Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Rilke gigászi nyelv-kontinense

 

Rilke gigászi nyelv-kontinense

 

Minden idők (egyik?) legnagyobb költőjének levelezése

 

Báthori Csaba fordítói mestermunkája

 

 

Rainer Maria Rilke: Levelek I-IV. 1894-1926

 

Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, 2545 oldal

 

Roppant tömegű, tekintélyes mennyiségű veretes szöveg: négy tomus. Díszdobozba bújtatva ízlésesen, műgonddal. Tekintélyt parancsol, csak ránézésre is. Napjainkban hét-nyolc sor elolvasására vagyunk, gondolat-fogyasztóként, az Internet miatt, hitelesítve. Többre már nem képes az átlag. Csak a vérmesebb irodalmárok bírnak ki több száz sűrűn szedett oldalt. Inkább csak átfutás van, átnézés és belekóstolás. Arról a várakozó, türelmes reflektálásról, amit Rilkétől tanulhatunk meg, manapság keveset tudnak a vátesznek kikiáltott csepűrágók.

„Itt nincsen időmérték, itt nem érvényes az esztendő és tíz év semmi: művésznek lenni azt jelenti: nem számolni és nem méricskélni: érni, mint érik a fa, mely nem sürgeti nedveit és bízvást dacol a tavasz viharával, és nem latolgatja, hogy utóbb beköszönt-e a nyár? Igen, beköszönt. De csak a türelmesekhez jön el, akik úgy élnek, mintha az örökkévalóság feküdne lábuk előtt, gondtalan nyugalommal és határtalan távlatokkal.” (Rilke: Franz Xaver Kappusnak, I. kötet, 157.)

A fordító, Báthori Csaba húszéves, monumentális munkájának eredménye – ebből a hatalmas anyagból nyújt átfogó, az élet és életmű minden releváns vonatkozását tükröző válogatást. A levelek lenyűgöző nyíltsággal adnak számot Rilke életének szorongásos gondjairól, saját – és mások – művészetének elmélyült mérlegeléséről, a költő sokszor viszontagságos hétköznapjairól, költői-filozófiai összefüggésekre irányuló figyelmének változásairól, – és számtalan ponton megvilágítják a költői életművet is. 

Rainer Maria Rilke (1875–1926) köztudott, hogy nemcsak a huszadik század egyik legnagyobb németnyelvű költője volt, hanem a század első felének egyik fáradhatatlan levelezője. Episztolái az elmúlt évtizedekben lassan – örökösi, kiadói és kutatási szempontok aggályos fontolgatása közben – láttak és látnak napvilágot. Életművének ez a része még ma sem teljesen belátható, hiszen az episztoláknak nemhogy kritikai igényű gyűjteménye, de még komoly összkiadása sem létezik.

A levelek időrendben sorakoznak. A válogatásban a fontosság, a tartalmasság és a Rilke életével vagy alkotói gondolkodásával összefüggő vonatkozás játszotta az elsődleges szerepet. A levelek zöme sok fontos életrajzi, nemzedéki, poétikai, bölcseleti kérdéshez szolgál adalékul.

Hangsúlyosan kapott helyet az anyagban az a négy személy, akik a költő sorsában, különböző minőségben, évtizedeken át, döntő szerepet játszottak. Lou Andreas-Salomé, Thurm und Taxis hercegné, Nanny Wunderly-Volkart valamint a kiadó és hűséges-nagylelkű barát és mecénás, Anton Kippenberg. Teljességgel felérő bőség! Így jellemzi a válogatást a fordító. Hiszen ez az óriási mennyiségű levél csak egy kis része az egész gigászi nyelvkontinensnek.

Mindig is érdekelte a befogadókat, miként múlik el, ami megmarad? Azaz miként töltődik át egyik műfajból a másikba egy életművön belül a téma, az érzés és a forma? Hogyan olvad bele például a versek anyaga a levelek nagy-nagy folyójába? És keveredik esszé stílusban magával az élettel és az ihlettel. A hús-vér és két lábon járó problémákkal, az emberi lényekkel. Ez az összegyúródás, szerves tematizálás, organikus gravírozódás teszi izgalmassá a munkát. Szeretünk bepillantani a művek mögé, oda is, ahol esetleg csak a csend található. De a Rilke versek szellemi-érzéki hátterében bizony van még egy s más. Rengeteg nyüzsgés, élcelődés és rendkívül szerteágazó megfigyelések. Az a fajta mély bölcsesség és filozófia, amiben a magánélet kontingenciái, emóciói: mind-mind nyers és kényes pillanatokat lepleznek le..

A fordító, Báthori Csaba sorra belebújik a rilkei szemantika-köntösbe, naponta fölveszi magára a maszkot. Majd amikor aludni tér, újra az lesz, aki volt. De néha elfelejti letenni a jelmezt és a díszletek között, szundít el s ébred rá: szinte már minden ízében-sejtjében ő Rilke. Az ő gondolatait fűzi egybe még álmában is: eggyé forrt vele egy kicsit, mire megértette, mit is akar ez a jó ember.

S ez a mázlink, nekünk, olvasóknak. Ha elfáradunk, mi becsukjuk a könyvtestet. De a fordítónak, muszáj újra belemenni, folytatni! Visszalapozni a sűrűjébe. Hátha elmaradt egy kis tallózni való, lábjegyzet-állagú jelentés-árnyalat, amit még ki kell bontogatni, mint egy hidegtől összecsukódott virágszirmot.

Ahogy Báthori Csaba jellemezte laudációjában Szijj Ferencet, Artisjus díja kapcsán, az fokozottan érvényes Rilkére is: „Talán éppen azért tudott hozzáférni életének bizonyos költészetté sűríthető rétegeihez, mert szívósan háttérbe tolta a tapasztalás esetleges adatait. Úgy érezzük, valamilyen titkos és mély okok sora garantálja itt egy olyan személyiség szinte kötelező, másodlagosnak mutatott létezését, aki kegyetlenül el van választva mindenapjainak dolgaitól s bizonyos értelemben önmagától is.”

Tulajdonképpen olyan ez a levelezés, mintha végül, magával a fordítóval levelezne a szerző, hiszen a magyarítás nem régítés, ahogy azt Radnóti Sándor írta, Arnulf Rainer emlékkiállítása kapcsán, hanem permanens újítások, bearanyozások, keretezések sora. „A ház három szőnyegét kérdeztem meg, sorban mindegyiket, de egyik sem repül. Te pedig baseli szállodaszobádban nyílván ugyancsak nem találtál olyan kilépőt ágyad előtt,amely képes volna keresztül-kasul svájci hegyen-völgyön át, egészen a küszöbömig emelni téged. (Ajtóm, persze, nyitva áll előtted.)” (Regina Ullmann-nak, 1923. február 20. IV. kötet, 1936. oldal)

Annyira ihletett és organikusan illeszkedő minden egyes levél, hogy megkockáztatható az állítás: összeáll –e egy egybefüggő történetté, netán regénnyé?, Ha van rá befogadói erudíció. Igen. A böngésző személynek is föl kell vennie a béketűrés, a türelmes várakozás és az örökös készenlét alapállását, hogy felnyíljon előtte a csillagkupola, ami gyönyörű allúzió-struktúrát fed. Emberi kapcsolatok, találkozások Galaktikája ez, egy még bonyolultabb Univerzum tenyerén, az emberi lélek és történelem metszéspontjában, ahol átlép az idő a szellemek dimenziójába.

A sok tömény és ragyogó eszmefuttatás közül sok külön is megáll epigrammaként:„A titkok hatalmasabbak, mintsem már most sejtetnéd, de sokat tudsz már róluk, hiszen le tudtad írni: minden szép ’Istened szeretett földjén’, csak éppen minden másként szép. Szélesítsd ezt a felfogást és ne rettenj, ne tévedj meg. S élj örömmel, ez alakalommal: Rainer-Maria.” ( Ilse Jahrnak, 1923. február 22, 1938. oldal)

A negyedik kötet végén az eligazodást segítő „névmutató”, a levelek címzettjeinek jegyzéke várja a kutató pillantásokat. Van alapos bibliográfia, életrajzi jegyzetek, függelék, tartalomjegyzék, a szerkesztés elveket magyarázó jegyzet és a fordító utószava: A peregrinus magánya. és Rudolf Kassner Rilke 60. születésnapjára (1935) írt köszöntője, amely a költő művészi karakterét precízen ecseteli.

„Az életben roppant különös, ha nincsen már tanúnk arra,ami eleinte betöltött és ösztönzött bennünket, - ha egyedül maradunk az emlékezettel és nem hivatkozhatunk senkinek egyidejű tudására.” (Marie Von Thurn und Taxisnak, 1947. oldal) A levelek összegző tanulsága ez. Hiába a szépség, a szeretet, ha nincs átadva, megosztva. A párbeszéd örömöt tartogat. A befelé fordulás kiszámíthatatlan következményekkel járhat.

Minden működőképes ebben a könyvben. Akárcsak Rilke emberismerete, amely ilyen mondatokat szült: „Talán nem is annyira ahhoz fordulsz, aki vagyok.” (Ilse Jahrnak, 1937. oldal) Igen. Mintha nem is ahhoz az egyetlen személyhez szólnának Rilke sorai sem, akik a címzettjei, hanem egy általános költői énhez, vagy magához a teremtő Istenhez, akivel írásaiban permanens párbeszédet folytat.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-05-28 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.