Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Rimóczi László: Pilóta és a farkas

A farkas már harmadszor próbált felszállni a gépre, a pilóta pedig harmadszor tessékelte le egy összetekert navigációs térképpel. Nem a farkas farkasságával volt baja, útlevele és tiszta ruházata is volt, minden, amit az utazási szabályzat előír, csakhogy ez az állat egy megcsócsált nyúlhullával a szájában kívánt részt venni az utazásban, amit tilt a légiszabályzat. Erre külön piktogramok hívják fel a figyelmet a reptér egész területén, merthogy a levedző állattetem veszélyes mások ruházatára, cipőjére. Utastárs-zavaró az ilyesmi, ezért jelölik piros csíkkal áthúzott döggel.

Fel nem hozza azt a koszos cafatot az én gépemre, farkas úr, összekeni vele a fedélzetet, az üléseket és utastársai testi épségét – így a pilóta.

- Egy ilyen kis fosfióka nekem ne ugasson, aki még életében nem vadászott le semmi aprót és gyorsat - így a farkas.

A pilóta nem akart barátkozni a vadállattal, hiszen egy farkas hamar elmúlik: 13 év és slussz, kitisztul az életéből. A pilóta épp hogy megszeretné, máris bánat lesz belőle. Ezért gyűjt pusztulékony élőlények helyett inkább köveket, mert azok legalább addig kitartanak, mint ő. És ha – tegyük fel - össze is jön a farkassal, befogadja, tálat is ad neki, az állat meg éjszaka önkéntelenül kiabálni kezd a teliholdnak. A farkashang őt és szomszédjait egyaránt zavarná, és onnantól az állat nyűggé válna.

A farkas aznap nem repült.

  
  

Megjelent: 2014-07-10 15:50:45

 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.