Breznay Richárd „Blog az antik Rómában" – Hyperión 2017
Breznay Richárd „Blog az antik Rómában" – Hyperión 2017
Amantius vagyok, a Colosseum állatgondozója. Nem mondhatnám, hogy átlagos életem van. Egy labirintusban élni a föld alatt nem éppen egy álom, viszont olyan titkokat ismerek, amelyeknek csak kevés ember van a birtokában. Hogy milyen titkok rejtőznek az épület falai között? Nektek elárulom, de csak nektek!
Szeptember 15.
Újabb véres napot tudhatok magam mögött. Csak akkorra tarthattunk egy kis szünetet, amikor a Forum Romanumon beverték a szöget Jupiter templomának falába. A venation elesett a kedvenc oroszlánom, pedig az egyik barátommal, Quintussal fogadtam rá, hogy az egész Ludi Romanit túléli az állat. Remélem, Quintus nem ismerte fel az oroszlánt…
Egész nap harc volt ma az arénában, egészen a tizenkettedik óráig. Commodus császár szereti a vért.
Ha már a császárnál tartunk, holnap ő maga is részt fog venni egy gladiátorviadalon. Mindenképpen gyertek el, bár megsúgom, a harc kimenetele nem kétséges. Itt, lent, a labirintusban tudok mindenről, és a gladiátor, aki Commodus ellenfele lesz holnap, már napok óta itt poshad láncra verve, és megtiltották nekünk, hogy ételt, vagy vizet adjunk neki.
Amantius
Szeptember 16.
Quintus valahogy megtudta, hogy nyert a fogadásban! Követeli rajtam a pénzt, de félek, nincs most harminc denariusom. Ezt neki is elmondtam, erre ő megfenyegetett, hogy ha nem adom oda neki a pénzét ebben a pillanatban, akkor átoktáblát készíttet ellenem. Mihez kezdjek most?
Ma Commodus császár könnyűszerrel győzött. Kicsit túl könnyen is – túl rövid volt a küzdelem. A nép méltatlankodott, pedig rengeteg pénzbe került kifizetnünk a császári secutort! Nem is értem, miért kell a birodalom leghatalmasabb emberének egymillió sestertius…
Amantius
Szeptember 17.
A mai nap jó volt. A délelőtti venatiora nagyrésziben az én állataimat küldték, – én gondozom őket – és probléma nélkül legyőzték az ellenük küldött gladiátorokat. Általában a gladiátorok jönnek ki győztesen, de most még csak meg sem sebesültek az oroszlánjaim.
Pont egy ilyen égi csodára volt szükségem. Quintusnak megpróbáltam megint elmagyarázni, hogy most küldték porondra az oroszlánt, amire fogadtunk, de hiába. Azt mondta, már íratott is egy átoktáblát, és el is rejtette a temetőben, sőt mi több, ezek után apagyilkosnak nevezett. Nem is értem, hogyan lehetett egy ilyen ember a barátom.
A hatodik órában volt pár szabad percem és kijöttem a felszínre megnézni egy gladiátorharcot. Egy Celadus nevű trák küzdött egy samnis ellen. Ott helyben kötöttem egy fogadást ötven denarius értékben Celadusra az egyik nézővel, bizonyos Titus Labienus Pulcherrel.
A samnis állt nyerésre, Celadus ímmel-ámmal támadott, egyre csak hátrált. A közönség sértéseket kiabált a gyáva taktika láttán.
Hirtelen egy paradicsom egyenesen Celadus arcán toccsant, mire az olyan hangosan felbődült, hogy szerintem még a legfelső sorokban is hallhatták.
Celadus elhajította a pajzsát, és dühödten nekiesett egy szál görbe kardjával a samnisnek.
„Ad triarios redisse” – gondoltam magamban. Azért fogadtam Celadusra, mert már láttam két győztes viadalát. Mindkettőben higgadtan védekezett, amíg ellenfele ki nem fáradt, aztán megadta a kegyelemdöfést.
A trák nagyon fürge volt, elhajolt a samnis minden csapása elől, de nem talált rést ellenfele védelmében.
Egy percen át lélegzet visszafojtott csendben figyelt mindenki. Végül Celadus egy ügyes támadása után a samnis megtántorodott, és a földre került, hogy aztán rögtön felemelt hüvelykujjal kegyelmet kérjen.
Egy bíró gyorsan szétválasztotta a két harcost egy hosszú bottal, és az editorra nézett, az editor pedig Commodus császárra.
Én a tömeggel együtt ordítottam: iu-gula! iu-gula!
A császár lefelé fordította a hüvelykujját.
Éljenezve pattantam fel, és a kivégzést meg sem várva mentem behajtani a pénzt Tituson, aki igazi úriember módjára rögtön fizetett.
Amantius
Szeptember 18.
Azzal kezdtem a napot, hogy kifizettem Quintust, és könyörögtem neki, hogy az átoktáblát semmisítse meg. Ő nagylelkűen megígérte ezt nekem, de én azért még haragszom rá. Azt is fontolgattam, hogy pert indítok ellene, de inkább gyorsan letettem róla. A tiltott varázslatok igénybevétele nagyjából olyan, mint a kockázás – tiltott, mégis szinte mindenki él vele.
A Ludi Romaninak hamarosan vége, Jupiternek legyen hála. Kezdem megunni, hogy két napig gondozok egy állatot, aztán mehet ki a homokra meghalni.
Mondjuk nincsen sok dolgom. Úgy jó, ha a fenevadak éhesen lépnek ki az arénába, tehát nem kell őket sokszor etetnem, arról nem is beszélve, hogy a szokásosnál gyakoribb ad bestiasok során kapnak enni az állataim bőségesen.
Ma viszont az editor azt találta ki, hogy a venation ékszerben legyenek az oroszlánok. Tizenkét éhes vadállat nyakába kellett olyan drága aranyláncot akasztanom, amilyenem nekem sohasem lesz!
Kemény perceim voltak, de simábban ment, mint ahogy először gondoltam volna. Egy botra tettem rá a láncot, és azzal nyúltam be a rácson, és akasztottam a nyakukba, miközben aludtak.
Amantius
Breznay Richárd (Amantius, 26 pont) Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium, 9.o., felkészítő tanára: Benyhe Bernát
Megjelent: 2017-04-19 17:22:00
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
