Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
Szo okt. 21, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
Szo okt. 21, 2017 @17:00 - 12:00AM
Élő magyar festészet 2017 - A hal
Szo okt. 21, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
Szo okt. 21, 2017 @18:30 -
Zeruja Salev: Szerelmes élet
Szo okt. 21, 2017 @20:00 -
Karafiáth Orsolya: Fúj
V okt. 22, 2017 @19:00 -
Mészöly Miklós–Polcz Alaine: A bilincs a szabadság legyen
Cs okt. 26, 2017 @20:00 -
drMáriás: A szeretet soha el nem fogy - Kiállítás
V okt. 29, 2017 @19:00 -
Suttogók a Nyitott Műhelyben

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

A Kutya halál

Tragédia egy felvonásban

Játszódik 1945 nyarától 1958-ig.

 

Szereplők:

 

Sakál (Kaukázusi juhász, szukakutya, a Vörös Hadsereg tankelhárító kutyája)

Zoltán (Kozma Zoltán)

Tatiana mama (Zoltán nagymamája. Első világháborús magyar hadifogoly szibériai felesége. Erős orosz akcentussal beszél magyarul.)

Stefike (Zoltán édesanyja, orosz akcentussal beszél magyarul)

Berci (Felvidéki egyetemista)

István (Felvidéki egyetemista)

László (Felvidéki egyetemista)

Pártitkár Béla

1. Ávós

2. Ávós

Gábor (Földes Gábor, színész és rendező, egyidős Zoltánnal, a főiskolán Zoltán barátja. 1958-ban a forradalomban és szabadságharcban való aktív részvételéért kivégzik a győri rendezőt.)

Szergej kapitány

Bíró



1. jelenet

 

1945 júniusa. Sakál és Zoltán találkozása.

Sakál éhezik, igen leromlott állapotban van, elhagyatott, kétségbeesett. Csontok után kutat. Mindhiába. Zoltán frontszolgálatos büntetőszázada feloszlott, a felszabadulása helyszínéről Ausztriából igyekezett volna haza Gömörbe, Rozsnyóra. Katonaszökevénységért kapott kegyes 8 éves ítéletéből (az ítéletek többsége halál volt) 6 hónapot lehúzva élte túl a háborút.

Ebben a jelenetben a Velencei tó fölötti dombságban, a székesfehérvári páncéloscsata északi peremvidékének kiégett roncsai között jár, valahol Alcsútdoboz és Sukkuró között, szekerével és lovával, lefűrészelt csövű dobtáras gépfegyverével.

 

Sakál: - Vaúúú! Vaúúú! Úúú! Úúú! Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj! Úúú! Vaúúú! Úúú! Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj! (Mély hangon jajongva énekel a Holdra!) Jaj, ugyan már! Ne sírjatok! Ne sajnáljatok! Én sem sajnálom magam! Hiszen úgysem sajnál senki! Hát ti se sajnáljatok! Nem sírok én, hanem éneklek! Szomorúan, de éneklek. Ilyenkor érzem, hogy élek! Hogy egy kutyának ilyen élete legyen, mint az enyém! Hihetetlen! Magam is alig hiszem a velem történteket. Anyám, apám, minden felmenőm a Kaukázusban pásztorkodtak. Nekik még igazi pásztor gazdáik voltak. A nyájakat védték a farkasok és a medvék ellen. Az ő természetüket örököltem. Engem azonban farkasoknál, medvéknél is nagyobb, páncélos fenevadak ellen való harcra neveltek. Megtanultam, mint kell elbánnom a Tigrissel. Sortársaim, akikkel egy falkában nevelkedtem, valamennyien a Szovjetunió hősi halottai lettek. Anyám! Ó anyám! Be jó volt, mikor elástad a velős csontot, aztán napokig szimatolgattuk, elég érett-e? Akkor kellett előásnunk, amikor már mocorogtak benne a csontkukacok. Jaj, anyám! Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj Úúú! Úúú! Több gazdám is volt. De miket beszélek! Remélem, csak jó emberek hallották! Egyetlen gazdám van! A Szovjetunió! Én pedig a Vörös Hadsereg tizedese vagyok! Úgyhogy, jobb lesz vigyázkolódnoktok! Különben is én vagyok a világ legveszedelmesebb kutyája! Szovjet kutya!

A kozák páncélos századparancsnokot, második gazdámat, aki elhozott a pásztor gazdámtól, a kozákot, aki megtanított arra, hogy a Szovjetunió hős kutyája legyek, s ezért mindenképpen hűen őrzöm emlékét, aki elszakított anyámtól és eredeti falkámtól, drága jó második gazdámat, a századparancsnokot, megettem. Több hét is eltelt a tankcsata elcsitultával, mire őt is. Rég nem volt már őrhelyem, a kiégett páncélosunk már csak egy koszos kutyaól. Mire sort került a parancsnokra, addigra a környéken már minden halottat megettem. Nekik már mindegy volt. Nekem nem. Attól kezdve, hogy nem etetett kolbásszal a Szovjetunió, kénytelen voltam a csatatér halottait enni, csakúgy, mint a varjak, s más állatok. Túlerőben voltunk, de még nagyobbak voltak a veszteségeink. Tavasszal még bővében voltam az ennivalónak. Ez volt a győzelem ára. Náci húst, germán csontot nem sokat ettem.

Maradtatok már egyedül? Mint én a tankcsata után. Teljesen egyedül. Úúú! Na, jó, most kicsit sajnálom magam! Egyedül, étlen, szomjan. Tudtok egyáltalán magatokban létezni? A sebesültek nyöszörgése elhalt egy idő után. Akkora tüzek égtek, napokba tellett, míg kihunytak. Eleinte nem akartam holttesteket enni, sem az ellenséget, sem a mieinket. Gondoltam, fogok majd magamnak ezt-az, ha éhes vagyok. De a tankcsata helyszínét messzire kerülték a vadak, csak a dögevők gyülekeztek egy idő után. És én is hamarosan megadtam magam az ínycsiklandó szagoknak, az érlelődő hús szagának.

Kozák gazdám érzéketlen ember volt. Senkit sem szeretett. Elöljáróinak megadta a tiszteletet, de nem szerette őket. Kiköpött utánuk, ha már nem láthatták meg. Saját embereit sem szerette. Bár vigyázott rájuk, szakadatlanul durva hangon fegyelmezte őket, hiszen az együttműködésünkön múlott mindannyiunk élete. Azt persze nem mondhatom, hogy nem viselkedett elvtársiasan, mert ilyet szovjet kutyának nem tanácsos mondania, hisz egy ilyen mondat már színtiszta politika. Nem igaz, hogy senkit sem szeretet. Engem szeretett. Egyedül velem volt kedves, mert kitaláltam minden gondolatát, alkalmazkodtam minden rezdüléséhez. Mégis becsapott. Haragszom rá. Elhitette velem, hogy játék az élet. A legjobb játékunk az volt, amikor a kolbászt föllógatta a tank aljára, aztán a tank manővereket tett, és ő megengedte nekem, hogy a kolbász után iramodjak, és megkaparintsam.

Később a páncélos csaták során láttam, milyen hősies munkát végeznek falkatársaim. Gazdáik aknát rögzítettek a hátukra, majd rámutattak az ellenséges acéltigrisre: Kolbászka! Az önfeláldozó szovjet kutyák pedig fölrobbantották a fasiszta páncélosokat! Az én sorsom is ilyen hősi halál lett volna. Sajnos még végső bevetésem előtt, kilőtték a páncélosunkat. A parancsnokom, s három embere benn égett, én kimenekültem a tűzből, túléltem. Sokszor gondolok arra, a századparancsnok a többi kutyával ellentétben engem azért nem vetett be, mert szeretett. Téged tartalékollak, – mondta nekem, mint korábban is oly gyakran, - tartalékollak, – ezt mondta, mielőtt kilőttek minket. Ha bevet a támadó tigris ellen, hős lehettem volna, ők meg túlélik a támadást, s talán Bécsig, Berlinig mennek! De tartalékolt engem az a goromba kozák, vagyis szeretett, mint a saját apám, úgyhogy túléltem őt. Őt ettem meg utoljára. Ami az után következett, azaz éhség, az a pokoli bolyongás az elhagyatott csatatéren, azt nem kívánom még a fasiszta kutyáknak sem!

Vaúúú! Úúú! Úúú! Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj! Úúú! Visszasírom néha a tankok motorzaját, olajos szagát, amin áthat a kolbászszag! Visszasírom a fegyverek dörejét, a robbanások zaját! Akkor éreztem, hogy élek igazán! Annál talán csak a nyájőrzés lehetne jobb a hegyekben.

Az ember a kutya legjobb barátja. Pedig nekik nehezebb. Legalábbis az én gazdáimmal szigorúbban bánt a sors, mint egy kutyával. Pedig a sors engem is megkínzott! Napok óta egyetlen csontot sem találtam már sehol. Rettenetesen lefogytam. A bolhák még hagyján, de megrühesedtem, megférgesedtem. Érzékcsalódásaim lettek. Kutya, akit megcsal a szaglása, akit megcsal a hallása. Motorzajt hallottam minden roncsból, kolbászszag áradt minden roncs alól. Megőrültem. Még így lesoványodva, megkopott bundával is ijesztően hatalmas voltam. Tekintetem lövellte a tébolyt.

Éjszaka volt. Úúú! Énekeltem a Holdnak, amikor váratlanul szekérzörgést hallottam. És idegen szag csapott meg. Ló- és emberszag. Első gondolatomat az őrület diktálta: Lesz mit ennem, ló és ember bőséges táplálék! A második érzésem a szégyen volt. Lekushadtam. A harmadik gondolatom ez volt: Lesz mit ennem, mert lesz új gazdám! És majd megetet.

A szekér megállt előttem! Az ember, miközben végig rám szegezte levágott csövű dobtáras gépfegyverét, rám kiáltott ellentmondást nem tűrő hangon:

 

Zoltán: Ovcsarka kavkazszakja! Dobraja szabáka! Igyi szudá! Szluzsí! Látom régóta nincs már gazdád, jól lefogytál. Nekem sincs sok ennivalóm, de osszuk meg, amink van! Együnk!

Zoltán, a szekéren érkezett fegyveres civil megeteti a kutyát.

Zoltán: Megettél volna engem is és a lovamat is, ha nem oroszul szólok hozzád, olyan éhes vagy, igaz-e? Fúj, de büdös vagy, hullákon és dögön éltél, mint egy sakál, igaz-e? Mától a neved: Sakál! Sakál vagy! Érted! Tvojo imje: Sakál! Panyimajes? Fúj, de büdös vagy! Na, húzódj tőlem távolabb! Vidd innen a szovjet pofádat! Ne nyalogass! Szerencsém van, hogy nem Bicske, Biatorbágy útvonalon mentem Budapest felé, hanem, erre a Velencei-tó irányába kerültem. Így legalább nem kell majd egyedül strandolnom, te is megfürödhetsz. De addig nem simogatlak, mert dögszagod van! (Simogatja.)



Sakál 1. levele

 

Kedves Styepanyída Fjodorovna! Fáj, hogy elveszítettelek, de boldog vagyok, hogy a Vörös Hadseregnek újra szüksége van rám! Annyi izgalmak nélkül elpergő év után, vén kutyaként újra szolgálatba léphettem a Vörös Hadseregben! Újra van parancsnokom! Aki Szergej Geraszimovics kapitány, s aki most volt oly szíves, hogy engedett az unszolásomnak, és hajlandó volt végre levelet írni Neked. Stefike, aranyoskám, azért íratom ezt a levelet Szerjozsa kapitánnyal, mert bár ő csúnyán, ír, de én egyáltalán nem tudok írni. Mindenesetre, Szerjozsa kapitány az én érzéseimet és gondolataimat tolmácsolja feléd, magam mondok tollba neki mindent, az utolsó vakkantásig. Ezért először is, meg kell dicsérnem Szerjozsa kapitányt, mert általában úgy cselekszik, ahogy nekem a legjobb, most például levelet diktálhatok neki. Ebből máris láthatod, hogy közönséges kutya létemre mennyire jó dolgom van nekem nála.

Te tudod, hogy az a kutya vagyok, akinek csak a kivételes emberek érteken az ugatásából. A kutya, aki nem hallgat a szép szóra, csak, ha akar. Zenei tehetséggel megáldott, éneklő kutya, énekelve beszélő kutya vagyok, akinek kottázhatóak az érzései.
Úgy mondom tollba e levelet, hogy Szerjozsa kapitánynak egyáltalán nincsen nehéz dolga az írással. Van, hogy azt hiszem, magamban beszélek, mint egy bolond, de Szerjozsa kapitányt őrzöm, ezért mindig, ilyenkor is hallja, amit mondok, így a legbelső titkaimat is ismeri. Időnként persze olyan fájdalmasan vonyítok, hogy kénytelen befogni a fülét.

Most búcsúzunk, rövidesen újra írunk! Sokat gondol rád hűséges kutyád, Sakál őrmester, s új gazdám Szergej Geraszimovics kapitány!     




2. jelenet

 

Zoltán néhány nappal később szekerével megérkezik Pestlőrincre nagymamájához, Tatiana mamához, aki kertes, földszintes házban lakik.

 

Zoltán – (Zoltán, ahogy a ház kapuja felé közeledik, meglátja a ház előtti padon meditáló nagyanyját, boldogan kiáltozik felé.) Tatiana mama! Hahó! Tatiana mama!

Tatiana mama - (Nagyothall és gyengén lát, ezért lassú a reakcióideje) – Zolika! Te vagy? Zolika! Végre! Istennek hála, hogy túlélted! De nagy hajad meg szakállad lett! Alig ismertelek meg miatta! Ezt még ma levágod!

(A boldogságtól sírva ölelik át egymást.)

Zoltán – Drága Tatiana mama! Drága mama! Ja, a haj meg szakáll? Ausztriában, az amerikai zónában azt mondta egy amerikai katona, a tengeren túl a bohém művészeknek ilyen kinézetük van, így a haj meg szakáll marad. Sakál! Lábhoz! Ül!

Tatiana mama – Téged amerikai zónában ért a felszabadulás, és hazajöttél? Rossz döntés volt, nagy bolondság. Elég lett volna, ha küldesz egy lapot, hogy élsz és jó helyen vagy. És ez a kutya? Ha jól látom, ilyen kutyák csak Oroszországban vannak.

Zoltán – Kiképzett szovjet katonai kutya, Székesfehérvár környékén találtam rá. Gyorsan tanulja a magyar vezényszavakat, nagyon okos. Rosszul döntöttem? Lehet. Francia zónában szabadultam föl, könnyen francia fogolytáborba kerülhettem volna, de azt beszélték, ott éhen halasztják a foglyokat. Amerikaiakkal Bécsben találkoztam. De Bécset valójában az oroszok uralják. Az osztrák úri hölgyek egy-két húskonzervért fekszenek le az oroszokkal, akkora az éhség ott! Különben is, Mama, nekem Rozsnyó a hazám! Mit csináltam volna én Nyugaton? A magyar kultúráért akarok dolgozni! Tatiana mama, ma nálad alszom, de holnap indulok tovább Rozsnyó felé.

Tatian mama – Dehogy indulsz!

Zoltán – Dehogynem!

Tatiana mama – Rozsnyóra nem mehetsz! Nem engedlek! A magyarokat megfosztották a csehszlovák állampolgárságuktól és ezzel együtt minden joguktól! Jenőt, az apádat, 3000 magyar férfival együtt a kaszárnyába zárva tartják a csehek. Keresztet borotváltak a hajukba, és hogy nagyobb legyen a megaláztatásuk, a gesztenyefák leveit szedetik velük a főtéren. Szlovenszkón tilos lett a magyar beszéd. A magyarok teljes deportálását tervezik! Benes Kassán olyan kormányprogramot hirdetett ki, mi szerint a magyarok a németekkel együtt háborús bűnösök, kollektíven felelniük kell a háborúért.  Anyádat csak azért nem bántják, mert orosz.

Zoltán – Ha így van, otthon a helyem, segítenem kell anyámat, s tennem kell ez ellen az igazságtalanság ellen!

Tatiana mama – Ez ellen semmit sem tehetsz. Nem te nyerted meg a háborút, Zolika, hanem Sztálin elvtárs! Ha hazamész, téged is letartóztatnak, minden férfit letartóztatnak. Otthon semmit sem tehetsz. Te még diák vagy. Rögtön itt az ősz. Neked itt a főiskolán a helyed! Holnap bemész a főiskolára! És elintézed, hogy folytathassad a tanulást. Megértetted? A háborút túlélted, de a békét is túl kell ám élni! Majd ha lecsillapodik a helyzet, hazaengedlek, addig nem mész innen sehová!

Zoltán – Nyugodj meg, Mama, hallgatok rád, legalábbis amíg pontos információkat nem szerzek, és ki nem találom, hogy mi a teendő. Holnap bemegyek a főiskolára meg a Hunnia filmstúdióba is, hátha újra indult már a munka. De azt nem hiszem, hogy semmit sem lehet tenni. Beszélek majd a többi felvidéki diákkal, hogy mit tehetünk. Valamilyen módon cselekednünk kell, tiltakoznunk kell az embertelenség ellen!

Tatiana mama – Ne légy naiv, Zolika! Egyedül a szovjet főparancsnokságon másíthatják meg a helyi hatóságok utasításait.

Zoltán – Akkor meggyőzöm a szovjet parancsnokságot, hogy le kell állítaniuk ezt a deportálást!

Tatiana mama - Nagyon sovány vagy, Zolika! Ha éhen halsz, senkit nem fogsz semmiről meggyőzni, úgyhogy kösd ki a lovat a szekérből, aztán menjünk be a házba enni. Nem sok minden van a kamrában, de több minden, mint a hasadban. Ez a kutya pedig megkapja a csontlevesből a csontot.

 

Sakál 2. levele

 

Kedves Sztepanída Fjodorovna, aranyos Stefike!

Egyáltalán nem könnyű egy kutyának az emberekkel. Pedig Szergej kapitány maximálisan igyekszik alkalmazkodni hozzám „Legyen meg a te akaratod!”- imádkozza Szergej is, mégis mindig az ő akarata van meg. Erre a levélírásra is napok óta kérem, mégis csak most írjuk, amikor ő is az írás mellett döntött.

Itt a kaszárnyában sok a kutya. Egész falkányian vagyunk. Esténként mindig van egy óra, amit gazdáink italozva, dohányozva töltenek, amikor az egész falka együtt lehet. Ha még kicsi, észrevétlen, meghunyászkodó falkautolsó volnék, aki, ha baj van, az egész falka védelmét élvezi, de nem, sajnos akkora vagyok, hogy még a medve is meggondolná, harcba szálljon-e velem egy bárányért. Sajnos ezt az esetet sosem tesztelhettem, mivel sosem pásztorkodtam, de azért el tudom képzelni, mit tennék a medvével. Termetemnél és tapasztalatomnál fogva felelősséget viselő falkavezetők közé kényszerülök, akik között szüntelen a presztízsharc. És nem véd meg senki. Csak magamra számíthatok. Az emberek pedig oktalanul tartanak tőlem.

A múlt héten a kaszárnya hátsó udvarában, a kutyaólak mögött elástam egy velős cupákot érlelésre. A szaga már bíztató. Szergej, bár megértő gazda, ő sem érti, mit szeretek a büdös csonton. Mivel a kutya és az ember ízlése ennyire különböző, mivel jómagam végképp nem irigylem tőlük a főztjüket, ezért nem értem, miért tartanak tőlem az emberek. De csak egyszer lássam meg, hogy valamelyikük előássa a velős cupákomat! Szerencsére úgy veszem észre, hogy az ember általában erkölcsi lény, (vodka hatására ez nem mindig igaz), és sosem vetemedik ilyesmire. De az is lehet, hogy az emberek mindössze gyávák, és mindössze a méretem miatt respektálnak, és csakis ezért nem vetemednek velős csont rablása. Az is meglehet, hogy titokban irigylik tőlem az érlelődő, kukacosodó velős cupákomat. Mindent el tudok róluk képzelni. Legalábbis abból kiindulva, hogy mit művelnek egymással. A kutyák sosem olyan kegyetlenek egymással, mint amit tapasztaltam az emberek között a Nagy Honvédő Háború idején.

Ölel hűséges kutyád, Sakál őrmester, és írnoka, Szergej kapitány!  

  

3. jelenet

 

1945 ősze. Kollégiumi szoba. Négy fiatal férfi, felvidéki egyetemisták Budapesten: Zoltán, István, Berci, László. Szerkesztőségi ülést tartanak. Zsíros kenyeret esznek vöröshagymával és fröccsöznek.

 

Zoltán – Nagyanyám, amikor megérkeztem, rémes dolgokat mondott a Kassai Kormányprogramról. Hogy ne utazzak! Veszélyes!

István – Ez csak vénasszonyfecsegés! Dohányt csempészni Magyarország, Szlovákia és Csehország között igen kifizetődő! Finanszírozhatod belőle a tanulmányaidat! A magam részéről jövő héten indulok haza. Győzött a honvágy, üzletelnem pedig evolúciós szükségszerűség.

Zoltán – István, nem baj, ha még nem tudom, hogy mi lesz a jövő héten, de lehet, hogy veled megyek, rendben?

Berci – Térjünk a tárgyra. A szerkesztőségi ülést ezennel megnyitom. Terjesztenünk kell a szükséges információkat a Felvidéken! Könnyen terjeszthető és tömör legyen, mint egy röplap! És informatív legyen, mint egy újság.

István – A szerkesztőségi ülés naplóját gyorsírással feljegyzi: V. István!

Zoltán – Így igaz Berci, de látványos is legyen, mint egy plakát! Képek is kellenek és jó tördelés meg tipográfia! Jó nyomdász kell!

László – A cím a legfontosabb! Az hívja föl a figyelmet!

István Igen, László, és tudsz hatásos címeket? Még fontosabb a stratégia! Legalább két címen és két formátumban kell nyomtatnunk, hogy széles mozgalom hatását keltsük.

Berci – Gyepű Hangja! Észak Szava! Ezek megfelelő címek. Kettőnél többre nincs szükség. Az egyiket Nyugat-Szlovenszkón, a másikat Kelet-Szlovenszkón terjesztjük, nagyobb városokban mindkettőt.

László – Itt Budapesten és egész Magyarországon is terjesztenünk kell a fontos embereknél és a fontos helyeken.

István – Azonkívül, hogy szólunk a tömegekhez, szólnunk kell a legbefolyásosabbakhoz is.

Berci – A memorandumunk megfogalmazása halaszthatatlan. Sztálin elvtárstól Rákosi elvtárson keresztül a Vatikánig el kell juttatnunk mindenkihez. Valamennyi demokratikus párt vezetőjének a kezébe kell adnunk! Közös tiltakozást, nemzetközi tiltakozást kell kiváltanunk a deportálások ellen!

István – És Benes meghatódik! Szipogva teletaknyozza zsebkendőjét! Mindig is imponált nekem a heroikus pesszimizmus álláspontja.

Zoltán – Nemrég jöttem Nyugatról. Nyugati irányba vállalom a futár szerepét, mert tudom, merre jó utazni.

István – Veled megyek, mert jobb vagyok nálad idegen nyelvekben, szükséged lesz rám a komoly emberekkel való tárgyalásokon.

László – Ha a vatikáni titkárságra memorandumot akarunk jutatni, ahhoz Mindszenty hercegprímás ajánlólevelére lesz szükségünk. Tehát a memorandumot a kormánytagokon, pártvezetőkön kívül neki is elvisszük!

Berci – László! A te dolgod lesz összeállítani a teljes listát. Minden felvidéki kollégistát ki kell kérdezned, hogy kinek mi az ötlete efelől! Össze kell írnod, ki hová jár haza, ki hová tudja eljuttatni az Észak Szavát és a Gyepű Hangját.

István – Azt is írd össze, ki hány példány terjesztését vállalja. Ki kell kalkulálnom a nyomdaköltséget. Zoltán, remélem, tudsz alkudni a nyomdászoddal!

László – Szilvalekvárom is van. Parancsoljatok!

István – Fenséges desszert!

Berci – És írjatok mindannyian! Tömören! Tárgyilagosan! Az élményeitekből táplálkozzatok! És minden felvidéki kollégista írástudónak szóljatok!

Zoltán – Egyértelmű, hogy közérthetőnek és olvasmányosnak kell lennünk!

István – És harcosnak! Nemzetiségi jogainkat illető gondolataink terjesztése a harcunk! Be kell bizonyítanunk, hogy a kisebb lehet nemesebb! Nincs okunk kisebbségtudatra, ha kulturáltak vagyunk! A minőséggel kell harcolnunk!

Berci – De arra vigyázzunk, stiláris tekintetben nem lehetünk elitistán intellektuálisak, mert az riasztó a tömegek számára. Az már úri spekuláció nekik. Minden mondatunknak aranyfedezete kell, hogy legyen, hogy hitelesek legyünk, hogy kiválthassuk a megfelelelő hatást!

István – Nem okoskodom én Berci, de csakis kizárólag polgári bölcsességek fakadnak tollunk nyomán és írógépeink billentyűzetén! Ezért feltétlenül szükséges bevonnunk népieket is!

Berci – László, hallottad a feladatot? De a kapcsolatteremtés mindannyiunk feladata! István, pont úgy kell csinálni, mintha dohányt szeretnél eladni Prágában! A széles mozgalomnak nem a látszatát kell keltenünk, hanem széles mozgalommá kell válnunk!

László (fröccskészítéssel foglalatoskodik, felszolgálja, körbekínálja a poharakat,) – Egészségünkre!

István – Egészségünkre! Csak nem kulák van a családodban? Zsír, lekvár, bor! Gyanús ez egy kicsit, László elvtárs!

Nevetnek.

István – Ne nevessetek, amikor prófétálok!

(Még nagyobb nevetés közepette, koccintanak)

ZoltánHűha! Hol szivárogtatnak neked információt, a pártban vagy az ávón? Az én pártkönyvem például itt van!

Pártkönyvét, a többiek döbbenetére az asztalra teszi.

Zoltán – Másként nem lehetnék a felszabadulást dokumentáló szovjet-magyar koprodukciók segédrendezője, orosz tolmácsa, magyar producere. Másként nem ülhetnék be a szovjet katonai repülőgépekbe, helikopterekbe az orosz operatőr és rendező mellé, és nem mondhatnám nekik, milyen irányba repüljünk, honnan legjobb a látvány!

István – Elénk tárta belső konfliktusát a rendező úr! Elkönyvelem ezt is, mint mindent az utolsó fillérig, mondatig.

Zoltán – Tegye csak közgazdász úr! Ez a dolga!

Berci – Az a fontos, hogy mindenkor őszinték legyünk egymáshoz, és megbízhatóak legyünk, ne áruljuk el egymást és önmagunkat, az értékeinket és eszményeinket!

László – Erre innunk kell!

Koccintanak!

István – Előre barátaim a költőket megillető mártíromságig!

Zoltán – Te Cassandra spirituális cinizmusát bajmegelőzésre vagy bajmegidézésre használod?

István – Dokumentarista naplót vezetek, tényekkel, adatokkal. Realizmus és klasszikus veretesség a stiláris törekvésem. Semmiféle cinizmus nem jellemez. Csak a bor kelti benned a hamis illúziókat!

László – Zoltán! És hol van a roppant méretű, halálosan ijesztő Sakál, ha nem veled van?

Zoltán – Nagymamámnál Pestlőrincen őrzi a házat, kertet. Szereti, hogy a nagymamám oroszul beszél hozzá, ezért feltétel nélkül hallgat rá, akárcsak rám.

László – Mivel eteted azt az óriást, hiszen ma ételt szerezni nem olcsó, nem egyszerű!

Zoltán – Egyfelől az otthoni konyhai ételmaradékkal, másrészt a lőrinci vágóhídon a kényszervágásokból megkapom a vesét és tüdőt, a húst, májat a cigányok viszik, de a kutyának a tüdő és vese is kiváló! Elássa a kertben és érleli.



Sakál 3. levele

 

Drága Stefike! Szergejt megint leültettem írni. Egy olyan öregnek, mint én, sok tapasztalata van, sok bölcsességet hallhat tőlem. Szergej tulajdonképpen örül neki, hogy egy öreg bölcs kutyát szolgálhat. Most, hogy öregségemre megszürkültem, megőszültem, életemre visszatekintve úgy érzem, mindössze egy kutyaságos élményről maradtam le: nem szültem kölyköket. Szovjet katonaként a Szovjetunió volt az első. Zoli gazdám idején és később szülei szolgálatában pedig azért nem pároztattak, mert a kaukázusi juhász fajtából egyetlen kan sem élt Budapesten. Hiába udvarolt volna német juhász, komondor vagy kuvasz, gazdáim nem akartak keverék kölyköket. A nevetséges kis korcsok próbálkozásait pedig magam is elutasítottam. Rangon alul semmiképpen nem akartam párosodni. Persze falka első, nagytestű komondort elfogadtam volna, de Zoli gazdám megtiltotta. Azt mondta, a szüzesség erény. Lelki ajándékok a hozadékai. Tehát kölykök soha, csak lelki hozadékok. Most például ennek köszönhetően mondom tollba leveleimet Szergej kapitánynak. Ennek köszönhető, hogy ilyen jól artikuláltan, érhetően ugatok az embereknek. Azaz őszinte igazság, hogy vénülő szuka vagyok, aki afölötti bánatában kesereg, hogy sosem kölykedzett, és így sosem tudtam a kölyköknek átadni azt a haláltudatos életörömet és életfájdalmat, ami miatt csodálatos lett az életem. Ahányszor elvesztettem a sorsom fonalát, tanulékonyságomnak köszönhetően életem mindannyiszor új fonal mentén folytatódott. Még most is fülembe cseng tankparancsnok gazdám mondása: „Tanulni, vodkázni, tanulni!”

Stefike! A te tanításodat is köszönöm! Ezt is gyakran idézem: Szeretni, ugatni, szeretni!

Minden jót kíván Sakál őrmester és Szergej kapitány!




4. jelenet.

 

Az idő és helyszín 1949 januárja, a Hunnia filmstúdió egyik szobája.

 

Pártitkár Béla – Szabadság! Fontos ügyben kereslek!

Zoltán – Szervusz, pártitkár úr! Fontos ügyben? Bélus, akkor most kitüntettek vagy letartóztattok?

Pártitkár Béla – A koprodukciós munkákban végzett kiváló munkádért a legmagasabb Állami Díjban részesülsz a szovjet elvtársak indítványára. Ilyen fiatalon, mint te, csakis kivételes esetekben kaphatja meg bárki is a legmagasabb állami kitüntetést. Készülj fel! A díjat Rákosi elvtárs személyesen adja át. Öltözz ki rendesen! A hajad és a szakállad, mint egy amerikai dzsesszzenésznek. Vágasd le, ne legyen feltűnő! A csúnya mongol feleségét meg kell majd táncoltatnod, mert a művésztársadalomban egyedül te leszel ott, aki perfekt oroszból.

Zoltán – Burját.

Pártitkár Béla – Na, ez az, amit nem bírok megjegyezni, nekem tehát mongol az egyszerűség kedvéért.

Zoltán – Legyen tangó, és felkérem.

Pártitkár Béla – Lesz tangó. Elintézem. Bárcsak ilyesmik lennének a legkomolyabb feladataim! Fogd föl, te most a lehető legmagasabb Állami Díjban részesülsz, amit filmes kaphat! És Rákos elvtárstól személyesen! Ez egyfajta előleg. Ezt meg kell szolgálnod a jövőben! Ilyen gyors karriert még fiatal, diploma előtt álló filmes nem futott be! Persze, aki szovjet katonai repülőgépből filmezheti a felszabadított Budapestet… Ne feledd, kizárólag a szovjet elvtársaknak, közülük is az orosz rendezőnőnek köszönheted ezt a gyors előmenetelt!

Zoltán – Tudom, Bélus, ha rajtatok múlik, akkor a kiváló munka kevés egy kitüntetéshez. Még jó, hogy az oroszok nyerték a háborút, s így egy bányász család fia is táncolhat a legfőbb méltóság becses burját nejével.

Pártitkár Béla – Van kék öltönyöd? Vagy szürke? Feketében ne gyere! Nem temetés!

Zoltán – Szmoking, esetleg zsakett megfelel? Tele a filmgyári ruhatár elegánsabbnál elegánsabb kosztümökkel.

Pártitkár Béla - Na, még csak ez hiányozna! Nehogy valamilyen burzsoá kosztümbe öltözz! Egy bányász családból származó értelmiségi művész kék vagy szürke öltönyben jelenjen meg az ünnepi alkalmakkor! A drapp nem jó! Azt viseljék csak a népi költők és a fafaragók! Aztán az esti fogadáson ne csak az orosz rendező elvtársnőt szórakoztasd! Amint felcsendül a tangó, azonnal felkéred a csúnya mongol elvtársnőt! Azt hiszem ennyi, ami fontos volt. Most, hogy túl vagyunk a szolgálati közlendőkön, már ihatunk a díjadra.

(Aktatáskájából pezsgős palackot vesz elő.)

Pártitkár Béla – Első osztályú szovjet pezsgő! Elő a poharakat!

Zoltán – Célozz a kispolgári ízlésű csillárra, lőjed szét!

(Pezsgőbontás. Pártitkár Béla tölt, koccintanak.)

Pártitkár Béla – A kitüntetésedre! És arra, hogy megszolgálod majd ezt a nagylelkű előleget!

Zoltán – Egészségünkre! A jövőben is törekszem a kiváló munkára! Bélus, szükség van a kapcsolataidra, úgy, mint legutóbb! Rákosi elvtárs tikárságára kellene eljuttatnod a Budapesten tanuló felvidéki diákok memorandumát. Egy tiltakozást az internacionalista elvekkel szembe menő Benes dekrétumok ellen. Postán is elküldhetnénk, ám neked személyes bejárásod van oda, és ha megkéred a titkárság vezetőt. Akkor odafigyelnek, és kiemelten, komolyságának megfelelően fogják kezelni ezt a nemes ügyet. Remélem te is támogatod! Csehszlovákiában közel milliónyi magyar lett jogfosztott, állampolgárság nélküli pária. Az anyanyelv használata tilos. A magyarok sem munkát, sem nyugdíjat, sem megfelelő egészségügyi ellátást nem kaphatnak. Százezreket tettek nincstelenné. Mi jobb? Koldusként Magyarországra telepítve ötven kilós csomaggal, mely nem tartalmazhat értékeket, vagy rabszolgaként a csehországi Szudétákon, ahonnan már kitelepítették, kiirtották a németeket. Esetleg „reszlovakizálni” a jó? Elárulni az összes őseinket, akik aztán forognak a sírjaikban? A nemzeti hovatartozást nem lehet lecserélni, mint egy összerondított gatyát!

Pártitkár Béla – Le lehet cserélni. Mindent lehet. Biztosan sokan meg is teszik, de az nem szül jó vért. Az ilyen problémákat a lenini internacionalizmus elveinek gyakorlatba ültetésével kellene kezelnie minden érintett félnek.

Zoltán – Benne vagy tehát, hogy segítesz?

Pártitkár Béla – Mutasd azt a memorandumot! Először is elolvasom, s ha összhangban van pártunk elveivel, akkor holnap délelőtt beviszem Rákosi elvtárs tikárságára.

Zoltán – Bélus, van még egy kérésem ezen kívül is. Szükséges volna Rákosi elvtárs tikárságától egy Sztálin elvtárs titkárságának szóló ajánlásra, mert ezt a memorandumot Sztálin elvtárshoz is el akarjuk jutatni. Az egész világnak, de elsősorban neki is meg kell tudnia, hogy mi folyik Szlovenszkón! Ő az, akinek legnagyobb befolyása van a világ eseményeire. Aki jogköre szerint legtöbbet tehetne a szlovenszkói magyarokért, az ő, Sztálin elvtárs, s ha megismerkedik az internacionalizmusból csúfot űző helyzetünkkel, bizonyára cselekedni is fog. Bizonyára befolyást gyakorol majd a csehszlovák elvtársakra, hogy helyesen értelmezzék a lenini internacionalizmust. Nem hiszem, hogy azért szabadított fel minket, hogy csöbörből vödörbe kerüljünk. Nem hiszem, hogy azért irányítja a szocialista béketábort, hogy a soviniszta békétlenség és erőszak elharapózzon benne.

Pártitkár Béla – Túl nagy a világ, túl sok a fontos feladat, mi meg jelentéktelenek vagyunk ehhez az óriás léptékhez képest. Holnapig végiggondolom, mit lehet tenni. Biztos lehetsz benne, Zoltán, hogy ami emberileg lehetséges, azt megteszem.




Sakál 4. levele, 4. közjáték

 

Drága Stefike, aranyos Stefike! Egész életemben tényleg sokat tanultam. Tőled is! Például azt, hogy szerény legyek. Nem magamnak köszönhetem a tanulékonyságomat, hanem összes gazdáimnak. Az ember a kutya mestere. Ködös emlékekbe vesző kölyökkoromban a juhász gyerekei játszadoztak velem. Tőlük tanultam meg játszani, ami, azt hiszem, máig a legfontosabb tevékenységem. Nincs is jobb, mint játszani! Ezért fontosabb dolgom nem is lehet a játéknál! A játszó kutya a holtig tanulékony kutya. A juhász meg a falka persze tanított nyájőrzésre, terelésre is, meg minden másra, ami kutyaiskolai blabla, de a juhász gyerekei, meg a falka többi kölyke, mi tudtuk, mi a boldogság! A Vörös Hadseregben aztán napi tanórákon szabályosan iskoláztattak. Tanították a fegyelmet minden körülmények között, tanították a harc, azaz a túlélés és az önfeláldozás minden csínját-bínját. A juhásznál is munkakutya lettem volna, de a Vörös Hadseregben minden nap megdolgoztattak. Minden estére elfárasztottak. Minél nagyobb terhelést kaptam, annál jobban erősödtem és tanultam. A harc kettős értelmét megértenem igen nehéz volt. Azt megérteni, és magunkévá tenni, hogy a harc azért szól a túlélésről, hogy a legszükségesebb pillanatokban legyünk önfeláldozóak, tényleg nem volt könnyű. Ezt magunkévá tenni szembemegy a legalapvetőbb és mindenekfeletti életösztönnel. Ezért nagyfokú hősiességet igényel. A harcos föláldozza önmagát, hogy a falka, a béketábor túléljen. Zoli gazdámtól megtanultam magyarul is. Ő aztán sokat játszott velem! Játszó embernek játszó kutyája legyen! – vallotta. Bár én azt gondolom, a játékos kutyáknak a sors ad játszó gazdát. Szüzességet fogadott munkakutya, aki játékból dolgozik. Zoli gazdámnak köszönhetem, hogy újra ébresztette bennem kölyökkori játékosságomat, és ezt máig, vénségemig őrzöm is. Ezzel fokozta tanulékonyságomat. Zolival a birkózós játékot szerettem legjobban. Mindig hagytam, hogy győzzön. Zoli szüleitől a nyugalmat tanultam meg. Békével fogadni a fájdalmat.  Megtanultam tőlük a szemlélődést, hogy nem kell szüntelenül járőröznöm, hanem elég egy stratégiai pontból szemlélődni békében. Egy kutyának nagy ajándékot jelentenek a jó emberek. Az embernek pedig nagy ajándék a jó kutya. Rossz kutyának rossz ember, rossz embernek rossz kutya a beteljesült átka.

Üdvözöl Sakál őrmester és Szergej kapitány!

 

5. jelenet

 

1949 februárja. A Hunnia filmstúdió egyik szobája.

 

Pártitkár Béla – Szabadság, Kozma elvtárs! Fontos ügyben keresnek az elvtársak.

Zoltán – Szervusz, Béla elvtárs! Azaz érzésem, ezennel nem egy újabb kitüntetés hírével jössz.

 

Ávós – Szabadság! Kozma elvtárs, nyissa ki az irattartó szekrényét!

Zoltán – Nyitva van, nem zárom, nincsenek titkaim egyetlen munkatársam előtt sem. Itt főleg munkadokumentumokat tartok, forgatókönyveket, forgatókönyv tervezeteket, vázlatokat, jegyzeteket. Illetve olyan iratok másolatait, amelyeket már mind ismertettem a pártitkár úrral, és a tartalmukat meg is konzultáltam vele, hogy véletlenül se menjek szembe marxista-leninista pártunk vezérlő elveivel. Ha egyéb írásaimra, szépirodalmi és újságírói tevékenységemre kíváncsiak, akkor otthon, a Királyi Pál utca 8-ban az első emelet kettőben, az otthonomban kell kutakodniuk, de a verseimben keresve se található politika, főleg szerelmes versek.

 

Ávós – Ott már jártunk. Édesanyja volt oly szíves, és valamennyi kéziratát és a kinyomtatott írásokat is átadta nekünk.

Zoltán – Akkor a legbiztosabb helyre kerültek a műveim. Igazán örvendek! Remélem, elnyeri majd tetszésüket, amit olvasnak! De tényleg nem találnak bennük semmi politikát.

2. Ávós – Meglehet, éppen ez a hiba!

Párttitkár Béla – Hát igen, a szocialista realizmus művészete öntudatosan politizáló, osztályharcos művészet! Ez korunk követelménye.

Zoltán – Akkor az én apolitikus szerelmes verseim az osztályellenség kispolgári ízlése szerint valók.

1. Ávós – Ez nem érdekes. A politizáló cikkek, kiáltványok, memorandumok, illegálisan nyomtatott és terjesztett sajtótermékek, plakátok, röplapok miatt jöttünk. Ezeket akarjuk látni mind, s ezekről fogjuk kérdezni. Mert velünk kell majd jönnie. Úgyhogy búcsúzhat is a pártitkár elvtárstól. Itt a filmgyárban nem akarunk szigorúan intézkedni, hogy megmaradjon a megfelelő munkahelyi hangulat. De a nyomozás érdekében mindenben együtt kell működnie velünk, mindenről számot kell majd adnia, amiről csak kérdezzük! Beszélnie kell majd arról a tevékenységről, ami megronthatja hazánk nemzetközi kapcsolatait a szomszédjainkkal! A csehszlovák elvtársaktól úgy értesültünk, a csehszlovák államrendet felforgató sovén mozgalom szerveződik a felvidéki diákság körében. Ezt az információt kell alaposan kivizsgálnunk. tovább felmerült a gyanú, hogy a szóban forgó diákmozgalom klerofasiszta kapcsolatokat ápol.

2. Ávós – Úgyhogy nyissa ki az íróasztalfiókokat is! Minden papírt viszünk.

Zoltán – Az is nyitva. Mondtam, nincsenek titkaim, együttműködő vagyok.

1. Ávós – Ez minden? Ennyi az összes irat?

Zoltán – Ennyi. Nincs több.

1. Ávós – Akkor vegye a kabátját és kalapját! Indulunk!

Zoltán – Bélus! Remélem, ha kell, te mellettem tanúskodsz!

Párttitkár Béla – Ha kell, elmondok mindent, ami köztünk elhangzott, azt azonban, hogy mint ítéli meg a bíróság a történteket, azt nem tudhatjuk.




Sakál 5. levele

 

Drága Stepanída Fjodorovna! Komoly kérdés foglalkoztat napok óta. Ki pisil többet? A kutya vagy az ember? Sokat iszunk, sokat pisilünk, keveset iszunk, keveset pisilünk. Nagy tudomány ez, az áramlás tudománya. Minden kutya megtanulja. Kénytelen. Hogy hányszor, és hová pisilünk, az már beszédmód. Kutyáknál legalábbis. Közlik velem korcs kis párák, hogy őket csak naponta kétszer és röviden sétáltatják. Akkora tócsákat hagynak kis távolságokra, egymástól, mindössze néhány helyen, hogy rögtön tudható, hol senyved, ki az ő gonosz embere, ki az ő kínzója, aki naponta csak egyszer-kétszer engedi pisilni a kicsi korcsát. Az a véleményem erről, pisiljen a gazda is mindössze annyiszor, ahányszor a kutyája. Más kutyák, ahogy magam is, naponta többször is nagy területet bejárunk, apró jeleket hagyva a legmegfelelőbb üzenő helyeken. Na, ez a tiszta illatbeszéd! Zoli volt a legjobb gazdám. Reggel elindult velem, és gyakran meg sem álltunk estig. Az ilyen estéken már lógó nyelvvel húzott a pórázon fogva. Stefike, téged persze én vontattalak. Zoli apja, Jenő, szigorúan megkövetelte a láb mellett menést, ugyanúgy, mint a Vörös Hadseregben. Amikor ő sétáltatott, csak ott pisilhettem, ahol ő megengedte. Stefike, te melletted ott üzentem, ahol én akartam. A páncélosban néha gond volt. Nem lehetett akármikor elhagyni a páncélost. Vagy, mert nagy sebességgel haladtunk, vagy, mert szüntelenül lőttek. A harcnak a pisi nem parancsol megálljt. Parancsnokom, ha kiürült a vodkásüveg, visszatöltötte. De én? Amikor a páncélunkat lövedék találta, kevés híján magam alá csorgattam. A legelső alkalommal meg is történt. Szíjjal kaptam érte. Valamint egy nap kolbászmegvonás volt a büntetésem.

Végül, amikor telitalálat ért minket, és ennek következtében felrobbant az üzemanyagtartályunk, majd a lőszereink is, mielőtt még a tankvezető nyitott ablaknyílásán keresztül kimenekültem volna a felgyulladó járműből, bevizeltem, de akkor már mindegy volt.  Tűz esetén vizelj be! Nálam ez bevált. Én így menekültem meg! És bevizeltem még a villamos alatt is. Félájultan is szégyelltem magam, hogy Misa, a sofőr pisásan tesz be Szergej kapitány autójába. Egyéb iránt mindig mindenkor úgy pisilek, ahogy egy szobatiszta kutyától elvárható.

Stefike, aranyoskám, ölel téged Sakál őrmester és Szergej kapitány!   



6. jelenet

 

Helyszín és idő: Andrássy út 60. 1949 februárja. Esemény: 6 nap 6 éjjel egyvégtében tartó vallatás. Az 1. Ávós és 2 Ávós 12 órás váltásokban vallatnak. A fogoly nem alhat. Enni nem kap, inni sem. Mikor elájul, felöntik vízzel, a padló résein elfolyó vizet szürcsölheti, ha képes rá.

 

1. Ávós – Ismételem, a szervezkedésben résztvevők névsorát kérem!

Zoltán – De uram…

1. Ávós (szavába vág) – Hagyjuk már ezt a kispolgári hangvételt!

Zoltán – De elvtárs! A felvidéki diákok névsorát a kollégiumi portás is tudja! Nincs abban semmi titkos! Benes politikájának a következményei valamennyi felvidéki magyart érintenek. Az összes felvidéki diák tiltakozik a családjaikat, lakhelyüket, jövőjüket veszélyeztető politika ellen.

1. Ávós – Itt az asztalomon ez a memorandum. Kik írták alá az eredeti példányt? Mindössze ezt kell bevallania.

Zoltán – Bevallani a bűnöket kell. Ehhez a memorandumhoz semmilyen bűn nem tapad. Ez a memorandum az embertelen politikai bűnök ellenében, az emberségesség szellemében íródott! Elvtárs! Az aláírók névsorát kikérheti Rákosi elvtárs tikárságáról, hiszen az első számú eredeti példányt magától értetődő módon Rákosi elvtársnak jutattuk el a filmgyár pártitkárának a segítségével. Persze arra az estre, ha a Hunnia pártitkárának mégsem volna akkora presztízse, hogy a memorandumunkat a megfelelő asztalra jutassa, a biztonság kedvéért ajánlott küldeményként is postáztuk Rákosi elvtársnak.

1. Ávós – Ha ennyire ad a biztonságra, akkor azért gondolkodjon a kért névsoron is,és főleg azon, hogy ki írta ezt az iratot!

Zoltán – Közösségi munka volt. Valamennyi felvidéki diák gondolatait tartalmazza. Azokat a gondolatainkat, amelyekben egyetértettünk. Vagyis mind szerzők vagyunk.

1. Ávós – Olyan nincs, hogy mindenki. Egy valaki írta. Egységes a stílusa, és a gépelés jellemző vesszőhibákat tartalmaz. Ez egy valaki figyelmetlenségét mutatja.

Zoltán – Valóban, egyetlen személy, a tikárunk jegyezte le gyorsírással mindazt, amiben közösen megállapodtunk, és ő is írta gépbe, de nem ő a szerző.

1. Ávós – Titkáruk van, vagyis titkaik vannak! De előttünk semmi sem marad titokban. Ki a tikár?

Zoltán – Nincs jelentősége, hogy ki. Ő tud gyorsírni és viszonylag gyorsan, jól írógépen írni. Ennyi. De fogalmazni nem tud. Különben sem valódi titkár a szó eredeti értelmében, hiszen nincsenek titkaink és nem vagyunk intézmény, csak egy öntevékeny diákkör.

1. Ávós – Ne mentegesse! Ki a tikár?! Magát mentse, ha van esze! Ki az a titkár?!

Zoltán – Ő csak feljegyzéseket készít a szóban elhangzók alapján, de sosem szerzője semminek.

1. Ávós – Rendben, nem az úgynevezett tikáruk írta. Akkor is nevezze meg!

Zoltán – Jó barátom, ezért nem nevezhetem meg.

1. Ávós – Elfogadom, hogy nem egy szerzője van a memorandumnak, hanem több értelmi szerzője, kezdeményezője van. Mindenképpen beszélnie kell róluk, ha a közeljövőben látni akarja a szüleit és a szerelmét. Ellenkező esetben a barátnője már nagymama lesz, mire viszontlátja.

Zoltán – A jogfosztás és kitelepítések ellen tiltakozó memorandumunk értelmi szerzősége a felvidéki diákság teljes közösségéé.

1. Ávós – Egy közösségnek mindig vannak hangadói, vezérszemélyiségei. Ha eltitkolja a neveiket, maga lehet az elsőrendű vádlott. Ezt szeretné?

Zoltán – Nem szeretnék gyanúsítottból vádlottá válni. Tisztázni szeretném magamat, mert nem követtel el bűncselekményt.

1. Ávós – Kozma elvtárs, maga még mindig nem fogja föl, hogy mi a vád maguk ellen! Antikommunista, sovén államellenes szervezkedés, amely veszélyezteti hazánk jószomszédi viszonyait és a béketábor nyugalmát, egységét.

Zoltán – Értem a vádat. De a vád valótlan, téves információkon alapszik.

1. Ávós – Elvtárs! Maga párttag…

Zoltán – Cselekvő antifasizmusom és a bányászszármazásom vitt a párttagok közé. Aktív szabotőr és ellenálló voltam. 10 000 pengő vérdíj volt a fejemre kitűzve. 8 év büntetőszázadra ítéltek katonaszökevénységért. Mindaz, ami velem történt és a filozófiai tanulmányaim elkötelezett marxistává tettek.

(2. Ávós belép a vallatószobába.)

1. Ávós – Ismét 8 évet akar kapni? Értékelje át ezt a makacs magatartását! A szovjet filmes kollégáival is kiváló kapcsolatrendszert épített ki a magyar filmgyártás hasznára. A dokumentumfilmes koprodukciókban végzet nélkülözhetetlen munkájáért meg is jutalmaztuk. Fényes karrier lehetőségét kínáltuk föl önnek. Játékfilmekben is dolgozhatott, segédrendező lehetett magyar filmgyártás legjelentősebb művében, pedig még a diploma előtt áll. S most maga könyörög nekem, hogy akasszuk fel? Ha óhajtja, fel is akaszthatjuk. Lejárt a munkaidőm, és megint semmire sem jutottunk. Pedig tudja, hogy a váltókollégám nem lesz ilyen elvtársias önnel, mint én. Ő antikommunista osztályellenséget lát önben, s ezt bizonyítani is fogja, ha nem hallgat a szép szóra. Kozma elvtárs, fogy az ideje. Utoljára lehettem önnel elvtársias. Térjen belátásra! Viszontlátásra!

Zoltán – Viszontlátásra, uram!

2. Ávós – Szabadság, Kozma elvtárs!

(2. Ávós a köszönéssel egyidejűleg nagy erejű ütéssel felborítja Zoltánt székestül.)

Zoltán – A rozsnyói bányászpofon nagyobb ennél.

2. Ávós – Nem pofázik! Arra válaszol, amit kérdezek!

(Rugdalja a földön fekvőt.)

2. Ávós – Egyetlen tömör kérdésem van. (Folyamatosan üti, rúgja Zoltánt) Hányszor kérdezzem még?

Zoltán Ha így záporoznak a kérdések, nem tudok összeszedetten válaszolni.

(Néma vallatási jelenet, szadista kínzás. Ez azzal végződik, hogy Zoltán elájul. 2. Ávós felönti egy a vízcsap alá készített vödör vízzel. Zoltán magához tér, szomjasan issza a padló résein elfolyó vizet, nem sok jut neki.)

2. Ávós – Álljon fel!

( Zoltán feláll, 2. Ávós megint leüti.)

2. Ávós – Álljon fel! Vigyázz állásban!

(Zoltán igyekszik vigyázz állás fölvenni. 2. Ávós ismételten leüti.)

2. Ávós – Ha nem ismeri a vigyázz állást, megtanítom rá! Álljon karnyújtásnyira a falhoz! Karnyújtásnyira! És most a homlokával a falnak támaszkodik! És egyenes testtel így marad! Így marad, amíg azt nem mondom, hogy pihenj! Köszönöm. Köszönöm a töredelmes vallomást. Ezt most jegyzőkönyvbe is veszem.

Zoltán – Nem tettem semmilyen önmagamra vagy másokra nézve terhelő vallomást. Ügyvédet kérek!

2. Ávós – Dehogynem tett vallomást, csak nem emlékszik, mert amikor elesett, beütötte a fejét. Ez alapján, Kozma elvtárs, meglehet, hogy az elsőrendű vádlott lesz, de másodrendű egészen biztosan!

Zoltán – (Önuralmát vesztve, végső kétségbeeséssel.) Ártatlan vagyok! (A homlokkal falnak támaszkodó pózból az íróasztalnak ront, falhoz nyomja vele az ávóst, aztán megragadja az írógépet, hogy felemelje azt, és leüsse vele az ávóst, de az írógép az íróasztalhoz van rögzítve, kísérlete nem sikerül.)

2. Ávós – Ezt a kísérletét keservesen meg fogja bánni. Csak nem az ablakon át akart menekülni? Kitörte volna a nyakát. Vagy a filmesek cirkuszi akrobaták? Akkor lelőttük volna, mint egy kutyát! Levihetem a pincébe is! Onnan aztán nem jön föl élve! De külföldi börtönbe is juttathatom! Hol szeretné az életfogytig tartó büntetését letölteni? Édesanyja hazájában, Szibériában? Vagy apja hazájában, Csehszlovákiában?

Zoltán – Követelem, hogy vitessen a Szovjetunióba!

2. Ávós – Akkor mi most ezen a ponton be is fejeztük. Megnyugodhat. A társainak, akiket oly makacsul védelmezett, sokkal több eszük volt, mint magának, minden kérdésünkre válaszoltak. Úgy fest, ebben az ügyben maga lesz a másodrendű vádlott.

(2. Ávós megnyom egy csengőt. Kisvártatva érkezik 1. Ávós és még két smasszer.)

2. Ávós – (A smasszerekhez szól.) Vigyétek a pincébe!

(A két smasszer kikíséri Zoltánt)

2. Ávós – Ez a Szovjetunióba akar kerülni. Tehát nem toloncolhatjuk oda. Ki tudja, milyen kapcsolatai vannak ennek meg a rokonainak. Az apját már a harmincas években meg akarták hívni a szibériai vasútépítkezésre mérnöknek, mert a hadifogsága idején első osztályú munkát végzett. És az anyja rokonaival is tele van Szibéria. Ez onnan származik, ez ott még jól érezné magát. Még a végén visszajönne a szovjet elvtársakkal, és minket vitetne el. Vigyük csak Csehszlovákiába, az ottani elvtársaknak úgyis a bögyükben van. A jáchymovi uránbánya való neki. A büntetőtáborok 1200 méter magasban vannak, több mint négy hónap a tél nagy havakkal, nagy fagyokkal. Cseh Szibéria, az kell neki, meg a rádióaktivitás.

1. Ávós – Jól gondolod. Egyetértek. Tankoltassuk meg a lefüggönyözött kocsit. És még ma éjjel vigyük át Pozsonyba, mert itt a pincében agyonverni a kitüntetése miatt nem tanácsos. Elég volt ezzel a makacs emberrel 6 x 24 óra munka. A végén még ügyvédet kapna a kitüntetőitől, és kimentik. Nem hiányzik nekünk, hogy egy népellensége miatt később számon kérjenek.

 

 

 

 

Sakál 6. levele

 

Aranyos Styepanída Fjodorvna! Most elárulok egy haditikot. Remélem, nem súg be a politikai tisztnél, mert akkor engem árulásért kivégeznek itt a helyszínen. A titok pedig az, hogy a kolbászka nem kolbászból volt. Szegényebb volt annál a Vörös Hadsereg, minthogy azzal etethettek volna minket. Valójában harmadosztályú háborús kutyatápot töltöttek bélbe. Könnyű volt a tank aljára függeszteni. Még csak finom sem volt. Tápláló volt és olcsó. A mindennapi illúziónk volt. S eme olcsó illúzióért boldogan áldoztuk egyetlen kutyaéletünket.

Stefike, ma csak ennyit óhajtottam tollba mondani Szerjozsa kapitánynak, legyen neki is pihenője. Szeretettel emlékezve maradok a te hű kutyád, Sakál!




7. jelenet

 

1955, csehszlovák Komárom, Magyar Területi Színház. Zoltán, a Jáchymovból 6 év után szabadult fogoly itt kapott munkát. Gábor, aki még a főiskolás évekből barátja, most a győri színház rendezője, aki most a”mezsdunarodnaja druzsba” szellemében a határ túloldalán, a komáromi Magyar Területi Színházban végez vendégmunkát.

 

Gábor – Végre négyszemközt vagyunk Zolikám. Örülök, hogy túlélted az uránbánya lágert! Figyelj! Az, hogy felvettek ide világosítónak, aztán kegyeskedtek felfogni, hogy rendező vagy, s megengedik neked, hogy a cséplőgép kereke körött forgó drámát rendezhess, az neked hosszú távon nem perspektíva. A főiskolán a korosztályunkban a filmrendezők között csak Makk Karcsi volt veled összemérhető tehetség. Neked otthon, a magyar film és színházkultúrában a helyed.

Zoltán – Értsd meg Gabi, én itt szerettem bele egy tehetséges színésznőbe, akinél számomra csodálatosabbat a pesti színházakban sem találhatnék.

Gábor – Ebben a provinciális ízlésű népszínházban semmi esélyed a szakmai fejlődésre. Gyere át Győrbe! Évente két rendezésed lesz, garantálom. Budapesti színházaknál is vannak kapcsolataim, Pestre is be tudnálak juttatni valahová. A filmgyárban sajnos nincs ismerősöm komoly pozícióban, de ha már Pesten vagy, visszadolgozhatod magad oda is.

Zoltán – Később talán. Mostanában nem érzem időszerűnek.

Gábor – Amióta édesapád meghalt, akinek még a sírjánál sem járhattál, azt tapasztalom, édesanyádnak még jobban hiányzol, sokat sír utánad.

Zoltán –  A jelen körülmények között elintéznem a Magyarországra költözésemet, nehezebb volna, mint anyut ideköltöztetni.

Gábor – Csak nem akarod a Királyi Pál utcából Komáromba költöztetni? Vasárnaponként a görög keleti templomban legalább találkozik a barátnőivel, a többi pesti orosz asszonnyal. De a szerb templom még közelebb van hozzá. Oda hétköznap is be-betér. Pesten legalább ennyi lelki béke jut neki.

Zoltán – Anyu, ha Csehszlovákiába költözne, akkor nem ide Komáromba, hanem Rozsnyóra menne, ahol szintén vannak barátai. Maximov doktor és köre. Szórakoztató spiritiszta szeánszokat tartanak.

Gábor – Komárom és Rozsnyó között még nagyobb a távolság, mint ide Budapest.

Zoltán – Tudod jól, hogy nincs útlevelem, nem is kérvényezhetem egy darabig. Rozsnyón legalább havonta látogathatnám. Egy háztartásban élnünk semmi esetre sem volna jó ötlet. Ahhoz már nagy kisfiú vagyok. Anyu különben is hajlamos az anyóskodásra. Úgy gondolja, beleszólása lehet abba, hogy ki és milyen a párom. A legjobb megoldás az volna, ha rendszeresen látogathatnánk egymást.

Gábor – Van ám még egy probléma. A kutyád, a Sakál. Apád életében engedelmesen viselkedett, de amióta ő eltávozott, egyre engedetlenebb, önfejűbb anyáddal szemben. Ez egy hatalmas harci kutya, sosem lesz belőle nőnek való öleb. A sétákon szabályosan vontatja Stefike nénit. A szomszédok és környékbeliek tartanak Sakáltól. Amint felbukkan egy másik kutya, azonnal támad. Szegény Stefike, alig bírja visszafogni ilyenkor. Szájkosárban is veszélyes. Szétfejeli a többi kutyát. A felbukkanó macskákra, galambokra is támad. Stefike alig bírja tartani a pórázát. Ha egyszer elszabadul, tragikus vége lehet.

Zoltán – Hozd át nekem Sakált Komáromba! Egy kis férfi következetesség és szigor, attól majd megint szófogadó lesz.

Gábor – Már én is gondoltam erre. Az állatorvosi oltási igazolásokat is elintéztem már, ami szükséges a határátlépéshez, de Stefike nem adja Sakált, mondván, ő az egyetlen, akivel minden nap oroszul beszélhet, ő az egyetlen, aki őt megérti.

Zoltán – Nyomaszt ez a téma. Térjünk át a munkára. Nyári várjátékokat képzeltem el, életképek sorozatát. Amelyben a várlátogató színháznéző végigjárja a várat, miközben megismeri a középkor életmódot, várbeli tevékenységeket. És ami az egész ötletben a legjobb, hogy mivel egy várjáték minimális verbalitást igényel, így nincs nyelvhez kötve. A magyar közönségnek játszhatnánk Krasznahorkán, a szlovákoknak pedig Bajmócon. Gondold el, jobbágyok senyvednek a veremben, deresre vonás, illegális pénzverés, amiért a Bebekeket száműzték, úri nép bálja, várostrom létrákkal, ágyúk betöltése és lövések nagy durrogással, lőporfüsttel, stb.

Gábor – Szép terv a nyárra. És nem szeretnél ilyet a budai várban?

Zoltán – Nem. Egyszer már döntöttem rosszul ’45 júniusában, mikor Nyugatról hazajöttem. Az Andrássy út 60. és a jáchymovi haláltábor lett a következménye. Ha megint Pestre mennék, ki tudja, mit találnak ki nekem megint a Rózsadombra fölköltözött elvtársak. Én már soha többé nem bízom meg bennünk. Egyikükben sem, soha!

Gábor – Értelek. De reménykedjünk, hogy jó irányba változnak az idők, és rendezel még várjátékot a Budai várban. De mit mondjak Stefikének, amikor legközelebb meglátogatom? Nem minden leveledet kapja meg, amit megkap, azt is ellenőrzés után, felbontva és újra leragasztva. Így aztán sokat és fölöslegesen képzelődik felőled.

Zoltán – Azt üzenem neki, hogy szerelmes vagyok egy csodás színésznőbe, akit Máriának hívnak, és házasságot tervezünk meg gyermekeket.

Gábor – Ennek örülni fog. Na, menjünk a többiek közé, mert azt hiszik majd, hogy a hátuk mögött valami színházi intrikát folytatunk.


Sakál 7. levele

 

Kutya egy dolog a szabadság. Mikor is voltam én szabad? A csata roncsai közt szabadon kóboroltam. A kóbor kutya szabad kutya. A szabad kutya éhező kutya. Szabad kutya, tetves, bolhás, férges kutya. Zoli gazdám szájkosár nélkül, hosszú pórázon vezetett. Zoli gazdám néha annyira megbízott bennem, hogy póráz nélkül is sétáltunk. Persze ilyenkor sem mentem egy póráznyi távolságnál messzebb. Mikor póráz nélkül mehettem, feltette rám a szájkosarat. Zolival sétálni szabadságélményt jelentett, amit értékeltem, amire vigyáztam, tehát sosem hágtam át a játékszabályokat, így ritkán kellett büntetnie. Tartottam a megfelelő távolságot. Persze néha mégsem. Ilyenkor jött a büntetés. Kaptam a póráz szíjával, ami inkább volt megalázó, mint fájdalmas, és megvonta tőlem a kedvességét. Nem érte meg az engedetlenség. Zolinál még a butaság is vonhatott maga után büntetést. Ha például a gyalogátkelőnél nem ismertem fel a szemafor színjelzéseit. De amikor büntetett is vigyázott rám. Az érzékszerveimet nem ütötte. Szemembe, orromra, fülemre nem csapott soha. Amikor vert, ezzel jelezte, hogy szeret. Sajnos az én fajtámat esetenként fenyíteni kell, és ez csak a fizikai fölény bizonyításával megy. A szovjet tisztek az elfogyasztott vodkamennyiség függvényében bánnak a kutyákkal. Kevés vodkától kedvesen, érzékenyen. Sok vodkától túl keményen. A kutyát verik, mint egy kutyát. A nagyon sok vodkától meg a kutyájukkal összebújva alszanak a kutya vackán. Büdös, tetves, vodkaszagú szovjet katonák. Vénségemre visszajöttek értem. Visszafogadtak: Túlélésemért, hősiességemért, kitartásomért őrmesterré léptettek elő. Szerjozsa kapitány személyes őrzése a feladatom. A kaszárnya falkájában a többi kutya mintaképe vagyok. Szabadidőnk egy részét, Stefike, a neked való levelek írásával töltjük. Bánom már nagyon, hogy vontattalak. Nem volt szép tőlem.  Hiszen te simogattál, keféltél legtöbbet, még Tatjána mamánál is többet, gondosabban. Egy háborús traumáktól, éhségtől, kannibalizmuztól traumatizált harci kutyának létfontosságú volt ez a gyöngédség, hogy érezzem, mindezek után is érdemes szelíden viselkednem. Csak míg a színpad előterében vonyítom a monológom, a hátam mögött átdíszletezi a történelmet az idő, s nekem nem mindig könnyű megőriznem szelídségemet. Még a nekem udvarló komondorba is úgy belémartam, állatorvoshoz kellett vinni. Pedig szerelmes voltam belé! Nehéz a természetem. Minden tiszteletem a gazdáimé, akik etettek, tanítottak, dolgoztattak, játszottak velem, és tűrték büdös leheletemet. Könnyű a mókusnak aranyosnak lenni. Könnyű egy báránynak szelídnek lennie. Legyen szelíd egy ekkora állat, mint én! Ez már valami! Ez az én sorsfeladatom. Múltamra visszatekintve, érzem, becsülettel betöltöttem. Harcos, aki szelíd; munkakutya, aki játszik. Ezt tanultam, és ezt a tant adom tovább minden vizeletjelemmel tanulságul és útmutatóul a többieknek. Ezt vonítom a Holdra. Harcos, aki szelíd és játszva dolgozik!

Stefike, várom válaszodat, az Isten áldjon!



8. jelenet.

 

’56, Budapest, kitör a fegyveres szabadságharc. Lövések zaja. Ropogó könnyűfegyverek, nehéz fegyverek döreje. Királyi Pál utca, Stefike lakása. Stefike fél. Sakál izgatott.



Sakál – Budapest kutyái, ha tehetik, most kiszaladnak a világból, amelyik nem menekülhet a rettenetes zajok elől, elbújik a rejtekhelyére. Egyetlen kutya a kivétel. Én vagyok az egyetlen kivétel, a büdös pofájú Sakál, a szovjet kutya. Nekem ismerősek ezek a harci zajok. A háború hangja között érzem magam biztonságban. A háború az igazi hazám. Ilyenkor vöröskatonának érzem magam. Végre lőporfüstöt szimatolok újra. Nosztalgikus megifjító érzés ez nekem. Bár Zoli gazdám még mindig nem jött értem, de ezek, akiket most hallok, ezek biztosan értem jönnek, a szovjet kutyáért!

Stefike – Sakal, te csóválod a farkadat, hegyezed a füleidet, ahelyett, hogy füled-farkad behúzva a sarokba bújnál? Te örülsz? Persze, te örülsz, mert a Vörös Hadsereg érkezik, a te sereged, te velük érkeztél ide. Amikor én jöttem el Oroszországból, a fehérekben, kadétokban és esszerekben jobban bíztam, mint a feketékben és a vörösökben. Gyere már onnan az ajtótól, most nem vihetlek le pisilni, mert veszélyes, lőnek! Még jó, hogy Zolika nincs itt. Ahogy ismerem, a Gabi barátjával együtt szervezkedne, tüntetne, szónokolna, sőt, az utcán harcolna. S ha túlélné egyáltalán, megint letartóztatnák. De jó, hogy nincs itt! De jó, hogy nem hallgatott rám, és Csehszlovákiában maradt! Köszön Istenem, hogy Zolikát Komáromban tartottad! Sakál, nyughass már! Pihenj! Aludjunk, ha tudunk! Holnap, ha nem lőnek, kiviszlek az utcára, ha nem lehet, akkor az udvaron vécézel majd, én meg feltakarítom, hogy ne morogjon a nyilas-ávós házmester. Nyughass már! Csend legyen! Csend!

 

Sakál 8. levele

 

Kedves Stefike, mostanában sokat gondolok Zolira. Zoli gazdám egyszer azt mondta, ha elég sokat tanulok, és ügyesen játszom, még olyan filmsztár is lehet belőlem, mint Rin Tin Tin. Hát Zoli gazdám se filmrendező lett, hanem uránbányász. Én sem lettem filmsztár. S bár sokat tanultam és ügyesen játszom, fegyelmezett, szelíd óriás vagyok, lényegében felkészültem a filmsztárságra, az nem következett be. Nem csalódás ez, hanem nyereség. Hiszen életem kis dolgaiban is olyan jól helytálltam, mintha mindig olyan nagy dolgoknak éltem volna, mint a Nagy Honvédő Háború vagy a filmsztárság. Zoli szerint a filmsztárság nagyobb dolog a Nagy Háborúnál, de én biztos vagyok benne, a Nagy Háborúnál semmi sem nagyobb, még a filmsztárság sem. Azt mondta Zoli gazdám, legjobb dolog a forgatás, amikor egyszerre legalább három kamera előtt indít a csapó. Ezzel az érzéssel csak a vágás utáni első vetítés izgalma a vetekszik. Erről a munkáról lemaradtam. Marad Szerjozsa kapitány mindennapos őrzőse.

Stefike! Ölel Sakál és Szerjozsa!



9. jelenet

 

1956 késő ősze Stefike és Sakál sétálnak a Kálvin téren.

 

Stefike – Sakal, ugye jó, hogy most nem lőnek, ugye jó sétálni! Vagy te azt szereted, ha lőnek? Sakal! Mellettem gyere! A lábamnál. Ne ellenkezz folyton! Na, megállj csak! Jöjjön csak meg Zolika! Beárullak neki, hogy miket művelsz! Ő aztán megleckéztet!

Sakál – Vaúúú! Úúúúú! Úúúúú!

Stefike – Sakal! Halkabban, az egész tér minket néz! Sakal! Tyise!

Sakal – Vaúú! Vaúú! Zoli gazdámat akarom! Őt mentette meg az életemet, őt akarom szolgálni! Zoli! Zoli! Vauúú!

Ebben a pillanatban nagy zörgéssel, csörömpöléssel villamos érkezik a Kálvin térre. Sakál olyat tesz, amit korábban még soha. Pórázát kitépi Stefike kezéből, és a nagy zajjal érkező monstrum alá fut. Pont úgy, mint fiatal korában, amikor a tank alá futott a kolbászért. Sakált elüti a villamos. Rettenetes sérüléseket szenved, de él. Stefike a súlyosan sérült Sakal felett sír.

Stefike Sakal! Miért nem hallgattál rám! Miért nem jöttél szépen mellettem! Miért akartad magad megölni! Ha téged is elveszítelek, senkim sem lesz!

Ekkor váratlanul szovjet terepjáró érkezik az Üllői út felől a Kálvin térre. A kocsiban ülő tiszt észreveszi a balesetet szenvedett kutyát.

Szergej kapitány – (a sofőrhoz) Sztoj! Eto nasa kavkazszkaja szabaka.

A terepjáró megáll a baleset helyszínén, a szovjet tiszt kiszáll a terepjáróból, és Stefikéhez szól, aki megdöbbenésére oroszul válaszol.

Szergej kapitány – Jó napot! Honnan van magának szovjet katonai kutyája?

Stefike – A fiam mentette meg ’45 nyarán. Magányosan kóborolt, éhezett.

Szergej kapitány – Maga orosz?

Stefike – Tomszkban és Kemerovóban laktunk. Ez a kutya az egyetlen, akivel oroszul beszélhetek. Amióta a fiam Csehszlovákiában van, senkim sincs, csak ez a kutya.

Szergej kapitány – Ne sírjon, jó asszony! Megmentjük a kutyát. Azonnal visszük a szovjet katonai kórházba. A szovjet sebészek a világ legjobb sebészei. A Nagy Honvédő Háború idején felülmúlhatatlan praxisra tettek szert. Feltámasztják még a halottat is. Ebbe a noteszba írja föl a nevét és a címét, hogy a műtét után értesíthessem a kutya felől. Misa! (A sofőrnek szól.) Tedd a kocsi hátuljába!

(Misa beteszi az erősen vérző kutyát a terepjáróba.)

Stefike – Szólítsa Sakalnak. Erre a névre hallgat.

Szergej kapitány – Daszvidanyja!

Stefike – Bog vasz blagoszlovit! Daszvidanyja!


Sakál 9. levele

 

Kedves Stefike! Arra gondolok most, milyen szerencsés kutya vagyok, hogy soha egyetlen gazdám sem pitiztetett. Kölyökkoromban sem pitiztettek. A pitiztetés megtöri az élők lelkét. Nekem robogva manőverező tankok alá kellett befutnom a mindennapi betevő kolbászkámért. Rosszat nem mondhatok róla. Ha etetnek, hűség és önfeláldozás, ez a kutya kötelessége. Megadást nem ismerhettem soha. Pedig belül többször is éreztem, hogy megtörök, végem. De ennek az érzésnek az elhatalmasodását sosem engedhettem meg magamnak. Bárkit is szolgáltam, mindig erősnek kellett mutatkoznom, egyszerűen az volt dolgom. Ha egy csapatban bárki megadja magát, az az egész csapat vesztét okozhatja.

Én még energikus vagyok, s ennek őszintén örülök, mert más öreg kutyák alig vonszolják magukat, s azokat aztán nem etetik tovább egy idő után. Bár még nem óhajtok kukacokat a saját csontjaimba, úgy érzem, számomra eljött a végső összegzés ideje. Tehát Szerjozsa kapitány őrmestere vagyok. És az a helyzet közöttünk, hogy őrmester diktál a kapitánynak. Szergej szívesen ír levelet Stefikének, csak neki nem jut eszébe semmi, ezért én fogalmazok helyette.

Stefike, Isten áldjon, minden jót kíván Sakál őrmester és Szerjozsa kapitány!



10. jelenet

 

1956 decembere, Stefike lakása

Kopogtatnak. Stefike, aki a szamovárral foglalatoskodott, ajtót nyit. A szovjet tiszt áll az ajtóban mosolyogva, ajándékcsomaggal a kezében.

 

Szergej kapitány – Jó napot, Styepanída Fjodorovna!

Stefike – Jó napot! Jöjjön beljebb! A cipőjét ne vegye le, foglaljon helyet, teázni készültem éppen, tartson velem!

Szergej kapitány – Jó hírrel jövök. Sakál sokáig lebegett élet és halál között, hősiesen tűrte a műtéteket. Most már újra eszik, és el kezdett járni. Még nagyon gyenge, de már csóválja a farkát, ha meglát. Most már biztosan megmarad.

Stefike – Mikor hozza haza őt? A fiam kutyája, minden levelében érdeklődik felőle. Azt szeretné, ha kivinném neki Csehszlovákiába.

Szergej kapitány – Nem hozhatom vissza. Ő a Vörös Hadsereg kutyája. Hősies kitartásáért elő is léptettük a Vörös Hadsereg őrmesterévé! Miután teljesen felépül, az én személyes testőröm lesz. Engesztelésül ezt a csekélységet hoztam. Remélem, megbocsát nekem, de nagyon megtetszett az öreg Sakal. És tudja, ahogy ez a fajta öregszik, egyre önfejűbb, engedetlenebb lehet, ezért a tartása katonás bánásmódot követel. Különösen, ha egy háborút megélt harci kutyáról van szó. A szenilis kutya akár még a gazdájára is veszélyessé válhat, Sakál akár magát is megtámadhatná, kedves Styepanida Fjodorvna.

Stefike – De kivel fogok így oroszul beszélni? Ezt csak úgy teheti jóvá, ha havonta megírja nekem, hogy van Sakál és mik történnek vele és magával. És az a legfontosabb, hogy szeresse, különben a legkeményebb fegyelmezésre sem hallgat.

Szergej kapitány – Tudom jól. A Nagy Honvédő háború idején pont ilyen kutyám volt. Még mindig könnybe lában a szemem, mikor eszembe jut, hogy a hazáért áldoztam. Ezért akarom őt magamnak. Jó gazdája leszek, ne féljen! Majd rendszeresen beszámolok a hogylétéről és az életünkről.

Stefike a szamovárból forró vizet ereszt a teafűre.

Strefike – Cukor mostanában nem mindig kapható, most éppen kifogytam belőle, mézre pedig nincs pénzem. Oroszországban mindig van cukor?

Szergej kapitány – Ahol fontos, hogy legyen, ott mindig van. De a csomagban talál orosz édességeket. A tisztikar ünnepi alkalmakkor mindig kap csemegéket. Nem vagyunk bővében a luxustermékeknek, de amikor feltétlenül szükséges, mint most, akkor bármi beszerezhető, ha máshonnan nem, Odesszából. A tengerészeken keresztül mindenhez hozzá lehet jutni.

Stefike – Ha valamiből hiány van, az olyan, mintha nem is lenne. Tehát cukor Oroszországban sincs.

Szergej kapitány – Mondhatjuk így is. De az életünk így is édes, és, ha keserű, az nem a csemegék hiánya miatt van. (A tiszt gyanakvóba vált.) Ugye a maga fia nem fegyveres felkelő, aki előlünk menekült Csehszlovákiába?

Stefike – Fölöslegesen gyanakszik. 1955 óta rendez ott színházat.

A beszélgetés megfagy egy időre, némán teáznak tovább, közben Stefike felbontja az ajándékcsomagot. Örömmel látja, mennyi mindent kapott.

Stefike – Annyi mindent hozott, hogy ez a túlzás már zavarba hoz. Vasárnap végre meg tudom vendégelni a barátnőimet, a pesti orosz asszonyokat.

Szergej kapitány – Kik ezek az orosz asszonyok itt külföldön? A szovjet rend elől szöktek?

Stefike – Dehogy! Mindegyiknek külön személyes története van, a legtöbb egyszerűen csak szerelmes lett egy magyarba. Csehszlovákiában él például a Vérocska barátnőm, belorusz cirkuszos nő, sarló és kalapács vagy a karjára tetoválva. Beleszeretett Csapajev 60 tagú magyar testőrségének egyik tagjába, akiket a hadifoglyok közül válogatott ki. Csapajev elvtárs a hatvan magyarral mindig a rohamcsapatok élén rohamozott. Ilyen nők ezek, ilyen férfiakba szerettek bele.

Szergej kapitány – Értem. Nekem is megtetszett itt egy megbízható elvtársnő, aki tolmácsol nekünk. De ő hallani sem akar arról, hogy miattam Oroszországba költözzön.

Stefike – Akkor az a nő nem igazán szerelmes magába.

Szergej kapitány – Azt állítja szerelmes, de szerinte Európa Kelet felé lejt. És ebben azt hiszem, van is valami.

Némán merengve teáznak tovább.



Sakál 10. levele

 

Drága Stepanída Fjodorvna! Hajlok egyfajta egyszerűsített pesszimisztikus materializmusra. Vagy van csont, vagy nincs csont. Nincs jó ember és jó kutya. Még a jó ember is rossz, még a jó kutya is rossz. A legtöbb, amire juthatunk, hogy együttműködünk. Rossz emberek és rossz kutyák együttműködésénél nincs jobb, mert ha nem működünk együtt, akkor a rossz emberek és rossz kutyák tüzet és pusztulást hoznak. Az emberek úgy látszik, visszatérően szeretik felfüggeszteni az együttműködéseiket, szeretik a tüzet. Szeretnek tüzeskedni, a tűzzel játszani. Azt se bánják, ha utánuk a tűzözön. Ki tudja, milyen volna a világ, ha nem az embereknek volna kutyájuk, hanem a kutyáknak emberük. Lehet persze, hogy a kutyavilág rosszabb volna, mint a jelenlegi szenvedéssel teli jelentéktelen életek sokasága. Vagy együttérzünk és együttműködünk, vagy marjuk egymást szüntelen, s csak ha kimerülünk, akkor hagyjuk abba. Nem a békevágy vet véget a harcnak, hanem az erőszak csődje. Minden erőszakos folyamat végére még a győztes is tönkre megy. az erőszak a csőd felé vezető út. Az ember a gazdafaj. Az együttműködő erkölcsi lény a jó parancsuralmát gyakorolja felénk. Egymásra időnként tűzözönt bocsátanak, és ebben a tűzözönben nekünk, kutyáknak is szerepet adnak. Győzteseknek és veszteseknek tekintik magukat, holott valamennyien gyászra ítéltettek. Történelemben dominálni, gyakran ezzel jár: erkölcsben megfogyatkozni. Az emberfalkában nem érdemek szerinti a rangsor. Az igazságtalan bánásmód elviselése a túlélés egyik alapfeltétele. Milyen hangnemben beszélnek hozzád? Gügyögnek, mint egy gyermekhez? A végén majd pitiztetni akarnak! Vagy ugatnak rád, mint a kutyák egymás közt? Nagyon nem mindegy ám, mivé tesz a beszédmódotok titeket! Mennyire egyenrangú a kutya és az ember? Karácsonykor egyenrangú voltam. De nincs mindig Karácsony. A Szovjetunióban pedig sosincs Karácsony. Emberek, mekkora az életetek fenyegetettsége a kutyátok nélkül? És nektek, kutyák, a gazdátok nélkül?

Bocsásd meg Stefike ezt a bánatos kutyafilozófiát!  Ölel Sakál őrmester és Szerjozsa kapitány!




11. jelenet

 

1957, a letartóztatott Gábor a bíróság előtt.

 

Bíró – Földes Gábor, álljon fel! A Népköztársaság nevében! A bíróság államellenes összeesküvés és felforgatás, antikommunista, szovjetellenes uszítás, és fegyveres ellenforradalmi lázadásban való részvétel vádjában bűnösnek találta. Az ítélet kötél általi halál. Szólhat az utolsó szó jogán.

Gábor – Tisztel bíróság! A vád hamis. Az ítélet jogtalan és igazságtalan. Nagy Imre miniszterelnök elvtárs gondolatainak szellemében cselekedtem. Nem felforgatásban vettem részt, hanem a magyar dolgozó nép forradalmában és szabadságharcában, a nemzetemért és a hazámért. a jogtalanság, az igazságtalanság és az idegen megszállás ellenében.

 

Sakál 11. levele

 

Kedves Stefike! Szerjozsa felolvasta a leveledet, és hallom, azt írod, Zoli barátját, Gábort letartóztatták, és halálra is ítélhetik. Talán már ki is végezték, ki tudja? Most értem meg, miért nem jött hozzám haza Csehszlovákiából Zoli gazdám, miért kellett a póráz nélkül szabadon vezető gazdám nélkül élnem az életemet. Hiába, az orosz sors mélységesen reménytelen. Sok fájdalmat okozunk másoknak, de a legnagyobb fájdalmunk mi magunk vagyunk. Zoli barátját, Gabit, elárulták. Egy megbízható, hűséges, hasznos munkakutya számára az árulás igen alávaló dolog. Hasznos állatok, haszontalan emberek. Attól félek, egyszer azt mondják nekem, haszontalan állat. És ugye aki nem dolgozik, ne is egyék! Ezért én csak egy dologtól félek, a munkaképtelenségtől. Ahhoz, hogy újra kóbor szemetes kutya legyek, ahhoz már túl öreg vagyok. Nem szeretnék nyomasztóan felelősségteljes szabadságban meghalni, éhen, anélkül, hogy előtte elvonítottam volna a gyászszertartásom dalát. Azt még különben is gyakorolnom kell, ez a dal még nem megy elég jól.



12. jelenet

 

1958 január15. Földes Gábor Kivégzése. Nyílt színi, korhű, dokumentatív néma akasztási jelenet.

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.