Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
H okt. 23, 2017 @17:00 - 12:00AM
Élő magyar festészet 2017 - A hal
H okt. 23, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
H okt. 23, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
Cs okt. 26, 2017 @20:00 -
drMáriás: A szeretet soha el nem fogy - Kiállítás
V okt. 29, 2017 @19:00 -
Suttogók a Nyitott Műhelyben

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

 

Könnycsepp variációk az iróniára

Láng Csaba, A madarak alkonyi hangja, Budapest, Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút, 2016.

 

Láng Csaba 2016-ban megjelent verseskötete egy hangsúlyozottan én központú lírával jelentkezett a Cédrus Művészeti Alapítvány és a Napkút kiadó gondozásában.

 

IMG_256

 

A kötet hangvétele és a mottó keltette hangulat közti távolság finom iróniát sejtet. A kötet mottója ugyanis egy ógörög Arisztophanész-idézet (ἄνω κεχηνότος), amely már önmagában is talányossá teszi a négy versciklusból felépülő munkát, hiszen ezen a nyelven napjaink magyar olvasói jellemzően nem értenek. Az értő közönség tudja, hogy a szakasz a tanítványtól hangzik el az antik vígjátékban („Μαθητής: ζητοῦντος αὐτοῦ τῆς σελήνης τὰς ὁδοὺς / καὶ τὰς περιφορὰς εἶτ᾽ ἄνω κεχηνότος / ἀπὸ τῆς ὀροφῆς νύκτωρ γαλεώτης κατέχεσεν.”).* Arany János fordításában a mondat így szól: „A mint keresné a Hold útait S körjáratát, szájtátva fölfelé, Lerondította egy gyík, az ereszből.”** Az ősi szöveg megfejtéséhez kevés segítséget ad a költő. Az idézetből Láng Csaba a „szájtátva fölfelé” szerkezetet emelte ki, mely eredeti kontextusát elveszítve emelkedett hangulatot kelt. Ez némiképp fricskaként is értelmezhető a költőtől az olvasó (és önmaga) felé.

Ez az énből kiinduló, az ég útjainak fürkészésére vágyó törekvés végigvonul a köteten, keretként közre fogja az egész könyvet. Az első költemény (Nem menekülök…) és az utolsó alkotás (A pacsirtadal árnyéka) egy-egy sora, mintegy felel egymásra („Meghalni vágyom az éji úton” [Nem menekülök…] 9., „De költő az, aki az égre tekint és a földre ír.” A pacsirta dal árnyéka 48.). A harminchét versből összesen kilenc első sora tartalmaz közvetlenül az énre utaló szavakat, egyes szám első személyben ragozott cselekvő igéket (menekülök, kötöttem, jöttem stb.), egy pedig az én személyes névmással indít, négynek már a címe is az énre utal. A versbeszéd erős szubjektivitása a lírai én pozícióját a magánlíra látszatának retorikai felépítése miatt a konvencionális alanyi lírához közelíti. A megszólalásmód azonban véleményem szerint a kötetben másodlagos, elsősorban az irodalmi tradícióból való értelmezhetőség nyit meg vitára érdemes tereket.

A cím, A madarak alkonyi hangja a mottóval óhatatlanul párbeszédre lép, tekintve, hogy Arisztophanésznek így nemcsak az idézett A felhők című drámája, hanem A madarak című komédiája is belép a kötet referenciális világába. A cím is játék azonban, az olvasó hiába számítana arra, hogy működik a bevett költői gyakorlat: lennie kellene ilyen című versnek a kötetben, nincs. A madarak azonban keresztül-kasul hasítják reptükkel a szövegeket, a cím a költeményekben feltűnő madarakra („alvó galambok az est közeledtén” Igazi blues 35., „a fecskék röpte felsérti vékony burkát” Miért csak ott? 40., „szomjas madár” A hullócsillag 45. stb.) utal. Arisztophanész komédiájában a madarak kara elcsábít a madarak világába, vagyis az égbe. A cím tehát egy utazásra való invitációként is értelmezhető, de Felhőkakukkvár építésére is utalhat, vagyis arra, hogy a lírai én légvárakat épít. A lírai én azért csatlakozik a madarak csapatához, hogy költővé válhasson. A versírás verstéma lesz („Amikor verset akarsz írni” Amikor… 37., „Milyen könnyű is megbocsátani / Egy vers után” [Milyen könnyű is…] 24., „ha írni akarsz / dobj el magadtól mindent” [ha írni akarsz…] 13.)

A köteten az irónia az irodalmi hagyományt idézve is működik. A lírai én ugyanis a legnagyobb költőkkel vállal közösséget. A költői szerepvállalást érdemes tehát az értelmezésnek is középpontjába helyezni. A Robert Burnsnek című költemény címzettje például a skótok nemzeti költője, akinek a magyar irodalomban való jelentőségét mutatja az is, hogy már a 19. században lefordítják hazánk nyelvére műveit, hatása is van népiességünkre. A lírai én egy olyan irodalmi nagyságot szólít meg, aki korának nemzeti ünnepeltje volt. Azonban kérdése nem kapcsolódik Burnshöz, légies: „Vajon bejárhatunk minden teret s időt / Mint lassan hulló csillagok? / Vagy a lélek végig önmagára néz?” (Robert Burnsnek 12.) A vers a kötet egyik legfontosabb alkotása, mert alkalmas a lírai én egész versfüzéren végigvonuló gondolatának megfogalmazására: vajon képes-e a költő a mindenséget megragadni vagy csupán önmaga jut neki? Ez az alapvetően a 19. század óta mozgó kérdéskör önmagában semmi eredetit nem tudna felmutatni (Vörösmarty, Arany, Babits stb. nagy versei szólnak erről), de a folytatás már igen, ugyanis olyan gondolati-érzelmi diszkurzivitásban alkotja meg a reprodukciót, amely az iszlám misztikához közelíti: „Elvágva a múlt a jelentől / Szelíd megdöbbenéssel látja: / Ráengedik az éjszakát.” (Robert Burnsnek 12.) Ez a misztikusság az, ami érdekessé teszi a kötetben olvasható műveket. A lírai én ugyanis az éjszakai, égi utazás keretében tudja megfogalmazni ars poeticáját: „a zenék mostantól benned szóljanak” ([ha írni akarsz…] 13.)

Az éjszakai utazás mint referenciaháló szinte felfoghatatlan nagyságú művészeti hagyományban helyezi el Láng Csaba kötetét (olyan nagy művek tatoznak ide, mint a Korán vagy Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye, de hogy kortárs szerzőt is említsek, Schein Gábor Éjszakai utazás költeménye is). A misztikus utazás a madarak között, az égben a Lángnál a költővé válás nélkülözhetetlen részeként manifesztálódik.

 

The Starry Night - Vincent van Gogh

Vincent van Gogh: The Starry Night, 1889.

(Forrás: www.wikiart.com)

 

Az éji és égi útnak része önmagunk megismerése, de része a látókör kiszélesítése is. A végső célja pedig a transzcendens hatalom, Isten megtalálása, megismerése (végső soron Isten maga a mindenség). Csakhogy A madarak alkonya kötet világának ugyan nem alapeleme, de mégis egyik tényezője az istenhiány („Egy véletlen képben Isten / hiánya szól” Georg Trakl, 15.; „Istenek hulló könnycseppjét innád” A hullócsillag, 45.; „nem létezik egy isten / csak magunk vagyunk” Robert Burnsnek 12.). A lírai én ezért is vágyik hozzá, az Úrhoz fűződő viszonya azonban ambivalens. A versekben Nietzsche hatása érződik, Isten ebben a világban meghalt, csak a hiányával van jelen („isten hideg öléből”, [isten hideg öléből…] 28.). Ez a világnézet azonban nem egységes a kötetben, szerencsére, másként az éjszakai utazás értelmét vesztené. A szűz című vers ebben a kontextusban kivált megrázó, mert a fény Isten jelképe. Így a költeményben a reggeli napsugár és az égő gyertya fénye is az ő hatalmát jelképezi („A JELENLÉT. Isten gyertyalángja.” A szűz 22.). A lírai én ebben a kitüntetett pillanatban ölni vágy: „Oly szép, hogy meg kellene köveznem. Vakító napsütésben, fehér házak között.” (A szűz 22.) A szűz tisztasága, szépsége a költeményben a lírai én kijelentésekor eléri emelkedettsége tetőfokát, s ezért Nietzsche Így szólott Zarathustra című műve felől értelmezve a lírai én a szüzet nem szeretné alábukni látni emelkedettségéből, ezért támad fel benne a részvét iránta, az ölés a megkíméléssel lesz esztétikailag azonos.

A madarak hangja költészetét az éjszakai utazás, az égre tekintés vagyis az iszlám misztika motívumai tartják egyben. A csillag, a csepp (könnycsepp, vércsepp) akusztikai ereje a költői szerepet erősítik („Csillagok szögeznek a földre.” [Nem menekülök…] 9. „cserélődjön fekete véred a vízmosások aranyával” [ha írni akarsz…] 13.), hozzátartoznak a megalkotott retorikához. A versfűzéren végigvonul az irónia önmaga költői szerepére vonatkoztatva, de ennek így is kell lennie, hiszen a misztikus utazások erőfeszítéssel járnak. A kötet bizonyos pontjain olybá tűnik, az utazás nem fog eredménnyel járni, hogy a költő a madarak között tényleg csak felhőkakukkvárat épít („vesztes vagyok / Vesztes csillagokkal” [Valami afelé hull…] 29., „fuldoklom a sós ízű csillagoktól” [Én a vágy] 34., „Kialudt tüzek hideg szagát érzem magamban.” [Akaratom nomádja…] 38.). A kötet záró akkordja, A pacsirtadal árnyéka című monológ viszont erős, textus szintjén megjelenő kinyilatkoztatása annak, hogy az utazás során a lírai én sikerrel járt, s éppen a legerősebben akkor, amikor szavaiban újfent a kétely fogalmazódik meg: „Verseim nem versek, inkább variációk könnyekre. Alapvetően zenei kategória.” (A pacsirtadal árnyéka, 46.). Továbbá ez a szöveg az, ami a misztikus utazás végső céljának a sikerességéről is számot ad: „Isten nagy pénzváltóasztalához vittem a könnyeimet, hátha ad értük csillagokat. De nemcsak csillagokat adott, hanem gőgöt és beképzeltséget is. Szokásommá vált mindent az égbolthoz vinni” (A pacsirtadal árnyéka, 46.). Ez a szöveg kétségkívül a legerősebb alkotása a kötetnek, ritmusában az időbeli előrehaladás paradigmatikus: amíg – nem vagy még; hazug vagy, így érvelsz – és mégis; verseim nem versek – úgy szállnának szememből a könnyek; vittem a könnyeimet – költészetnek hittem, fanatizmus volt; egyetlen játékot játszottam – versek csillogó romjai közt gyermekként; minden eszmének odaadod magad – fájdalmad felé fordulva leszel igazzá; géniusz az, aki magán gyújtja meg – gyújtsd meg, de el is égsz, nincs benned tartás; nézni a csillagos eget, mint tolvaj – költő az, aki az égre tekint. A szabadversben véleményem szerint Láng megtalálja azt a formát, amely által a leginkább kiteljesedik ebben a kötetben. A szövegben a motívumok szervezőerőként működnek, a tételek között van előremozgás, a szerkesztésben formagazdagság (ez látszik a mondatváltozatokban, a logikai építkezésben, a vers egységeinek tördelésében).

Láng Csabának erős képalkotói, nyelvi érzéke van. Egyelőre a verseknek nincs markáns karakterük, de vannak a kötetben költemények, amelyeken látszik annak lehetősége, hogy ez a markáns karakter a nem túl távoli jövőben megjelenhet. Munkáin látszik, hogy igazi entellektüel, aki gyönyörű (és eredeti) költői képekkel dolgozik.

 

*http://www.perseus.tufts.edu/hopper/text?doc=Perseus%3Atext%3A1999.01.0027%3Acard%3D133 (2017. 09. 16.)

** Arisztophanész, Felhők (ford. Arany János)

http://web.unideb.hu/~bugar/Antiqua/Nephelai.htm (2017.09.16.)

 

A kép forrása:

https://uploads3.wikiart.org/00142/images/vincent-van-gogh/the-starry-night.jpg!PinterestLarge.jpg

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.