Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
K aug. 22, 2017 @18:00 - 12:00AM
Ember Sári: Hosszúélet - Kiállítás

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

 

Ajtó a szövegbe

Praxis, nyelvhús

 

A szóhoz jutás és a szót értés egybeforrt. Amíg beszélgettem valakivel, eltűnt a tűnődés.  Vagy mondás van vagy reflektálás. Ülsz a pázsiton, két cseresznyefa között és ráfújsz a pitypang frizurájára. A magok elszállnak, a csupasz szár sértődötten nézi az eget. Nem annak mutatja magát az anyag, amilyen igazából lehet. Vajon mit néz a repülő mag, zuhanás közben? Ő a konklúzió dekonstrukciója. Már elavult művelet, de a csecsemőknek minden vicc új.

Kell egy kijárat a SZÖVEGBŐL, ahol kisurran a felfoghatatlan. Pihe és ezüst. Szemerkélni kezd. Az eső ágyaz meg a szomjúságnak. A teraszra heverednénk, egy pokrócra, amit az iskolából hoztál a kocsidban, hogy összebújjunk a természet lágy ölén. Majd elhalasztottuk a performance végrehajtását a váratlanul (véletlen nincs) konstituálódó miliő miatt.  Azután gyufa, kávé. Majd jönnek a magyarázatok szájharmonikára és cintányérra. Hazamegyünk a hűvös szobába.  

És következik a forgatókönyv szerint a vihar, amikor a tó elnyeli az égboltot. Mondod. Fejest ugrik a tér az időbe. Az elbeszélés körvonalai rajzolódnak ki az allűrök öbleiben. Játszmák. Itt a meggondolás vége. A tojásdad burok szétbontja a hideg egyeneseket. Csembalók között csempekályha. A félreértés, mint narratíva. Extrudált emlékeket fagyasztunk le. Az ajkak zárójelei között ott a megfejtetlenség.

    Megint a szubsztancia csinál kiutat. S a szellem meg lapozgatja az átírt forgatókönyvet. Átfogó, tendenciák: a helyreállítás és az elpilledés. Mintha szférák szállítanák az értékeszményt. Plasztikus bölcselet.

    Hemzsegnek benne a kurzív karakterek. És szerkeszti az életművét a lelet. A talált tárgy. Az alkotó fantázia az Úr kebelén nyugszik.

    Mintha egy szilárd jellem lakna a bekötött papírtömegben. A könyv szeme éjjel is nyitva van. Álomi szerviz, ami a meghalást tartóztatja fel. Íme: látomás és hatás. Mindig ki van téve az újraértelmezésnek. Az üzenet, ami a műben hozzáférhető. A remény széttrancsírozott anatómiája. az a szerencse, hogy meg vagyok szólítva.

    Válaszom: igen. A létezésen kívülről érkezik a megoldó élőlény. S az égből remek gondolatok hullnak. Egy összefüggés áll össze: a pillanat.

Átléptem egy határt. Elnyelt az azonosulás, mint egy nagy száj. Meglepődtem:  a fantáziám dobozában fekszel. Így lehet az enyém a lét: még egyszer? Se gondolat, se érzés nem tud estté lenni. Amíg egy másik szív meg nem repeszti. Akkor a kagyló belső sebéből kiforr a gyöngy, mint a Hold, amit az Úr egy felhőben felold.

    A megértés egy útvonal. A Másik keresztezi. Mérsékelt, enyhített, csillapított ambivalencia. Az elmélkedés búcsúestje. Attraktív „nézés”. A kudarcot akarja kizárni. Ezért nem szabadkozik, felszámolja a mentegetőzést, lebontja a megbánást.

    A halaszthatatlant akarja késleltetni azzal, hogy ír. Ez az önreflexió és az alkotókedv összegyúrása.  Régi sebek szakadnak fel, hogy átadják helyüket a színtiszta ihletnek. Iróniával és szatírával borogatja a szív a sértődést.

    Egyetemes magány. Kinéz a szoba ablakán a tegnapi vers, ahol befordul egy autóbusz. A sofőr kiszáll. A tejivóba tart. Ő meg elhúzza a függönyt és iszik a kávéjából. Kihűlt. Majd egy másik járat dudál.

    Minden rögtönzés: kérkedés. Elég aggasztó ez az utca. Visszabújik a dekonstrukcióba. Magára húzza a paplant. Nem ő hallja meg a dolgot, hanem a dolog hívja be őt. Hagy a gondolkodásból holnapra is.

    Tovább ketyeg az agya. Reflektál a bejövő zajokra. A parkoló tűzoltó kocsi a tölgyfákat bámulja. A jó és a finoman elrendezett kerteket. Elemeli a tárgytól a látványt. Csak szöveg a gondolkodás. Imitálja, hogy töri a fejét. Mit keres a könyvben a teste?

    Most is a fürdőszobában lenne a helye. Az energia, amivel emlékeket klasszifikál, mint öntapadós matricákat, egyre erősebben hat.  Ontja a morált. Alatta ott a múlt. Ujjlenyomatok a betűkészleten. Megint egy kis antropológia.

A Róma levél szerint (4:6) Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek az Isten igazságot tulajdonít, cselekedetek nélkül. Ez én vagyok. Csak hinni tudok. A tapasztalat megszűnt. Ennyit a fenomenológiáról.




 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.