Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Takács Máté képei a 100 kis kép sorozatából

Takács Máté jelenlegi nagyszabású vállalkozása 100 kis kép megalkotása. Az ötletről és a megvalósulásról ezt mondja:

„Péter Judittal még a Sirályban merült fel egy kiállítás lehetősége évekkel ezelőtt, most ez a Kisüzemben realizálódott, ahol szintén ő szervezi a kulturális programok jó részét. Mivel adott volt a tér, így félig-meddig helyspecifikus kiállítást csinálok, a fő nagy fal mozgatta meg a fantáziámat. Először egy nagy méretben gondolkodtam, nagyjából meg is volt a téma, az áldás témakörét boncolgattam lazán. Aztán a műterem hiánya és egyéb más okok arra késztettek, hogy megváltoztassam a koncepciómat. Korábban dolgoztam 17x17 centis kis képpel, 5-6 darabbal. Ebből már csak egy volt meg, ami ott hevert az íróasztalomon. Kicsit elkezdtem átalakítani, majd újból megkedveltem ezt a formát. Innen jött az ötlet, hogy csinálni kellene ebből jó pár művet, majd összeállítani egy nagy képpé. Persze nem fog a 100 kis kép kiadni egy nagyot, nem arról van szó, hogy az ezer kis Yoda fotóból összeáll egy nagy Yoda. Itt aztán elengedhettem magam, teljes a műfaji korláttalanság, festmény, torzó, fotó, purhab, filctoll, tus, ceruza és gyümölcs is ki lesz állítva, valamint az egyéb falfelületeken néhány új festmény, főleg az áldás által inspirálva.”

A 100 kis kép sorozatból hatot mutatunk be itt. 

TOVÁBB A GALÉRIÁHOZ >>>

  
  

Megjelent: 2014-09-02 08:00:00

 

Takács Máté (1975) festő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.