VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: Expresszionista impressziók (Thomas Pynchon: Beépített hiba)
Expresszionista impressziók Thomas Pynchon: Beépített hiba Magvető, 505 oldal, 3390 Ft Fordította: Farkas Krisztina és Keresztesi József Egy túlírt, organikusságában megtört regénynek is megvannak a maga erényei, amit szerethet a befogadó. Pláne akkor, ha a mű az elvarratlan szálakat is az olvasó kezébe adja. A szűrmodernitás paradigmája és paródiája lehet egyszerre az a könyv, ami magát gigászi nyelvkontinensként adja el ugyan, de öntörvényű poétikája egyetlen emberi tenyérre írva elfér. Ehhez persze türelem és empátia szükségeltetik, mert a szövegfolyam egymást cirógató, csiklandozó örvényei közötti járatok azoknak mutatják meg magukat, akik végül is kitapintják a textusban föltoluló dilemmákat. Ha már így elébe vágtunk a történetnek, le kell vonnunk előre a következtetést, rezignált és impulzív regény a Beépített hiba, de tanulságai számosak. Az üzenete a kiábrándultságra és a halál túlélésére orvosságként felírt élvhajhászásnál több. De hogy pontosan mi, azt mindenkinek magának kell kibogoznia. Annyiban tud segíteni a naplóíró, hogy valamiféle fogódzót nyújt, ami természetesen, a könyv habitusához méltó módon, nem stabil. A kitaláció és a realitás itt nemes egyszerűséggel egybeforr. A bűnös magánügyek és a társadalmi attitűd paneljeit egymásba dugdosó elbeszélői én lázas szabadossággal hajszolja bele alakjait az éjszakába. És nem a szokott helyre varrja fel őket. A helyszínek és a jelenet-zsebek vagy mondjuk úgy, a történet gombjai a galléron és a kabát hátán éktelenkednek. De jól mutatnak. Természetesen nem a bűnügyi regények alapvető metafizikusságától (rejtély és felderítés), és rituális dramaturgiától (beavatás, bűnbakképzés) távolodik el, hanem magát a cselekményt írja szét. Olyannyira, hogy az már futurista lírává változik át. A rejtély után nyomozó doki a tradíció és a feladat közé szorul be. A hard-boiled krimik új mutációja ez. Persze jogelődei Oidipusz, Thészeusz ott loholnak a nyomában árnyékként, mint túlvilág hímporával meghintett lábjegyzetek. Így válnak ábrázolhatóvá a kábítószeres életforma előnyei s tapasztalatai. Vannak dolgok, amiket nem megoldani kell, hanem elbagatellizálni inkább, hogy komolyságukat vesztve megmutassák kézenfekvő bornírtságuk. Doki Sportellót semmiképpen sem lehetne hétköznapi detektívnek nevezni. Igaz, hogy van irodája, ez az LSD (Láthatatlanul, Sikeresen, Diszkréten) Nyomozóiroda, melynek logója egy óriási bevérzett szemgolyó (lásd a magyar kiadás borítóját), az ügyfelek fogadása helyett azonban legtöbbször betépni jár oda. A legújabb megbízatása ugyanakkor szintén nem átlagos: volt barátnője, Shasta keresi fel, aki szeretője, egy Mickey Wolfmann nevű – amúgy nős – ingatlanos nagyágyú eltűnése ügyében keresi meg a magánnyomozót. A nő arra kéri Dokit, hogy bukkanjon a férfi nyomára, attól tart ugyanis, hogy a feleség és az asszony szeretője (ez már csak egy ilyen család) állította félre az útból a pénzes ingatlanmágnást. Hadd lopjak Kiss Orsitól, aki a Könyves Blog hasábjain reflektált e különös alkotás-lélektani kísérletre. „Chandler és Hammett torkán azonban valószínűleg megakadt volna a pipafüst, ha a kezükbe kerül a Beépített hiba. Thomas Pynchon regényében kaliforniai hippik, gátlástalan ingatlanosok, megbízhatatlan zsaruk és nők, csempészek és bérgyilkosok kergetik egymást, miközben javában zajlik a Manson-per, a háttérben pedig a The Beach Boys meg a The Bonzo Dog Band zenél.” Magam sem láttam volna be ennek a műnek a jelentőségét, főleg a Súlyszivárvány olvasása után, ha nem fedezem fel Bartók Imre remek recenzióját a Műútban. Ő írja meg azt, amit mások nem nagyon. „Semmi sem volna félrevezetőbb, mint Thomas Pynchont a kortárs irodalom hegycsúcsának nevezni, noha csábítóak az efféle, a szuperlatívuszok bűvöletében mozgó metaforák. Ám Pynchon bizonyosan nem csúcs, ahonnan akadálytalan rálátásunk nyílna valamire, hanem kanyon, szurdok, alagútrendszer, labirintus, nehézfém-bánya. Sőt még inkább sötétkamrák olyasféle hálózata, ahol nem egy tájat láthatunk be, hanem ahol a képek születésének lehetünk tanúi.”De Görög Dániel (Apokrif) és Bak Róbert (E-kultúra) írásai nélkül sem láttam volna meg egyes szövegtani mozzanatokat a könyvben, amelyek eljuttattak oda, hogy még egyszer nekivágjak a szövegnek. Érdemes volt. Ajánlom a kötetet ínyenceknek, felszínes bestseller-fogyasztóknak egyaránt. Tanulhatnak belőle bonyolítást, de a „le van ejtve s tejelve minden” tabletta kivonatának íze/szaga is ott terjeng majd a tomus körül. Korábbi kritikámat felülírom, mert az újraolvasás módosította a látást. Nem olvashatatlan a könyv. Nehéz. Súlya van.
Megjelent: 2015-02-10 17:00:00
|
