettsége, amit hozzám kapcsolt.

VENDÉG Azt mondta, más a cselekvő.

LAKÓ Meg hogy a világ folyamatosan változik. Két ujjamon mutathatom, ami állandó. Hiúságtól szenvedek. (Golyót talál) Amikor könnyebbségre ácsingózok, elkószálok a rozsdás sínekhez, és a bazalttöltésen ülve beszívom az olajos talpfák szagát. Hova vonul, ha súlytalanságra vágyik?

VENDÉG Bárhol jó, ahol nem fenyeget számonkérés. Kényszer hozza az ellehetetlenülést.

 

Lakó abbahagyja a játékot, a dákót visszafekteti a posztóra. Kifelé bámulva lecövekel az ablaknál.

 

LAKÓ Mikor látott utoljára napfelkeltét?

VENDÉG Tíz éve.

LAKÓ (sarkán fordul) Hogy történt?

VENDÉG Eltévedtem. Elég sűrűn megesett. Két órán belül rátaláltam egy útra, de akkor még tisztásra sem bukkantam. Sötétedéskor fa alá vackolódtam. Elgémberedve ébredtem.

LAKÓ Más lett volna az Amazonason.

VENDÉG Fán várom a keresőket, amíg lepottyanok.

LAKÓ Tényleg késlekedne, hogy nekivágjon?

VENDÉG Melyik út hozna tanulságot? Ha tehetném, légballonnal követném a folyót.

LAKÓ Mi gátolja?

VENDÉG Lehetőségek mást engednek. Gyakran felülről szemlélődnék, ahogy maga. Napfényes, vízmosásos hely, vagy tisztás állít meg. Ha fák fölé emelkedhetnék, más utam lenne.

LAKÓ Ballonkosár nem magának való, megunná. Ha csak üldögélni szeretne, kijárna valahová és kész. Levegőben sokkal kevesebbet felejthet.

VENDÉG Gondolja? Miért fordult vissza? A magasban sokkal inkább régi érzéseit hajkurászná. Gyerekkori ráismerések után sóvárog, azt hiszi, közelebb vihetnék Istenhez. Megtalálta a békét? Tudja már, hogy a fenyegetés a külvilágból árad.

LAKÓ Nem először vette nyakába a világot. Legalább három évig így élt.

VENDÉG Metszettem, tüzelőt aprítottam, szerszámokat bütyköltem, fészert reparáltam, ami akadt, de ezt úgyis tudja. Déli határnál könnyebb volt elfogadtatnom magam, aztán az ország szíve felé haladva egyre inkább bezárkóztak az emberek.

LAKÓ Tudja mi történt?

VENDÉG Ugyanaz, amivel maga is tisztában van. Elfogytak, akire támaszkodni lehet.

LAKÓ Leírás készült egy magas, középkorú fickóról. Némelyik régi ügy, legkorábbi hamarosan elévül. Egyszer sem lehet kizárni az idegenkezűséget.

VENDÉG Sok időt töltött mások életében kutakodva. Nem rendőr, nem is veti fel a pénz, nem dolgozhat saját szakállára. Eredmény kell, s most azt hiszi, kapaszkodhat valamibe.

LAKÓ Elfelejti a történetet, amit magának olvastam.

VENDÉG Ez is egy kirakós játék darabja. Előbb-utóbb minden a helyére kerül a fejében.

LAKÓ Sokat képzel. Válaszok olyannyira ritkák, hogy néha úgy érzem, kevés, amibe érdemes belefogni. Amikor nem csak testünkről vagy családunkról kell gondoskodni. Elegendő, amit csinált? Nem jutott ötről-hatra. Mi hozott megoldást? Mit tudott felmutatni?

VENDÉG Igyekezetet, azután a gyors kifulladást. Türelem utolsó hat évének lankadatlan kitartásában rejlett. Amit fejébe vett, attól nem tágított.

LAKÓ Jobban járnék, ha elsimíthatnék. Semmi más nem kéne, csak tompítani, vagy visszájára fordítani a rosszat.

VENDÉG Elégszer képes volt rá; nem hiába ült békéért a dombjára. Az is lehet, hogy megmutatja még a kedves helyeit. Amik nekem voltak, környéküket felfedezték és elcsúfították. Keresni kell újabbat, a régit pedig sorsára hagyni.

LAKÓ Nézze, már hajnalodik. Ma elindulok, s nem jövök vissza. Nem számít, milyen emlékek maradnak utánam.

VENDÉG Hova megy?

LAKÓ Felszállok egy képzeletbeli léghajóra; vigyen el a szél. Hűtlenek a régi zugok.

VENDÉG Lehet, hogy kereszteződnek útjaink.

LAKÓ Nyilván nem siet. A jövő havi lakbért már befizette.

VENDÉG Akár a következő havi bért is leszurkolhatnám; az sem tarthat vissza.

LAKÓ Mégis hezitál.

VENDÉG Ősz már csak marasztalna. Tél a legkedvesebb. Mindenhol szépséget hoz. Kezdhetné úgy is, hogy minden súlyt kidobál a léghajójából.

LAKÓ (elterpeszkedik a hintaszékben) Miben hisz?

VENDÉG Hinni akarok mások örömében.

LAKÓ Összefügghet a sajátjával?

VENDÉG Sok mindennel. Felpezsdít, ha fokozhatom valakinek a derűjét.

LAKÓ Hogy csinálja? Felezi az ajándékot?

VENDÉG Elő kéne állnia, mivel vádol.

LAKÓ Logikáját követem, próbálom megérteni.

VENDÉG Sokszor értetlen, amit felfog: vitatja.

LAKÓ Fejében az összetartozás eszményként létezik; kötelékekből a személyek könnyűszerrel kivonhatók vagy csereberélhetők. Számol a hatásokkal is. Gesztusai beszédesek.

VENDÉG Megtisztuláshoz jó minden kirándulás.

LAKÓ Szavakkal hat.

VENDÉG Világos. Minden más ósdi, szemétre velük.

LAKÓ Nem tud elbújni. Koponyája díszeleghetne egy madárijesztőn.

VENDÉG Földön inkább hasznát vennék. Mindenféle lakói lennének, amíg besüpped és megtelik korhadékkal. Ha pisztolya van, miért nem használja? Asztalon csak egy tárgy. El sem érheti. (Megmarkolja a fegyvert és ráfogja a lakóra) Azt hiszem, így csinálják. (Kibiztosít) Ennyi. Miért nem ezzel kezdte? Minek tartott hegyi beszédet?

LAKÓ Maga nem gyilkos, ugye?

VENDÉG Tudom, mi vagyok.

LAKÓ Legtöbb ember kapálódzik a felelősségtől; nem bánja, ha rosszabbul él, de másnak se legyen jobb. Meddig bírja a szorítást? Lelkiismerete mit diktál? Elhárítani már nem elég.

 

Vendég megtámasztja a karját, továbbra is felé irányozza a colt csövét.

 

LAKÓ Felvette a fegyvert, eldől mennyire hamukázott.

VENDÉG Talán nincs éles lőszer benne.

LAKÓ Könnyen kiderítheti.

VENDÉG Mást is tehetek.

LAKÓ Meglátjuk.

VENDÉG Kiveszek egy golyót, esetleg mindkettőt, és becsúsztatom helyükbe az igaziakat.

LAKÓ Kicsúszik kezéből az irányítás. (Néhány másodperces szünet) Eljött a döntés pillanata.

VENDÉG Hideg idő nagyon el tudná rontani a napját. Jól kifundálta. Hálózsákjában gunnyaszt a fa alatt, s az eget kémleli, mikor bukkan elő a nap. A vándorlás nem magának való, pontosan tudja. Elzarándokol egy halomra, elmélkedik, utána hazaindul. Kocavándor. Egy napos út két hétre elhappolja a kedvét.

LAKÓ Fogy az ideje. Mindjárt feltápászkodok és elveszem a pisztolyt. Ekkora szégyent csak az apja hozott a fejére.

VENDÉG (nevet) Ha meghúzom a ravaszt, nem tudja meg, hogy szerepelt a terveimben.

LAKÓ Mire vár? Már csak a pontot kell feltennie, utána indulhat a nagy kalandra. Itt mindent lerendezett.

VENDÉG Segítők nélkül nem csinálhatta volna végig. Mostanáig nem fogta fel, mibe ártotta magát.

LAKÓ Világosítson fel.

VENDÉG Rombolt. Így sem képes elnyelni félelmeit.

LAKÓ Letelt az ideje. Egyszerűen…

 

A dörrenés elvágja a mondatot. Másodpercekig egymásra merednek. Végül a vendég az asztalra löki a fegyvert.

 

VENDÉG Nagyobb volt a füstje, mint a lángja. (Rövid szünet) Megleptem? Nem erre számított? Nincs golyó, nincs sebesülés.

LAKÓ Magán semmi nem múlt.

VENDÉG Láthatja, mindent megtettem.

LAKÓ Vállam mellé célzott. Legrosszabb esetben vállon lő.

VENDÉG Mit mondott volna, hogy szerezte a lövést?

LAKÓ Baleset. Rávilágított, hogy senkit sem érdekel az igazság.

VENDÉG Maga viszont abban lubickol. Egyszer az életben lehetősége nyílt, hogy tökös legyen, végre ne köntörfalazzon, erre megfutamodik.

LAKÓ Megadatott, hogy ne szavakban legyen erős, hanem jól odapörköljön. Miért nem tette?

VENDÉG Most sem érti. Nincsenek megoldatlan ügyeim, indulat sem vezérel. Gondolja, bárkire rásütöm a fegyvert, mert azt akarja?

LAKÓ Már felfedte gondoskodó lényét.

VENDÉG Hisz abban, hogy életében mindenki megfizet. Igazságérzetéből táplálkozik haragja. Elkeseríti, ha nem a szája íze szerint alakulnak a dolgok. Könnyen csügged, de naponta újraszületik, és újult erővel nekidurálja magát.

LAKÓ Csak szavakkal hadakozik, nem jut többre.

VENDÉG Mégis kiegyezik döntetlenben.

LAKÓ Vágyaiban szerepel.

VENDÉG Nem hitte, hogy megteszem. Kevés kockázatot vállal.

LAKÓ Lefetyel. „Indulat sem vezérel.” „Újult erővel.” Ilyen mondatokon könyvmolyok csámcsognak. A mindenevő ínyencek.

VENDÉG Enyhe képzavar. Nincsenek titkok, már mindent megfejtett. Nem tartok könyveket a polcomon.

LAKÓ Mert háza sincs.

VENDÉG Erre nem gondoltam. Alighanem igaza van. Könyvek felesleges súlyok. Képzelje el azokat, akik költözéskor hetven dobozba pakolják gyűjteményüket. Jobb volna lerakni a kuka mellé, de cipelik, sosem olvassák már. Aki megörökli a halmot, megpróbálja pénzzé tenni, vagy egyszerűen kihajítja. A tárgyak leláncolnak.

LAKÓ Ha viszont alászáll a páriák közé, figyelmét is kereshetik. Akinek nincs története, issza a mesélő szavait. Idővel már mérgez a csalódottság.

VENDÉG Valaki mindenre tudja a választ, de nem lát tovább az orránál.

LAKÓ Mégis jobb a számkivetettnek.

VENDÉG A padon ücsörgő nő a liget részévé lett, esőben ernyő alatt kucorgott. Már megtanultam, hogy magányosságban elvadultakat nem szabad megszólítani. Azonban akkoriban még kíváncsiság hajtott; megkérdeztem, hol lakik. Nehezére esett a beszéd; idáig lekicsinylés kísérhette, régóta nem fogták pártját. Nyomorúságára megvetés szabadult. Érdeklődtem, látta-e a téren a friss virágültetvényt, a százszorszépeket, cickafarkkoszorút, levendulaszigeteket. Ajánlkozni akartam, hogy megmutatom, de megelőzött: „Mit kunyerálsz, nem látod, hogy ugyanolyan koldus vagyok?!” Többet tudott bárkinél.

LAKÓ (tekintetét vonzza az ablak) A daru tövében kapaszkodik fel a nap. Hallja a madarakat? Csapat macska is megjelenik. Már harmadik generáció születik itt. Soknak nyoma vész, számuk mégsem csappan.

VENDÉG Mi történt a feleségével?

LAKÓ Mi lesz a többiekkel? Csapódik valahova, vagy odavonzza, akit szipolyozhat.

VENDÉG Tartják a kapcsolatot?

LAKÓ Három éve nem láttam. Foszlik az emléke, egyszer el fogom felejteni.

VENDÉG Temetésen sem találkoztak?

LAKÓ Nem mentem el.

VENDÉG Mi történt?

LAKÓ Gyűlöltem. Műsor, amit egy csuhás levezényel.

VENDÉG Járt a temetőben?

LAKÓ Eltelt már nap, amikor nem volt eszemben... Mit akar folyton az emlékekkel?

VENDÉG Még haragszik?

LAKÓ Használna valakinek?

VENDÉG El kéne kezdenie a könyvét.

LAKÓ Mindenre ismer gyógyírt.

VENDÉG Tanácsokat adok, amik semmire sem jók.

LAKÓ Mikor elégedett?

VENDÉG Elég, ha meghozom a döntéseimet.

LAKÓ Nem a kudarc kényszeríti ki magából? Valahányszor keserűséggel telítődik, szerencsét próbál máshol.

VENDÉG Nem hagyok félbe semmit. Cserben sem hagytam senkit.

LAKÓ Mit tart az árulásról?

VENDÉG Amit a valóságról.

LAKÓ Kölyökként azt hittem, olyan helyek is léteznek, amelyek pihenők a léleknek. Ott töltött néhány perc is felüdülést hoz.

VENDÉG Egyiket megtalálta. Rá is ült. Az árulás, ha nem akarnánk folyton visszatérni megszokott dolgainkhoz, akár nyitva is tarthatná a szemünket.

LAKÓ Sosem jut messzire. Mi vonzza vissza?

VENDÉG A vidék. Ahogy a fény megszínezi a tárgyakat. Az ég is belefest a világba. Nincs ez máshol.

LAKÓ Honnan tudhatja. Nem ismer mást.

VENDÉG Hány helyre lehet hazajönni? Ahogy távolodom, erősödik bennem az idegen érzés. Ott a helyem, ahonnan hívás érkezik.

LAKÓ Aztán mégis felkerekedik.

VENDÉG Megfigyelte, milyen keveset vesznek el a körülmények? Ami ront: a komisz szándék. A helyhez méltatlan.

LAKÓ Mit akart elérni a koldulással?

VENDÉG Miért koldul valaki?

LAKÓ Aligha ajvékolhatta össze a lakbért.

VENDÉG Egyszerűbbnek tűnt vágyaktól és elvárásoktól szabadulni, ha megmerítkezem. Izgatott, hogy kéne viselkedni a kéregetőnek. Szükséges egyáltalán, hogy valaminek mutatkozzon?

LAKÓ Élő szobrot teremtett.

VENDÉG Minden egyszerűségében nyilvánvaló. Mi hozhat nagyobb békét? Esetleg elég magasabb szintről látni a világra? Vagy inkább ne ártsunk másoknak? Végül úgy találtam, legjobb utat engedni. Az utcán reakcióim érdekeltek. Mennyire sérülékeny a nyugalmam?

LAKÓ Tudja a választ?

VENDÉG Semmit az egónak. Ne szülessen ítélet és vélemény.

LAKÓ Elég edzett lett, hogy elkerülje a hibákat?

VENDÉG Egy életre való feladat. Folyamatos a visszaesés. Önvád is agresszió, könnyű belesni.

LAKÓ Nem akar egy közösséget vagy gyárat irányítani? Szakadatlan a kihívás, legtöbbet tanulhatna.

VENDÉG Az irányításnak ez a lényege. Többet elvenni másoktól. Hol tudna vezető lenni ellenkező szemlélettel? Segélyező csoportok gépként ügyködnek, együttérzés nélkül. Néhányszor, amikor erdőben ért a reggel, ezt kiáltottam, elnézve a fák között: „Mit kérdezhetnék Tőled, ami egész nap megmarad? Ha tudnám, súlya lenne, érdemes volna felidézni.” Rácsodálkozás rejti a megvilágosodást, sosem a válaszok. Továbbra is keresem, ami tágíthat az egyszerűségen. Érezni a benzinszagot.

Lakó: Kinyitom az ablakot. (Kezdetleges, bekampózott ablakszárny lehajtásával erősödnek a hangok, valahol szirénáznak. Uszály kürtje hallatszik) Hajnali háromkor elnyugszik a környék. Addigra a fémszerelvények sem pattognak már.

VENDÉG Tele a kanna?

LAKÓ Üresen kint tartanám.

VENDÉG Használni akarja? Mikorra érnének ide a tűzoltók?

LAKÓ Talán észrevétlen maradna a tűz. Halott terület, senkinek sem fontos.

VENDÉG Eltéphetetlenek gyökerei. Vissza kell térnie, innen sosem szabadul.

LAKÓ A teherkocsik, amíg kijutottak a pályaudvarról, az 5 km/h-s lassújelre szinte vánszorogtak, fel lehetett ugrani rájuk. A szerelvény hosszú kanyarban fordult, fogódzkodtunk, vagy a ciszternavagonon kucorogtunk; nem láthatott a vezető. Elpotyáztunk egészen a hídig, onnantól gyorsított a vonat. A közeli bányatóból elszivárgott a víz, közepét nádas lakta, sima partján focizni lehetett. Kunyhót eszkábáltunk, elejére gödröt vájtunk, felbuzogott a sötét víz. Régi bakterház sövénykerítése mögött öregasszony sertepertélt. Legendákat költöttek róla, mindenféle véres mesét; inkább az volt meglepő, hogy nem fél éjszaka ezen az elhagyott helyen. Néha meglestük, amint kapálja hitvány veteményesét, huhogtunk rá, egyszer pedig, nem szándékosan, hátba dobtam. Még csak meg sem fordult. Kinevettük, azonban rossz érzés fogott el, sokáig kísértett. Hét év múlva megkerestem, hogy bocsánatot kérjek. Az ágy mellett hevert, ami megmaradt belőle; megállt a szívverésem, gondolhatja, iszkoltam, ahogy csak bírtam. A bakterház ma is sértetlen, a konyhakert eltűnt, semmi sem jelzi, hogy lakott ott valaki.

VENDÉG Járt arra azóta?

LAKÓ Azon az őszön zsákvászonra piszkáltam a csontokat, és egy üres helyen eltemettem. Nem mélyre, hamar feltört a víz. Utána kiékeltem az ajtót, azt akartam, hogy kisöpörje haját a szél. Holmija érintetlen maradt; reméltem, hogy lába kél. Felfoghatatlan volt, hogy valaki észrevétlenül kimúlhat a világból.

 

Vendég fürkészőn figyeli.

 

LAKÓ Egy év múlva a padlón már csak néhány rongy kallódott, s haj. Azt képzeltem, amíg nem roskad össze a kalyiba, nem is tűnik el. A viskó kísértete. Ugyanúgy megborzongatott. A sírt benőtte a kék szamárkenyér. Szabályos gömbjei mintha földbe szúrt kötőtűk lennének.

VENDÉG Többé sosem kereste fel?

LAKÓ Az ajtónak nyoma veszett, a toldalék fatákolmány enyészeté lett. S amikor nem jelentkezett a nyugdíjáért, izgatott valakit? Keresték? Egyáltalán hányan ismerték a nevét? Ha nem siet, odavezetem.

VENDÉG Azt mondta, vonattal mentek odáig.

LAKÓ Rövid úton tíz perc alatt odaérünk. Lehettek iratai is, levelek, nem jutott eszembe, hogy kutassak utánuk. Már késő.

VENDÉG Találna a falon egy ideillő mondatot?

LAKÓ Nem is tudnék olyat, ami elütne ettől. (A falnál szemezget) „Együtt örülni más emberrel, olyan ritkán, kevesen tudják ezt, pedig a legnagyobb öröm a világon.” (Lépéssel arrébb szemrevételezi a kivágásokat) Nem ügyelt kézirataira. Tolsztojnak egyetlen Gorkij-írás, A bika tetszett maradéktalanul; az író úgy hitte, elhányódott. Elszórakoztat botlásaival. Tessék: „Nem merült el teljesen sem az ölelésekben, sem a munkában, bár ebbe is, abba is teljesen belevetette magát.” Számítása szerint 2500 elhagyott gyereket látott, amelyet legnagyobb élményei közé sorol. Lelkesen szól a kurjazsi, bakui és dzerzsinkszkiji gyerek munkatáborokról, amelyekben vidám, lázas tevékenység folyik, s ahol igazi vasgyúrók nevelődnek. Ellenpéldaként említi a német „háborús” gyerekek kolóniáját Heringsdorfban, ott – ahogy felidézi – görvélyes, tüdőbeteg, rövidlátó emberkékkel találkozott, akik jó időben reggeltől estig játszottak és fürödtek a tengerben. Szergej Alekszandrovics nagyherceget meggyilkoló Kaljajev kivégzése előtt anyjához írt levelére reflektál: szép és felemelő érzés lehet egy hős anyjának lenni. Az „iparpárt” tagjainak letartóztatása, majd likvidálása nem borzolta igazságérzetét, dokumentumok alapján meggyőződött kártékony voltukról. Átballagott a cipészmesterhez, hogy a szomszédokkal együtt megbámulja a kötélen lógó tetemét... Milyen világot szeretne?

VENDÉG Elég elfogadnom bármi jön. Legfeljebb elirányítanám a figyelmemet.

LAKÓ Ebben a mondatban is költészet rejlik: „Az állomásfőnök Zahar Jefimovics Baszargin volt”. Íme itt van. Legszebb szavak a legjobb novellában: „…világos szemében szellemes mosolyok fénylettek…” Ilyen, amikor csak szaporítja a szót: „Ez az üzem nemcsak a szükséges mennyiségű korcsolyával látja el az országot, hanem ezenkívül kisöbű puskát is készít majd.” Akkor mindegy, hol ver gyökeret.

VENDÉG Lábamat sem kell megvetnem. Annyi súlya legyen mindennek, mint önmagam árnyékának.

LAKÓ Végül csak feloldódik.

VENDÉG Ez történik elkülönülésével a dombja tetején. Gondolja, Isten bármilyen gondolatot következmények nélkül hagy? Minden szeretetben csillapodik. A nyugtalan elszigetelődik, a csend beolvadásra vágyik.

LAKÓ Nemcsak egy újabb teória?

VENDÉG Mit oldott meg azzal, ha visszakalandozik a múltba? Mi az, amit birtokláson kívül szeretne? (Eltelelik néhány pillanat) Hisz az igazságban. Annyifélén hirdetik.

 

Lakó a hintaszékbe veti magát, billeg.

 

LAKÓ Nyilván tapasztalatnak sincs híján.

VENDÉG Tapasztalatot egyedüli pillanatok adják. Aki nem volt éveket kiszakítva, nehezen érti. Nem szükséges erről győzködnöm. A jelen sugároz.

LAKÓ Szerepeit jó előre eltervezi. Ügyelnie kell, nehogy lelepleződjék.

VENDÉG Szerepeim én vagyok. Ha nem ártok, nem is alakoskodom. Már a döntés is, hogy nem tülekszem, örömhormonokat szabadít fel. Különben súlyokat cipelnék.

LAKÓ Eljutott a szolgálatig.

VENDÉG Utat választok, amit követni akarok.

LAKÓ Igazságosztónak rajzolt. Miképp győzi meg magát, hogy nem a hiányait vetíti belém? Mitől válik magabiztossá? Esetleg attól, ami a szavaiból leszűrhető. Hogy különbnek tartja magát, ezért tévedhetetlen. Mindent megtehet. Élet-halál ura.

VENDÉG Csettintéssel megteremtett.

LAKÓ (hosszan engedi ki a levegőt; morfondírozva) Tehát a jelenben létezés kizárja a haragot.

VENDÉG Végül elérkezett oda, ahová kilyukadni akarok.

LAKÓ Milyennek látja kettőnket? A jelent tágítjuk, vagy inkább el kell jutnunk valahová?

VENDÉG Eljöttem magával, most sem bánom. Ha inkább sebeket tépne, lelke rajta. Kívül vagyok azon, hogy bármit befolyásolhassak. El akarja érni ezt az állapotot, vagy mást keres, saját döntése.

LAKÓ Vattaszerű elfogadásba burkolózik.

VENDÉG ok mindent hoznak a puha napok. Nem olvasok fejekre bűnöket. Megfigyelőként szeretnék élni.

LAKÓ Milyen adalékot biggyesztene életéhez?

VENDÉG Felolvasó voltam. Tudta?

LAKÓ Sokat képzel rólam.  Folytassa.

VENDÉG Sovány történet. Fél évig fészerben laktam. Cserébe gondoztam a kertet és az öreggel kártyáztam. Ha fáradtságtól ledőlt, felolvastam neki. Százéves újságokat szerette. Olvasói levelekkel kezdtem, az volt a főfogás, aztán befejeztem a mezőgazdasági hírekkel. Desszertnek felszolgáltam egy kis Faluk, tájak, emberek-et, és ha még szélhámosokról traktáltam, csillogott a szeme.

LAKÓ Hogy kapta meg az állást?

VENDÉG Hirdetéseket böngésztem. Ajánlást ki adhatna?

LAKÓ Szerették?

VENDÉG Fizettek; tulajdonuknak tekintettek, általában ez történik. Családtag a kutya, alkalmazott: tárgy.

LAKÓ Bántotta?

VENDÉG Fel se vettem. Nem törtem magam, hogy az asztalukhoz üljek.

LAKÓ Miért?

VENDÉG Képmutatás lett volna. Ha befogadnak, nem jár fizetség. Egy ideje nagyon szűkösen éltem. Nagyon is megfelelt.

LAKÓ Miért csak fél évig tartott?

VENDÉG Három év, egy hónap – a körülmények hozzák. Amikor továbblépek, az a legjobb pillanat. Amúgy mindig kurta-furcsa a búcsúzás.

LAKÓ Végül ráunt?

VENDÉG Törődésben nem lehet unalom.

LAKÓ Maga vált teherré.

VENDÉG Végleg beleült a fejébe. (Gesztikulál; megváltozott hangon) Megkuszálom a dolgokat. Széthúzás magját ültetem. Ilyesmi.

LAKÓ Miért kellett távoznia?

VENDÉG Mi van a jegyzeteiben? Miféle szélelbélelt mesék?

LAKÓ Depresszióba esett az öreg; nem érte el a célját, amiért felfogadták. Könyvei között két fiola gyógyszert rejtegetett, melyekhez más révén juthatott.

VENDÉG Szenvedett. Tíz percekre megadhattam teste nyugalmát.

LAKÓ Mellékhatásként pedig erős szuicid hajlamot.

VENDÉG Megokolni, magyarázni – lassan ezekből áll az élete.

LAKÓ A lánya kikelt magából.

VENDÉG Büntetni akart, rájött, hogy nem irányíthat mindent. Apja lelki nyavalyája kiszolgáltatottságából fakadt. A lánya, amikor elém rakta a gyógyszereket – kiderült, hogy hatásukkal sincs tisztában –, megvádolt.

LAKÓ Amikor három nap múlva meghalt, két kiürített gyógyszeres üveget találtak az éjjeliszekrényén. Az öreg párnáján egy kartonlapra 25-ös volt rajzolva. Addigra már rég nyakába vette a világot. Nem volt vizsgálat, azért feltételezések lábra kaptak.

VENDÉG Próbáltam egy idősotthont találni az öregnek; akkoriban írtam a számot a kezére. Huszonöt. Legalább ennyiszer fogom meglátogatni. Házáról kellett volna lemondania az intézmény javára. Huszonöt. Első huszonöt napot mellette töltöm. Huszonöt. Ennyi telefonhívás havonta. Huszonöt. Ennyiszer huszonöt régi újság felkutatása antikváriumokban. Huszonöt. Ennyi alkalom, amit megszervezek, hogy felolvassanak neki, amíg távol vagyok.

LAKÓ Huszonöt. Ennyi darab gyógyszer tartalmaz az üveg. (Rábök az asztalon lévő orvosságosüvegre) Ellenőrizheti. Huszonöt.

VENDÉG Gondolná, milyen sokan hallgatnak kalandos históriákat? Utóbbi időkben a hajlaktalanok között is felolvastam. Sok azért szerette, mert elbóbiskolhatott, másokat a hangok ritmikája nyugtatta, valakit a történet is érdekelt, emlékeket hozott elő belőle, persze gyerekkorából. Még ha kínozták is, egy-két lágy momentumot fel tudott idézni. Olykor ők kezdtek mesélni, némelyik énekelt, selyempapíros fésűn játszott. A felnőttkor igaz történeteinek nem volt keletje. Ellazult pillanataikban hibáikat is belátták, csak néhány elvetemült lovagolt gyűlöletén.

LAKÓ (felböki az állát, tűnődő képet ölt) Nincs kézügyességem, ellenben elég kitartó vagyok; bevégzem, amit eltervezek.

VENDÉG Viszont irodalmár is. Legalábbis költő. Az e hangok ringató lejtést adtak a szavaknak: „…bevégzem, amit eltervezek.” Bocsánat.

LAKÓ Szélhajót szerkesztettem. Legalábbis annak hívtam. Biciklikerékre félbevágott ajtót szereltem, középre árbocot, bummal, lepedővitorlával; két első kereket lábbal irányítottam, hátsókat fékezni lehetett. Kisebb szél is fellökött, bárhogy igyekeztem. Bazaltos mezőt találtam, ahol nem lyukadt ki a gumi, sima is volt, hogy biztonságosan haladhassak. A kelő nap előtt térdeplő dombok, mint az ég éledő nyúlványai; úgy képzeltem, karokként ölelnének. Illúziót keltett, hogy gyorsabban szalad felém, ahogy én indulhatok. Emelkedettséget eddig meditációban éreztem. Hasonlót fedezett már fel a fák között?

VENDÉG A sziklákat szerettem. Fenyőhöz kötöttem a kötelet, azon ereszkedtem le egy teraszra. Kényelmesen elfértem, esőtől is védett. Nyári éjjeleken ontotta a meleget. Néha a csúcson aludtam, hallgattam a neszeket; számomra ez jelentette a befogadást. Ha sikerült kizárnom a gondolataimat, része lettem a tájnak. Végtelen pillanatot éreztem, amelynek hangulata kora délutánig megmaradt.

LAKÓ Egyszer horgonyt vet.

VENDÉG Mi érdekeset lát a kikötőkben?

LAKÓ Megállapodottságot.

VENDÉG Megköti ragaszkodása. Mennyi mindent tud könnyedén elengedni?

LAKÓ Mit lát, ami idekötöz?

VENDÉG Múltja piszkálja. Fegyverével nyomatékosította.

LAKÓ Feleségemmel négy évet éltem, nemegyszer sejttette, hogy a vesémbe lát. A néhány megjelent írásom elszórakoztatta, zavajgott, hogy rám ismert belőlük. Üres kézzel jöttem el, mégis ügyvéddel jelent meg a tárgyaláson. Meggyőződés legkevésbé kopik meg az emberben. Egy pisztoly mennyi mindent jelenthet, ennek ellenére fenyegetőnek találja.

VENDÉG Senki sem hiszi, hogy abból szórja a sót. S ha nekem tartogatja, láthatja, mennyire nem érdekel.

LAKÓ Egy szokatlan tárgy micsoda kavarodást okoz. A szavak sem ugyanúgy hatnak.

VENDÉG (megvonja a vállát) Tudja, beszéddel csínján, szavakkal takarékosan.

LAKÓ (elhúzza a száját) „Ha jó; ha fontos; ha kedves.”

VENDÉG Végül körbeértünk. Ugyanoda lyukadunk ki. Nincs puhatolózás, nincs megtévesztés. Isten hozta! (Másodpercekig kivár) Eljött a színvallás ideje.

LAKÓ Utolsó tizenöt évében jó pár öregek otthonában megfordult; barátságosnak tartották.

VENDÉG Vártak valamit, s azt mindig megkapták. Sosem maradtam adós. Ha engedtem a reményüknek, csak azért, mert tudtam, hogy nem okozok csalódást.

LAKÓ Kicsit elidőz az életekben, azután örökre eltűnik.

VENDÉG Nem gyógyítok sebeket, hiányt sem mulasztok.

LAKÓ Jön és felszabadít.

VENDÉG Valaki megerősítésre vár. (Kivesz a közelebbi gyógyszeres üvegből egy szemet és lenyeli) Hosszú csendeket szerettem. Az érzelmek kirostálódnak, a meghittebbek egymásba vegyülnek.

LAKÓ Könnyen befolyásolhatta gondozottjait.

VENDÉG Sokára adják bizalmukat. Fogékonyak a hamisságra.

LAKÓ Néha megbánta, hogy elszegődött?

VENDÉG Ilyen nincs.

LAKÓ Felemás a megítélése.

VENDÉG Ez természetes. Amikor hívnak, a beteg már nyűg mindenkinek. Emlékszem magára, vagy inkább a szakállára. Akit anyjaként bemutatott, rugalmasak voltak a tagjai; megérinteni is egész más egy zsenye kart. Honnan vette, hogy fektetve kell tartania? Különben is mit hallott, ami feltámasztotta gyanúját? Végül közel került valamihez?

LAKÓ Módszereihez?

VENDÉG Látta, hogy dolgozom.

LAKÓ Munkának találja?

VENDÉG Erőfeszítés, amíg elfogadtathatom magam mindenkivel.

LAKÓ Sosem vezetett meg senkit?

VENDÉG Még mindig itt tart. A szeretet milyen viszonzást akar?

LAKÓ Szerette őket?

VENDÉG Most is szeretem.

LAKÓ Mit gondol, hiányozhat valakinek?

VENDÉG Erről többet tudhat. Amit tehettem, hogy bezártam néhány kaput és megnyitottam néhány újabbat.

LAKÓ Segített ez rajtuk?

VENDÉG Nem is végeztem volna jól a munkám.

LAKÓ Megint munka.

VENDÉG Igaza van. Bármennyit ad, nem lesz kevesebb. De önmagát is meg kell nyitni, s mivel nem szent, akadnak fáradt pillanatai. Hatféle nyugtatót és fájdalomcsillapítót ismerek, nemcsak azt a négyet, amit kirakott. Az egyikkel akkor találkoztam először. (Benyúl a zsebébe, Tic tac dobozt tesz az orvosságosüvegek mellé) Kölcsönvettem; tudtam, hogy egyszer még visszaadhatom. Néhány szőlőcukrot elszopogattam belőle. Hamar feladta, két hétig sem bírta.

LAKÓ Jó lecke volt. Még mindig saját korlátaimba ütközök.

VENDÉG Szívesen olvasok annak is, aki nem beteg. Kár, hogy annakidején keveset társalogtunk. Miért ír? Miért tölt vele annyi időt?

LAKÓ Beszélgetéseket pótolom. Elég, ha évente tíz oldalt leírok. Azt képzeltem, képes leszek hangulatot rajzolni a szavakkal, aztán csak lelkiállapotom lenyomatai lettek. Gorkij az emberek javarészét fenevadnak tartotta, feleségének azt tanácsolta, ha nem akar csalódni bennük, azon legyen, hogy minél több ellenséget szerezzen, s lehetőleg egy barátot sem. Hacsak nem tanulmányozni akarja őket. Harmincéves korában is autodidaktának tartotta magát; nem bírta olvasni műveit. Tolsztojt idézte: „Nem illő, hogy a kutya visszatérjen az okádékához.” Már csak tartós csendet kívánok. Próbált már magában nevetni?

VENDÉG Emlékektől?

LAKÓ Csak úgy elkezdené. Ahogy a sírás is kitör az emberből.

VENDÉG (ráveti a pillantását) Egyszer egy nő azt bizonygatta, hogy én vagyok a fia. Csendben üldögélt a hajléktalanok között; ha szóltak hozzá, révedező szemmel mosolygott. Néha vittem neki gyümölcsöt, a kekszet nagyon szerette. Körmét ápolta, adott a külsejére. Nem hittem, hogy valaha szóra bírom, mégis egy nap mosolyogva kibökte, tudom-e a titkot. Azután elárulta, hogy én vagyok a fia. Vártam, megered-e a nyelve, de csak bólogatott. Ahányszor kérdeztem rólunk, kikottyantotta, hogy olyannak kedvelt meg, amilyennek egykor megismert. Azt szeretné, hogy amikor nevetni látom, elégedettséget érezzek. Nem akar szégyenbe hozni, kapcsolatunkban ez dukál. Már haldoklott. Áttetszővé vált a bőre, zörögve lélegzett, és…

LAKÓ Új koronákat kapott a fogaira.

VENDÉG Ismeri a történetét?

LAKÓ Szintén a segítségére volt.

VENDÉG Hogyne. Tehettem volna egyebet?

LAKÓ Mi lett a történet vége?

VENDÉG Azt hittem, ismeri.

LAKÓ Eltűnt a szállóról. És tényleg haldoklott. Neki is felolvasott? Az asztalon az ő igazolványa. Nézze csak meg. Le kellett volna adni a rendőrségen.

VENDÉG (odapillant) Nevemre címzett borítékban hagyta a portán. Ő sem vált semmivé.

LAKÓ Képtelen volt neveket megjegyezni. Borítékra rajzolta az ábrázatát? Így jutott a kezébe?

VENDÉG A fiáét nem felejtette el. Néha ezen a néven tudakolózott az őrtől, ha aznap nem kerültem a szeme elé.

LAKÓ Nem szerették, hogy téveszmében hagyja.

VENDÉG Számukra ez munka. Senkire sem gondolnak jó szívvel, közömbösek a sorsok iránt; kihull az egyik, horgonyt vet a következő. Nem rendülnek meg. Képzelje, ha tisztulna a látásuk. Megindultság elvenné a hangjukat. Mit kezdjen a rendőrség az igazolvánnyal? És miért kell magának? Nem jut közelebb hozzá. Ugyanolyan tanácstalan.

LAKÓ Mi jelenti az elégedettséget?

VENDÉG Megalkuvások nélkül a legjobbat tenni. Mi mást?

LAKÓ Sehol sem maradt hátralékban? Mindent rendben hagyott?

VENDÉG Az idő a legértékesebb. Ha nem fukarkodtam adni, mit szégyelljek?

LAKÓ Számon tartja legjobb pillanatait?

VENDÉG Gondolja, hátat fordítok annak, ami örömet okozott?

LAKÓ Kevesen maradtak, akik emlékezhetnek magára.

VENDÉG (töprengő) Némelyiket esti erdőbe hívtam, bele kellett kurjantani. Valakit a hátamon cipeltem. Éjjellátó szemüveget vittünk, de a legjobb, ha ránk borul a sötét. Világít a hold annyira, hogy eltaláljunk a fák között. Felültünk a sziklára, ahol elkiáltott egy szót, ami akkor eszébe jutott.

LAKÓ „Teve!” Ilyet kiált a búcsúzkodó?

VENDÉG „Merege!” Elhangzott ez is, de nyilván nem hallotta. Némelyik csapkodott, mintha szárnya nőtt volna. Akadt, aki megállíthatatlanul hahotázott. Legszebb emlékeim közül való. Ha egyedül visszatértem, vártam, hogy elfogjon az önfeledt érzés. Titok rejlik az erőfeszítésben, amit mások tesznek értünk.

LAKÓ Nem került jó viszonyba a kollégákkal.

VENDÉG Kitérek a konfliktusok elől, s mivel különbözöm, hamar kívül akartak látni. Közös szándék erősíti őket.

LAKÓ Hatalommal rendet rakhatna.

VENDÉG Félelem és behódolás – ezektől kéne legelőbb szabadulni. Kevés történettel példálózhat, amelynek résztvevője lehetett.

LAKÓ A világ álomszerűbb részét éli. Folyton válaszokat keres.

VENDÉG Válaszok belül vannak. Rég száműzném a csodálkozást.

LAKÓ Hogy reagál a váratlanra?

VENDÉG Kihúzom a hátam. Testnek könnyebbség, s az elme kevésbé piszkálja fel az ijedtséget. Az indulat a lélek megingása. Erősítem magamban az állhatatosságot.

LAKÓ Az élők csendje is jót jelenthet.

VENDÉG Békére tanít a hallgatás. Fogadott anyám elvitt egy kiszáradt kúthoz. Leemelte a fedelét, s belekiabált. (Tölcsért formál a kezéből) „Hozom!” Bámult a mélybe, majd kérte, hogy én is próbálkozzam. Ahogy hallattam a hangom, belém karolt, és úgy nézett rám, mintha nagy jót tettem volna.

LAKÓ Nem volt a kútban semmi.

VENDÉG Nem kiáltott eléggé. Egy jó kút tele van emlékekkel.

LAKÓ A száraz kút mitől jó?

VENDÉG Amit kilehel. Fülével kéne odahajolnia.

LAKÓ Melyik füllel?

VENDÉG Jobbal. Mindig a jobb. A ballal a hamisságot hallja. Ha bal oldalán valamelyik szerve, testrésze fáj, elgondolkozhat, hogy valamit rosszul csinál.

LAKÓ Nyilván még élt, amikor kötélen leeresztette. Úgy hagytam, kár lett volna megbolygatni. Utolsó pillanatáig mellette volt, vagy fent ült a sziklán és meséket olvasott neki?

VENDÉG Nem vizsgálódott?

LAKÓ Egy hajszál pókhálóba ragadt. Egy csomót húsz méterre a szikla tövétől találtam. Cipője orra egyik üregből kandikált. Egyszer talán megértem.

VENDÉG Járta már meztelenül az erdőt? Tökéletesen éber, elméje metsző, megvilágosodottak gondolatai.

LAKÓ Otthagytam a tárcáját. Sokáig nem áll ellen az időnek, de egy nejlonban tovább kitart. Mindegy. Nem számít. Minek kéne erről tudni bárkinek. Könnyen félreérthetik cselekedeteit.

VENDÉG Új embert varázsol a nyomokból.

LAKÓ (az ablakhoz vonul, kibámul) Nem kíméli magát. Mindent vizsgálat alá vet. Mire szeretne leginkább válaszokat kapni?

VENDÉG Megint a válaszok. Talán tudatlan vagyok; nem hiszem, hogy bármi még jelenthet valamit. Ajándék az a pillanat, amikor feleslegesek a szavak.

LAKÓ Akivel találkozik, gyakran lezárul az élete.

VENDÉG Csupán egy állomáshoz érkezett.

LAKÓ Maga révén?

VENDÉG Csak közvetítő vagyok.

LAKÓ Honnan jön, amit közvetít.

VENDÉG Mindenhonnan. A jeleket bárhol látni. Befelé fordulva a forrást is felfedezheti.

LAKÓ Hogy fogalmazná meg a forrást?

VENDÉG Fény hangokban, gyengéd ringatás. Ha megtapasztalta, nem képes mást lüktetni.

LAKÓ Megmerítkezett a spiritualitásban.

VENDÉG Néha közelébe érek, máskor messzire kerülök. De akárhova vetődöm, mindig odafelé vonzódom.

LAKÓ Másokkal együtt teszi.

VENDÉG Szeretném, ha sosem lenne üres a kezem. Aki nem akar folyton adni, nem érti az élet lényegét. Maga az igazságot kutatja, én azt, hogyan vethetem le a súlyokat, miként lehet a belső csendbe visszahúzódni. Nem sokban különbözünk. Néha ugyanazokat az ajtókat próbáljuk nyitogatni.

LAKÓ Beszél is vele… a forrással?

VENDÉG Láthatja, amit megszólíthat. Fontosabb a belemerülés. Feltétele a tisztaság.

LAKÓ Mi tehet mocskossá?

VENDÉG Gondolatok szennyeződnek. Ha hiányzik magából az elfogadás, szorongatott helyzetbe kerül.

LAKÓ Igazsággal nem kell bíbelődni?

VENDÉG Hagyja Istenre. Ő a cselekvő. Helyezze magát a tenyerébe. Csomó gondtól és feszültségtől szabadul.

LAKÓ Nem mindegyiktől?

VENDÉG Magán múlik. Miért teremt karmát az eltulajdonítással? (Tárcát vesz elő) Ha szüksége van rá, itt van. (Lerakja az asztalra)

LAKÓ Kicserélte a cipőket.

VENDÉG Magyarázza el. Vigyázzon a meglepődéssel.

LAKÓ Fekete-fehér sportcipő. Lába kélt.

VENDÉG Ha hiányzik, meg kell lennie; nem vettem el.

LAKÓ Éjjellátó szemüvegét nemcsak erdőben használja.

VENDÉG Mindenütt sötétedik. A pincefalon nem látok át vele.

LAKÓ Lehet, hogy az ott a magáé. Nézze meg a cukortartót.

 

Vendég kiveszi belőle az órát.

 

VENDÉG Nem az enyém. Nem is jár. Miért gondolja az enyémnek?

LAKÓ Alighanem a fogadott anyjáé. Kollégája erre emlékszik. Zakója zsebében bukkant rá.

VENDÉG (az üveg öblébe helyezi az órát) Ha jelentkezik a gazdája, megmondom, hol találja.

LAKÓ Holléte nem titok többé.

VENDÉG Nem hozott hajat. Nem tudjuk ellenőrizni. Így csak szóbeszéd.

LAKÓ Szokott imádkozni?

VENDÉG Ébredéskor megköszönöm az új napomat. Azt is kérem, hogy ne számítson soha az én akaratom.

LAKÓ Mindig elégedett?

VENDÉG Miért ne lennék? Minden megfelelően történik.

LAKÓ Valamit csak rosszul csinál.

VENDÉG Rengeteg mindent. Tapasztalhatta, hogy az ego és a vágyak mire képesek.

LAKÓ Nincs rájuk gyógymód? (Átellenbe megy, a falhoz) „…szemöldökét szigorúan morcolta.” (Megfordul) Minden szava meghallgatásra talál?

VENDÉG Gyógymód az alázat. Tűnődések elmosódnak, marad a hála.

LAKÓ Biztatna, hogy kipróbáljam.

VENDÉG Aligha. Mennyi mindent tehet kedve szerint?

LAKÓ Lassan fogynak kívánságaim.

VENDÉG Nem sajnálja a házát?

 

Lakó zsebre dugott kézzel kifelé néz.

 

VENDÉG Elkótyavetyélte. Hajtotta rögeszméje. Fájlalja? Előrejutott egy tapodtat?

LAKÓ Rájött már, hogy csak néhány kérdésre érdemes megfelelni. Ahogy megállapította azt is, hogy birtokolni nyomorúság.

VENDÉG Későre nyúlt. Örülök, hogy találkoztunk. (Nem mozdul)

LAKÓ Magának öröm volt?

VENDÉG Beszélt kétezer emberrel az életében. Ezek közül hányan akarnák viszontlátni?

LAKÓ Mire akar kilyukadni?

VENDÉG Találkozások nem erőfelmérők, áldást hordoznak.

LAKÓ Nem akart még sokak előtt beszélni? Kinyilvánítani gondolatait a világról?

VENDÉG Mennyien verődnének tömegbe, hogy megoldást keressenek bajaikra?

LAKÓ Nyilván már felmérte. Mi lesz azokkal, akik nem tudják, hogy változtatniuk kéne?

VENDÉG Képzelje el azt, a szónok feláll a pulpitusra és mosolyogva nézi a tömeget, láthatóan nem akar megszólalni.

LAKÓ Kiürülne a terem. (Visszatelepedik)

 

Vendég áll az ablakhoz, kifelé tekint.

 

VENDÉG Lennének maradók.

LAKÓ Velük mit kezd a szónok?

VENDÉG (megfordul) Miféle kötelezettsége lehet? Bármikor távozhat.

LAKÓ Közönsége mit kapott?

VENDÉG Nyilvánvalóan befogadók. Már nem mehetnek el csalódottan. Ráeszméltek képességükre.

LAKÓ Mifélére?

VENDÉG Szembesültek erejükkel. Szívhez szólók.

LAKÓ (sóhajt) Mit köszönne meg leginkább? Az új napon kívül.

VENDÉG Az emberi születést. És azt, hogy egyszer talán elfogynak a kérdések.

LAKÓ Miért ágál annyira a kérdések ellen?

VENDÉG Feleslegesek.

LAKÓ Nem így szerezhető leggyorsabban tudást?

VENDÉG Mire jut vele? Lehet több pénze, jó állása, de csak még jobban idekötöződik. Megteheti, hogy a dombján ül, és nem tesz fel kérdéseket. Nem vágyik semmit megszerezni, nem akar többnek látszódni senkinél. Csupán létezik. Örül a teremtésnek. Hiányozna életéből valamilyen válasz? Elméje végre nyugodt, megérezheti a harmóniát. Majdnem olyan, mint az üdvözülés. Isteni terv része, elfogadta feladatát: békét sugároz. Jobbított a világon. Örökre itt hagyott magából valamit. A növények illata erről regél. Élt egy ember, aki rájuk csodálkozott, és szívében lakott a szeretet. Részéből állnak, mesélnek tovább, érzéseiből lehelnek a levegőbe. (Beszívja a kinti illatot)

LAKÓ Hat embernek veszett nyoma, mindet ismerte. Nyilván nem lefelé fordított pillantással lehet őket megtalálni, már ami maradt belőlük. Lent az elme sötétje, fent a fény, a lélek szülötte. Haldokló, miközben a sugarakban fürdik, nászt ül az örökkévalóval. Elhitette velük, hogy Hírhozó, aki utat is mutat. S néhány hétig, amit igazságként szertehint, a lélek vendégasztala. Talán fanfár is szól, amikor a lélek elindul hazafelé.

VENDÉG Haza csak Révész vihet. Azért kell folytonos ima, hogy eljöjjön értünk. Áldása a legnagyobb kegy.

LAKÓ Nem ilyen révész?

VENDÉG (kifelé tekinget) Ahol lakom, barnulnak a juharfalevelek, zizzen, ahogy rájuk lépek. Egyik reggel olyanok voltak a fények, mint ősszel. Ha fel akar kerekedni, nemsokára indulnia kell.

LAKÓ Maradt annyi pénzem, hogy eldugott helyen megvehessek egy kis faházas telket.

VENDÉG Tehát megállapodik?

LAKÓ Egyelőre harangot szeretnék.

VENDÉG Mit akar vele hírül adni?

LAKÓ Elég, ha néha megszólal.

VENDÉG Hova szánja?

LAKÓ Talán a csőszkunyhóhoz a sziklájánál, esetleg máshová. Tizenkét óránként megkondulna. Mély bongó hang végigárad a tájon.

VENDÉG Állíthatna mellé keresztet; valószínűbb, hogy évek múlva is megmarad. Olyan lesz, mint a világítótorony; egyszer vissza kell térnie.

LAKÓ Lehet, hogy visszatérek, de nagyon sokára.

VENDÉG (Visszaballag a székhez) Ezek már a búcsú percei, igaz?

LAKÓ Lehet, hogy tengődve talál újra.

VENDÉG Nem történhet meg, hogy segítségre szoruljon.

LAKÓ Várja meg a fél négyes vonatot.

VENDÉG Mi lesz akkor?

LAKÓ Elviszi az árnyakat.

VENDÉG Hol vannak? (Megvonja a vállát, lezöttyen) Lehet, hogy igaza van. De mi mit cipelünk tovább?

LAKÓ Kölyökkén úgy képzeltem, hogy tartálykocsikban elszállítható minden rossz. Létezik egy telep, egy tó, ahova leöntve bugyog, fekete gőzt enged.

VENDÉG (a cukortartóból kiveszi az órát, és felerősíti a csuklójára) Fogadott anyámnak adtam az órát. Folyton a faliórával szemben ült, csüggött rajta. Azt hittem, az ajándékkal örömet szerzek, de akkor is csak titokzatosan mosolygott; sosem tudtam, mi jár a fejében. Az affér után rám tukmálta, s győzködött, ha visszatér, érteni fogom, ki vagyok. (Rövid csend) Én is tudok egy mesét. Egy nő látomásában megjelent Jézus. Egy alkalommal elújságolta a papnak, hogy látja bensőben Jézust és beszél is vele. A pap uralkodott magán, nem hordta le a nőt, hanem próbát ajánlott. „Ha legközelebb találkozol Jézussal, kérdezd meg tőle, miféle bűn terheli a lelkem papnövendék koromból.” Egy héttel később újra eljött hozzá a nő, a pap faggatta: „Beszéltél Jézussal?” „Igen.” A papnak elfúlt a hangja: „Na és? Mit mondott?” „Jézus azt felelte: nem emlékszem rá.”

LAKÓ Minek magának óra?

VENDÉG Nem kell. Nem is érzem a sajátomnak. Varázsóra. Kapja meg az, aki nem csak abban hisz, amit lát.

LAKÓ Talán holnap másképp gondol erre a napra. Se kérdések, se válaszok, csupán megtisztult emlékek.

VENDÉG Valaki, aki már tíz éve az utcán lakott, a világban titkos okos erőket látott. Tudta, hogy senki sem tehet az élet törvényei ellen; büntetésünk, hogy a tekintetünk egyre inkább a lábunk elé irányul. S ha végül már semmi sem támasztja fel a lelkiismeretet, elérkezett a vég. Nem baj, ha nincs, ami felélessze a napokat. Etika a bolondoknak emlék.

LAKÓ Ha folytonos jelent éli, folytathatjuk két vagy öt év múlva; úgy tűnne, mintha akkor kezdenénk a beszélgetést. A változás előpattan, mindent más megvilágításban látunk. Azt beszéli el, amihez talán most nem is voltak szavai. Mához öt évre. Elfogadja?

VENDÉG Észben tartom. Igazítsuk a hajnali vonathoz? (Távoli vonatkürt harsan; zakatolás követi)

LAKÓ Semmi sem marad a helyből. Keresni fogjuk egymást.

VENDÉG Megmutatja a dombját, ahol üldögélni szokott. Addig is megfejthetnék egy titkos okos erőt.

LAKÓ Új barátairól is beszéljen.

VENDÉG Lehet, két ismerősöm sem lesz. Viszont mindig segítségül hívhat.

LAKÓ Hol találom meg?

VENDÉG Csendes helyeken. Maga a folyón csorog; ki tudja, én mit veszek a hátamra.

LAKÓ Terheket itt hagyja.

VENDÉG Terhek nem boldogítanak.

LAKÓ Megfutamodik.

VENDÉG Nem ez az első tévedése.

LAKÓ Mindig forró lesz a lába alatt a talaj. Folyton távoznia kell.

VENDÉG Talán valahol marasztal a hely.

LAKÓ Majd beszámol róla.

VENDÉG Maga sem üres kézzel tér vissza.

LAKÓ Megosztjuk, amit találunk.

VENDÉG Ahogy eddig.

LAKÓ Ez a vonat elment.

VENDÉG Mikor érkezik a következő?

LAKÓ Negyven perc múlva. Ilyen korán sosem késnek.

VENDÉG Ezekre már nem tudna felugrálni.

LAKÓ (megcsóválja a fejét) A vonat már elment.

VENDÉG (felemelkedik) Eljött az idő. (Néhány másodperc elteltével:) Valami még mindig motoszkál magában.

 

Lakó felemeli a coltot, kiszed két lőszert, éleseket veszi a kezébe, tenyere takarásában valamit a töltényűrbe dug, s megpörgeti a dobot.

Kissé balra húzódik, vendégre fogja a fegyvert.

 

LAKÓ Olyan, mintha mindig így állnék, s ez a pillanat örök időktől fogva tart. Látta a töltényeket. Tudj, hogy nem tréfa.

VENDÉG Visszagondolva…

LAKÓ Ne gondolkozzon. A jelenben él.

VENDÉG …nem hiányzik semmi. Lát akadályt?

LAKÓ Miről beszél?

VENDÉG Ez a pillanat is megírt. Ha olvasható volna, szurkolnának magának.

LAKÓ Miért nekem?

VENDÉG Maga története, vágyai vetülnek rá.

LAKÓ Ugyanúgy magáé is minden pillanata.

VENDÉG Látja, semmi sem múlik hiába.

LAKÓ Megérkezett; idáig nyúltak gyökerei.

VENDÉG Ne higgyen az illúziónak. (Elindul kifelé. Az ajtónyitásra bekapcsolódik a videó)

LAKÓ Csukja be az ajtót!

 

Vendég habozva megteszi.

Lakó elsüti a fegyvert.

Néhány másodpercnyi feszült csend.

 

(Kívülről lánc csörren, ajtón matatnak)

 

A vonat már közel jár; a hangra fülelnek.

 

VENDÉG Újabb vonat? Nincs itt az ideje.

LAKÓ (a faliórára pillant, bár nincs kismutatója) Erre jön. Képtelenség.

VENDÉG Meg kell állnia.

LAKÓ Kanyar előtt vagyunk: nincs ideje fékezni. De lelassul. Mindenesetre nem fog kisiklatni. (Erősödő motorhang) Nyakunkon van; mindjárt vészfékez. (Dübörgés) Belénk rohan. Imádkozzon.

 

(Eltelik pár másodperc)

 

Kívülről az ajtón valamit flexel vágnak; a munkát két koppanás követi.

Vendég elhúzza az ajtót. (Dees’ree videó kezdődik a tévében; a zúgás csaknem elnyomja a zenét)

 

Reflektor fényét veri vissza a kisasztal fölötti tükör. A közönség irányából újabb reflektor fénylő korongja jelenik meg a másik tükörben.

(Dugattyúk lármája tetőpontra ér; ütközők nyomulnak be az ablakon, fényesség ekkor a legerősebb)

Megremeg a kocsi.

 

VENDÉG Már nincsenek ékek a kerekeknél. Legfeljebb harminc kilométeres sebességre gyorsulhatunk; még kiugorhat.

 

Rázkódik a kocsi, eltűnnek az ütközők.

 

VENDÉG Viszont, ha a kihúzóvágány végén hiányzik az ütközőbak, a kocsi a bányatóba zuhan. Döntenie kell, mindjárt elérjük az egyenes szakaszt. Utána pedig… (Mintha olvasná) „…mindez megtörténhet tudatlan, lelkiismeretlen emberek között, akik irigységben és kapzsiságban élve farkasokká vadultak.(Kiszökken; nem sokkal később bezáródik az ajtó. Elhallgat a zene)

 

A kocsi lassan megindul. Lakó megkapaszkodik az asztalban; fokozódik a rázkódás, nyikorgás éled. A két fényszóró foltja zsugorodik, végigsöpörnek a kocsibelsőn.

Lakó mozdulatlan, szétveti a lábát. Arca feszültséget tükröz.

 

(Elsötétül a szín)

(A hangok fokozatosan elhalnak, ahogy záródik a függöny)

 

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.