Korányi Mátyás versei 2.
Misi elutazna
Misi bepakol bőröndjébe.
Szabályos négyzet alakú ingeit
pontos fedéssel egymásra helyezi.
Az egyiknek megigazítja a nyakát.
Két szigorúan vasalt nadrág és az
alsóneműk. Kettő pulóver, cipő.
Egy papucs, egy törülköző.
Misi lefekszik az ágyra.
Térdhajlatai alá
csúsztatja
kezét
és
gondos
mozdulatokkal
összehajtogatja magát.
Lesimítja az éleit. Nézi a plafont.
Nincs senki, aki bőröndbe tegye. Megint marad.
Az öreg
Ó, a halál, az egy olyan kis szüszü-szürke,
száraz, törékeny valami.
Szüszü-szemei könnybelábadnak, térdei remegnek,
alig bírja el a kaszát.
Nagyon fáradt a halál.
Nehéz vele szót érteni, mert szenilis már a trotyli.
Így aztán egyszerű, könnyen megjegyezhető
utasításokat adnak neki a főnökei:
„Mindenkit kinyírni.
Mindent tönkretenni.
Mindent megsemmisíteni.”
Ezeket még meg tudja jegyezni a halál.
Éjjel-nappali
Csillagokat vásároltam
a Kozmosz-boltban,
napnyugtát adott az ég,
fordul a Föld, az idő halad,
bejön a fény a függöny mögül.
Azt mondják non-stop, de tudom,
egyszer végleg bezár a bolt,
milliárd rossz szekér döcög az úton,
„milyen csonka ma a hold…”
Tejút és kenyérút
és négy tekercs wc-papírút.
Apróval fizettem
marokból marokba;
körben piásüvegek,
instant levesek, kávék
és nass. Alkoss, gyarapíts.
Csillagok ragyogtak, ahogy
megcsillant a fény a tárgyakon.
Profán űr tizenkét négyzetméteren.
Világítanak bennem… És én hagyom.
Megjelent: 2014-05-29 13:55:15
 |
|
Korányi Mátyás költő, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
