Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Bátai Tibor: Óda helyett (Szavakat megelőzve)

 

 

Dicsérni őt, ahogy annyiszor. És persze magad.

Általa. Együtt rezgéseitekben újra meg

újra ráérezni horizonton túlmutató

távlatokra. Nagyravágyó program, de úgy tűnik,

teljesíthető. Igaz, egyre fáradságosabb

valami újat mondani — folyvást ugyanarról.

Csigavonalban róva köreid szédülésig,

felismerni, azután megélni mindazt, ami

eltér az előző ciklusokban felismerttől

és megélttől, végül pedig alkalmas szavakat

találni a megnevezéshez. Elviselni az

érzetet, hogy időnként mintha vészesen fogytán

lennének. Merni és főképpen tudni hallgatni,

remélve, az aszály elmúltával ezúttal is

termékennyé válnak a most még sziket virágzó

árterek. Ám mégsem ebbe kapaszkodsz, mióta

nem hökkent meg többé a gondolat, hogy meghallja,

ami(kor) a szavakat megelőzve benne szól(sz).

  
  

Megjelent: 2016-12-27 08:00:10

 

Bátai Tibor (Budapest, 1951) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.