Keresés a honlapon:

Szabó P. Katalin: A fantasy műfaj és a balladai hagyomány megjelenése Herczeg Ferenc Napváros című novellájában

 

A fantasy műfaj és a balladai hagyomány megjelenése Herczeg Ferenc Napváros című novellájában

Herczeg Ferenc, Napváros

 

A Napváros elbeszélés a címadó darabja az 1936-ban megjelenő 15. kötetnek Herczeg Ferenc Válogatott Munkáinak Emlékkiadásában, a könyv megszerkesztése során nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, pozícióját tekintve is első a tizennyolc alkotás közül.

A történet látszólag két, valójában csak egy képzeletbeli városról, Nonáról szól. A bevezetésben Nona egy fiatal polgárát, a nagyrektor lányát, elrabolta az ellenséges város, Antinona (!) kapitányának kilencedik fia, Leif. A csúcspont pillanatában a fiatal katona meghalt a „saját” városa ostromában, mielőtt feleségül vehette volna az elrabolt lányt.  Napvárost a nonai nagyrektor támadta meg, hogy lányát, Filippát hazaengedjék, aki a zárásban vőlegénye halála után haza is tért és belepusztult a bánatba.

Mindezek alapján a novella arról szól, hogy egy idegen nép fia elrabol egy lányt, aki mindezek után meghal. A történetnek minden európai befogadó számára ismerősnek kell lennie, mert ősi balladákra emlékeztet.  Ezeknek a régi stílusú, történelmi vonatkozású, klasszikus népballadáknak a lényege abban ragadható meg, hogy az anyának nem sikerül elbújtatnia lányát, akit aztán elvisznek a törökök, és aki mindenféle válogatott szenvedés után végül meghal. A párhuzam motívumszinten is megjelenik, ha megnézzük Kallós Zoltán gyűjtését a 20. században még élő erdélyi és moldvai magyar népballadákból. Egy esetben még arra is találunk példát, hogy a lányt útközben rabolják el és a szenvedés után hazatér (Mért küldött el engem?, Lészped, (Moldva) 1959.), ahogy az Filippával is történik. A balladák többségében az elrabolt lányok idegen földön, boldogtalanul halnak meg (Kádár Kata, Fúdd el, jó szél, Rabolnak el engem etc.). A bennük felvonultatott képek a csúfság megjelenítésére (kígyó, béka, varangy, folyó víz, eső, sötétség etc.) emlékeztethetnek minket Nona városára és szobraira, melyek rémítik Filippát.

 

 

Az a jelenség, hogy Filippa halála után a holtestét Leif sírjába, a férfi mellé temették, szinten balladai eredetű:

„Testem a testeddel egy sírba nyúgodjon,

Vérem a véreddel egy árokba follyon,

Írják fel fejfámra: itt nyugszik egy árva,

Kinek szerelemből történt a halála.”

(Görögfi Gyurica, Válaszút (Mezőség) 1943. in: Kallós Zoltán, Balladák könyve, Budapest, Magyar Helikon, 1977. 206.)

A különbségek egyfajta fordítottság következményei, ahogy az ábrákon is látható: Filippa egy rossz állapotból ragadtat ki és abba a negatív közegbe vágyik vissza a jó helyzetben is. Herczeg csavar az eredeti képleten, így olyan hatást ér el, mintha tükröt tartana a jó és a rossz elé.

A Napváros elbeszélése egy nagy ellentétre építkezik. A két alappillér az ősi sötétség és a fény, amelyek már sok száz évvel korábban jelen voltak ebben a mitikus világban, mint maguk a szereplők, akik vak ember módjára botladoznak a városok kövein. Ez a mitikus összecsapás még eredhetne ugyan a balladai hagyományból, de oly méretűvé növekszik a történetben, hogy mellette elsatnyul a szereplők jelentősége, oly nagyon, hogy lényegében szinte mindegy is, hogy mit csinálnak, vagy inkább mit nem csinálnak. A ballada esetében a közösség egy konkrét esetre emlékezik, a szájhagyomány átörökítőinek fontos a szereplők személyisége, magatartásformája, nem egyszer tanító célzatú az előadásuk: az anya, aki kiadja a lányát a töröknek, halált érdemel! A fantasy esetében a természetfeletti erők hatalmasabbak mindenkinél, túlélik a szereplők halálát, úgy, ahogy itt Nona gonosz hatalma még első Antinona pusztulását és -sejthető módon- második Antinona (normann Napváros) legyőzését követően is ott fog meredezni a kőfal tövében. A fantasyra emlékeztet továbbá az ábrázolásmód is, ahogy az író szabadjára engedi a képzeletét a két város leírásakor.

Ez a duális szerkesztés a fejezetek egymásutániságában is megmutatkozik: a nyolc szakaszból négy „játszódik” Napvárosban és négy (egy voltaképp az onnan kivezető úton) Nonában. Nona és sötétsége keretként (két fejezet elöl, két szakasz a zárásban) öleli át Napváros fényének idejét. Már a város neve is (NONA) komorságot sugall: két veláris, rövid magánhangzó alkotja a tulajdonnevet egy nazális mássalhangzóval, és mintha csak egy mondatszó, egy spontán, negatív érzelemkitörés, egy indulatszó lenne. Ezt támasztja alá az is, hogy meglepően rövid, csupán kétszótagos.
Nona alkalmatlan az életre, nem embernek való hely: kőbe vájt, kénbányák fölé épült város, nem járja se levegő, se napfény. (A kénbányákban belélegzett kéngőz mérgező, fojtogató érzést kelt és roncsolja a testet.)  Lakói kapzsiságból lakják. A szöveg első mondatának baljós megállapítása megalapozza az egész novella hangulatát: „Nona városában nincsen galamb, sem veréb, csak varjú.” (5.o.) A varjú a csúfság és a misztikus rossz megtestesítője, egy ősi, lunáris (Holdhoz, éjszakához, sötétséghez kapcsolódó)  motívum,[1] amely a halált idézi. A felvonultatott, érzékletes jelzők egy lakhatatlan város képét mutatják: „fekete, nyirkos és fülledt” (5.), „egymás fölé ágaskodó ciklopszfalak és szédítő mélységű árkok” (5.), „szűkmellű. hórihorgas polgárházak” (5.), „kongó bolthajtások” (5), „fekete falívekről rozsdás láncon vaslámpások” (5.) etc. Ez a halál városa, ahol „a nap minden órájában csontváz pattant elő, amely sípcsonttal a kezében kongatta el az órákat.”  (21.)

Napváros a normann hajósok városa. Mindent el lehet mondani róla, ami jó. Lovagias normákkal és kényelmet kedvelő szokásokkal. Polgárai bársonyban és selyemben járnak, hatalmas hadigályákkal járják a világot, dalolnak és finom bor mellett vigadoznak. A város kapitánya Vas Drogo. (A Drogo normann név.) Legkisebb fia, Leif, akit a neve is hódításra determinál. A történetet az ő leányrablása indítja el. (Ez a toposz megjelenik Herczegnél máshol is, például az Ádám, hol vagy? című regényében.)

A szereplők ebben a világban nem rendelkeznek szabad akarattal. Leif többször is megkísérli tisztességesen feleségül venni Filippát, de a nagyrektor elzárkózik ettől, Leif halála annak bizonyítása, hogy a „Ha nem adják, hát vedd el!” elv érvényesítése büntetést von maga után. A fiatal katona halálát bemutató szakasz nagyon elnagyoltan ábrázolja az eseményt, néhány információt kapunk csupán (egy nyíl végez vele, sebe halálos), elgondolkodtató, hogy dramaturgiailag nem Leif halála centrális, hanem az, hogy Filippa nem teljesíti utolsó kérését: nem csókolja meg halála pillanatában a szemeit. A sötétséget képviselő Filippa nem érinti meg fényt reprezentáló Leif szemét; a szem a Naphoz kapcsoló jelkép,[2] ha megtette volna, az nemcsak egy intim helyzet felvállalását jelentené, hanem a fény és a sötétség egyesülését is. Első olvasatra a jelenetet összecsapja az a banális búcsú, amit az író Leif szájába ad: „Nos, akkor Isten veled!” Nem illik a helyzethez, úgy hangzik, mintha Leif már sokszor meghalt volna, és ez a búcsú is már csak ismétlésnek hatna, de a zárás utolsó sorai, Leif transzcendens megjelenése a fényességben és Filippa (és egyben a novella) utolsó szavai: „Megyek uram, megyek!” talán elegendő magyarázattal szolgálnak: Filippa és Leif házassága evilágon békét és gazdagságot hozott volna, beteljesülése azonban megtörténhet a másvilágon is.
Leif és Filippa találkozása a fantasy jelenében kivételes pillanat. Ezt  nemcsak Leif nevének jelentése adja, hanem a nona, latin szó is: kilencedik. Leif hódító és Drogo (akinek a neve szellemet jelent, tehát szintén nem evilági) kilencedik fia. A kilenc isteni szám, tökéletes, mert háromszor három. A szövegben nagy hangsúlyt kap, hogy Nona és Napváros békét kötött, méghozzá olyat, ami „jó volt”. Leif és Filippa halála emberáldozatként is értelmezhető, megpecsételi a szövetséget, melyet Napváros és Nona köt, nem lehetünk benne biztosak, de talán új korszak köszönt a világra.

A szöveg egy érzést és egy pillanatot örökít meg. Nem tudjuk, miért, de a világra sötétség ereszkedik, benne minden félelmetesnek hat és nem lehet tudni, hogy az-e a jó, ami annak mutatja magát, vagy az-e, ami nem.  Egy bizonyos: a sötétség örökké tart. Nem kapunk magyarázatokat, mert a gonosz győzedelmeskedésére nincs elfogadható érv, nem maradhat más, csak Filippa utolsó mondata, a Babits Mihály-féle „bölcs belátás”. A novella összességében huszonegy oldal tömény nyomorúságként hat. Herczeg sikeresen közvetítette a két világháború közti emberi eltévedést és azt, hogy időnként nem tehetünk mást, minthogy azt mondjuk, „Megyek uram, megyek!”

Herczeg Ferenc, Napváros, in. Herczeg Ferenc, Napváros, Herczeg Ferenc Válogatott Munkáinak Emlékkiadása 15., Budapest, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., 1936.

---

[1] Szimbólumtár: Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából, Szerk. Pál József, Újvári Edit, Budapest, Balassi Kiadó, 2001.

[2] Szimbólumtár: Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából, Szerk. Pál József, Újvári Edit, Budapest, Balassi Kiadó, 2001.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-08-03 12:33:26

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.